Közleményben figyelmezteti a miskolciakat a városgazda, miszerint többen is jelezték feléjük, hogy magát patkolóőrnek kiadó csaló próbálják becsapni az autósokat. A belváros több pontjáról jelezték, hogy parkolóőrnek öltözött férfi (nem tudjuk, többen vannak-e) a parkolóautomatáknál állva közli a parkolást indítani szándékozókkal, hogy a parkolóautomata nem működik és csak a készpénzes kifizetés lehetséges. – írta Facebook oldalán a Városgazda. A csaló a készpénz átadását követően számlának látszó bizonylatot ír. A cég felhívja minden miskolci figyelmét, hogy: „A VÁROSGAZDÁNÁL NINCS ILYEN ELJÁRÁS, A MAGÁT PARKOLÓŐRNEK KIADÓ EMBER CSALÓ!” A társaság emellett azt…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Ma ismét lesz Avasi kvaterka
Szombaton ismét kvaterka vár minket az Avason. Újbor és must címmel a Pannonhalmi Főapátság pincészete mutatkozik be ma az Avasi Bortanyán délután 5 órától. A Pannonhalmi Főapátság pincészete idén elnyerte a rangos „Év Pincészete” díjat, 2010 után immár második alkalommal. Ők és a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde először vesz részt az Avasi kvaterkán, így rengeteg újdonsággal szolgálhatnak a látogatóknak. A beszélgetéssel egybekötött kóstolókon megismertetik boraikat és söreiket is a miskolciakkal. A Bortanya környékén kanyargó utcákon felállított pultokban a pannonhalmi borok mellett a már megszokott pincészetek kínálják nedűiket: Gonda Borászat, Cardium Borászat,…
Tovább olvasomHa ilyen terméket vásárolt az Auchanban, ne egye meg, vigye vissza!
Az Auchan egyik termékét hívja vissza a Nébih, a termék ára blokk nélkül is visszakérhető a lánc bármelyik üzletében. Visszahívja az Auchan a sajátmárkás Bio Bulgur termékét, mert abban határérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel. A visszahívás az 500 grammos kiszerelésű terméket érinti, amelynek forgalmazója az Auchan Magyarország Kft.. A termék minőségmegőrzési ideje 2024. szeptember 14. és november 18. közötti. Az Auchan a termékek árát blokk nélkül is visszatéríti, bármelyik üzletbe visszavihetik azokat a vásárlók. Az üzletlánc a visszahívásról a honlapján tájékoztatást…
Tovább olvasomA Nobel-díjas Krausz Ferenc a Hír Tv-ben szólított fel a tanári szakma becsületének visszaállítására
A tanári szakma becsületének visszaállításról beszélt interjúiban Krausz Ferenc. A Nobel-díjas kutató a Hír TV Napi aktuális című műsorának pénteki adásában az oktatás jelentőségével kapcsolatban azt mondta: „Óriási a jelentősége annak, hogy ilyen kiváló tanáraink a jövőben is legyenek, és ennek megfelelően óriási a jelentősége annak is, hogy a tanári szakma becsületét minél előbb próbáljuk meg maximálisan helyreállítani.” A teljes interjút itt nézhetik meg: A 444 arról ír, hogy Krausz hasonlóan nyilatkozott az Inforádiónak is a saját tanárairól, az általános iskolai Kiss tanár úrról, a középiskolai Láng tanár úrról, és fizikatanáráról, Vermes Miklósról: „Ilyen tanárok…
Tovább olvasomMost hétvégén rendezik a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat
A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, hisz 1932 óta ünneplik, így már több mint 90 éves a rendezvény. A szervezők a háromnapos ünnepen, október 6. és október 8. között a Fehér borok, színes kultúra jegyében várják az érdeklődőket – az idén 950. születésnapját ünneplő – Tokajba. tokaji bor évszázadok óta meghatározó szerepet játszik nemzeti identitásunk alakulásában, így az esemény célja ennek a kulturális hagyománynak az ápolása, illetve a világörökségi terület sokszínű közösségi értékeinek a bemutatása Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai régiójában, a tokaji aszú névadó városában, Tokajban. Programok…
Tovább olvasomHatalmas lehűlés jön, éjszaka akár fagyhat is Miskolcon
Komolyan megváltozik időjárásunk a hétvége során. Szombaton még kellemes, napos időre és 23 fokos csúcsértékre számíthatunk, de vasárnap egy erős hidegfront érkezik meg, ami a csapadék mellett erős lehűlést is hoz. Vasárnap még mindig egész kellemes hőmérsékletre számíthatunk, hiszen a csúcsértékek elérik majd a 20 fokot, azonban a napsütést már felhők és kisebb esőzések is megzavarhatják. Hétfőn pedig már teljesen ősziesre fordul időjárásunk. A hőmérséklet ekkor már legfeljebb a 15 fokot éri el és éjszakára pedig fagypont alá is csökkenhet. Kedden sem várhatunk javulást, sőt, még hidegebb lesz. Kedden már…
Tovább olvasomAz aradi vértanúkra emlékeztek Miskolcon is
Pénteken megemlékezést tartottak a Batthyány emléktáblánál, amelyen az 174 évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúkra emlékeztek. A szabadságharc évkönyvének lapjai közt a legsötétebb jelzi 1949. október 6-át – kezdte emlékező beszédét Tiborc-Kovács Kinga, a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium tagintézmény-vezetője. – A változó esélyek katasztrófába torkolltak, a magyarok sorsa a szabadságharc leverése után megpecsételődött: vezéralakjainak egy része a hazán kívül keresett menedéket, másik részük fogságba esett, és hosszú sora nyílt meg a vértanúságnak. A túlerő legyőzte a szabadság ügyét, és ahhoz, hogy elkerüljék a további vérontást, 1949…
Tovább olvasomEl kell innen menned – Dési János jegyzete
Karikó Katalin Nobel-díja hatalmas dolog. Nem nagyon akad más olyan díj, amelynek ilyen nagy a respektje. Ráadásul Karikó Katalin a Covid elleni oltás alapjainak a kidolgozásával valami olyasmit tett, amelynek praktikus hasznosságát az átlagember is képes megérteni, felfogni, ellentétben a Nobel díjazottak többségének a kutatásáival. Módszerével milliók életét mentették meg, nem elvont, ki-tudja-mire-jó dolgot alkotott. Ráadásul rokonszenves személyisége még inkább szerethetővé teszi. A világ nagy hírügynökségei ma délelőtt adták tovább a hírt, hogy Karikó Katalin „a Hungarian-born scientist” kapta idén társával Drew Weismannal („Jewish-American”) együtt a Nobel-díjat. Karikó egy hosszú sort…
Tovább olvasomAmihez kevesen értenek: adó- és vámszolgáltatások a logisztikában
A nemzetközi kereskedelemben érdekelt vállalatok számára elengedhetetlen, hogy az ellátási láncuk által érintett országok jogszabályainak megfeleljenek. Az általános gazdasági és jogi környezetről, az üzleti kultúráról való tájékozódás nem elég – van, amihez speciális szakértelemre van szükség. Ilyenek többek között a jövedéki, adó- és vámeljárások, amelyeket nemcsak egyszerűbb, de biztonságosabb is szakértő partnerre bízni. Ismeretlen terep lehet a vámügyintézés Egy új nemzetközi üzletkötés mindig örömteli dolog, de ha az Európai Unión kívüli országban találtunk partnerre, a legtöbb esetben számolnunk kell azzal, hogy a kereskedelmi ügyleteink bizonyos adó- és vámkötelezettségekkel járnak majd.…
Tovább olvasomA Miskolci Állatkert csúcstartói
Melyik állat a legnagyobb? Ki habzsol a legtöbbet? Ki nyomja a legtöbbet a mérlegen? Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, ebből az alkalomból számba vettük a legek urait.
Tovább olvasom