Takács Péter a szurkolók elé állt: Meg fogunk dögleni ezért a címerért

Takács Péter, DVTK

A 4–0-s vereség után Takács Péter nem várta meg az öltözőt, hanem a pályán, a maroknyi vendégtábor előtt vállalta a felelősséget a DVTK soroksári összeomlásáért. Az esetről az 1910.hu – a DVTK szurkolók otthona Facebook-oldal tett közzé videót.

A DVTK vasárnap 4–0-ra kikapott a Soroksártól az NB II harmadik fordulójában, miután a szünetben még gól nélküli állásból egy negyedóra alatt szinte szétesett a védekezése. A lefújás után a diósgyőri játékosokat a hazai pálya egy sarkába szorult, de kitartó vendégszektor magához hívta, Takács Péter pedig velük szemben állva beszélt.

„Kaptunk egy pofont, de fel fogunk állni. Naivak voltunk, elba***uk, teljesen jogos minden kritika” – mondta a vezetőedző, majd hozzátette: „A szemetekbe ki kell, hogy nézzünk, odatartjuk az arcunkat, és megígérjük, hogy mindent megteszünk azért, hogy többé ne forduljon elő ilyen.”

Ezután jött a mondat, amely percek alatt körbejárta a DVTK-szurkolói csoportokat: „Amíg én vagyok az edző, addig ebben a mezben csak olyan játékosok lesznek, akik meg fognak dögleni ezért a címerért.”

A vegyes zónában adott nyilatkozatában Takács már inkább szakmai magyarázatot keresett, de az önkritikát ott sem hagyta el. Megalázónak nevezte a vereséget, és elismerte: túlságosan a kombinatív játékban bízott, amely nem működött, és kényszerítés nélküli hibákat termelt. Azt mondta, a második gól után a csapat teljesen szétesett, és a hátralévő percekben olyan fegyelmezetlenséget mutatott, amit a DVTK mezében nem engedhetnek meg maguknak.

A tréner arra is kitért, hogy a szurkolói düh nem éri váratlanul: „Nagyon átérzem azt, amit a szurkolók ilyenkor éreznek, mert én is egy vagyok közülük. De egy közülük Vincze Ricsi is, és egy közülük rengeteg olyan ember, aki most itt a stábban van” – mondta, utalva arra, hogy a klub körüli stáb tagjai maguk is szurkolói gyökerekkel rendelkeznek.

A vereség egyik mellékszála Szabó Szilárdhoz köthető, aki különösen mozgalmas hétvégén van túl. A támadó szombaton még a Ferencváros színeiben lépett pályára a Real Madrid elleni felkészülési mérkőzésen, amelyet az Fradi 2–1-re megnyert, vasárnap pedig már Soroksár-mezben szerezte meg a vezetést a DVTK ellen: a 48. percben a tizenhatoson kívülről tekert a kapuba. A gólgyártást ő indította el, amit később Holdampf Gergő öngólja, majd Lakatos Csongor és Kuznyecov Dániel is folytatott.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!


Kapcsolódó cikkek