Szabadon engednek egy bölényt a miskolci állatkertből

Hamarosan elhagyja egy bölény a Miskolci Állatkertet, hogy a Fogarasi-havasokba szállítsák és ott szabadon engedjék. Az európai bölények mintegy száz évvel ezelőtt a szabad természetből kipusztultak, az éppen idén száz éve alakult Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság munkájának köszönhető, hogy az állatkertekben megmaradt egyedek tenyésztésével sikerült megőrizni őket az utókornak. Ennek az erőfeszítésnek az eredményeképpen ma már újra több mint 8000 európai bölény él szabadon. Hozzájuk csatlakozik most a Miskolci Állatkert elsőszülött bölénybikája is, aki november közepén utazott el Romániába, hogy később csatlakozzon a Fogarasi-havasokban élő bölények csordájához. A borsodi állatkert első bölényei 2016-ban…

Tovább olvasom

Két bölényborjú született a Miskolci Állatkertben

Az európai bölények kifutójában idén májusban két borjú is világra jött a Miskolci Állatkertben. A két kis nőstény születésüket követően hamarosan már lábra is álltak, és magukhoz vették életük első táplálékát, az éltető anyatejet – számolt be az állatkert. A két borjú két külön anyától származik. Ennek ellenére olyan gondosan nevelik az utódokat, hogy az is előfordul, hogy mindkét borjú ugyanannál a tehénnél szopik. Apjuk kevésbé gondoskodó, de neki a természetben sem ez a dolga. Szerencsére azonban gond nélkül megtűri maga mellett a fiatalokat, így az egész család együtt látható…

Tovább olvasom

Európai bölény született a Miskolci Állatkertben

Tavaly jött világra az első bölényborjú a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, idén pedig újra szaporulatnak örülhettek az állatkert látogatói. A kis bika szeptember végén született, az első napokat még főként pihenéssel töltötte, ma azonban már szinte el sem mozdul az anyja mellől. A Miskolci Állatkertben 2016-ban mutatkoztak be az első európai bölények, ma pedig az újszülöttel együtt már hat tagot számlál a kis csorda. A borjú 9 hónapos vemhességi időt követően, mintegy 20 kg-os testtömeggel jött a világra. Mire felnő, addigra azonban akár a közel 800 kg-os súlyt is elérheti…

Tovább olvasom