Ki gondolta volna, hogy nem messze Egyiptom híres piramisaitól, a Níluson átívelő Al Marazeek-híd híd borsodi acélból készült? Az ózdi és diósgyőri acélművek anyaga közel 70 éve állja a forró klímát. Az ötvenes évekbeli „vas és acél országában” büszkeséggel tekintettek az egyiptomi megrendelésre. Az a tény, hogy a híd még ma is áll az egykori ózdi és diósgyőri acélgyártás mementója.
Aki Egyiptomba vetődik, semmiképpen se hagyja ki az Al Marazeek híd megtekintését. A híd ugyanis teljesen magyar gyártmány és acélszerkezetének anyagát az ózdi és a diósgyőri acélművek készítette. A helwani Nílus-híd Kairótól 34 km-re délre, 812,6 méter hosszan feszít a világ leghosszabb folyója fölött (29°47’36.2″N 31°17’26.9″E). A fekete-fehér fotókon a hidat összeszerelő munkások büszkén feszítenek a Nílus fölött.
A szerkezet egyvágányú vasúti pályát és egy kétsávos közúti pályát vezet át mindkét oldalán gyalogjárdával. Felszerkezete kilenc nyílású (3×90 méter támaszközű) , 270 méteres, többtámaszú tartóból áll.
A hidat Sávoly Pál, a nemzetközi hírű hídépítész tervezte. Nevéhez fűződnek a budapesti újjáépített Szabadság-híd és Lánchíd, az Erzsébet-híd, a bajai, és a dunaföldvári Duna-híd, a tokaji és a szolnoki Tisza-híd tervei.
“A híd elemeit 1954-55-ben kezdték legyártani a diósgyőri és az ózdi acélművekben. Az egyiptomiak csak egészen kiváló minőségű, felületén rozsda- és hibamentes hídacélt vettek át” – emlékezik vissza a híd átadásakor az Ózdi Vasas 1958. szeptember 6-i száma.
A hídszerkezetet a győri Rába Művek gyártotta, a szerelést a Ganz–MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyár gárdája végezte.
A grandiózus vállalkozásnak jelentős sajtóviszhangja volt. „…a titoktartó szfinksztől nem messze, a legközelebb eső településtől két és fél kilométerre épül a heluani híd. Itt hajol majd keresztül a csaknem nyolcszáz méter széles Níluson, a heluani sivatagos és datolyapálmaerdős másik partnak támaszkodva” – írta az Esti Budapest 1956. június 13-i kiadása.
„Hatalmas és megtisztelő feladat az ózdi kohászati üzemek dolgozói számára a Nílus-híd anyagainak elkészítése. Az egész ország figyeli most munkájukat” – lelkendezett Pásztory Alajos, az Észak-Magyarország, 1956. március 17-i számában. Ugyanakkor kritizálta is az Ózdi Kohászati Üzemeket, mivel „…a martin és a durvahengermű sorozatos hibái miatt a legyártott anyagok 47 százalékát utasítják vissza. Az acélműben még nem tudták teljesen felszámolni a technológiai fegyelemsértéseket.”
A hidat presztizsmunkának tekintette a kommunista politikai vezetés is. A kapitalista gazdasággal szemben be akarták bizonyítani „a szocialista tervgazdálkodás fölényét, mindent felülmúló eredményességét”. „Sok nehézség és küzdelmek közepette készítettük annak idején e híd anyagát, de most, hogy elkészült, annál nagyobb büszkeséggel tekintünk a független Egyiptom gyönyörű alkotására” – írta az Ózdi Vasas a híd átadása alkalmából.
A műholdas felvételek tanulsága szerint a híd még tartja magát, habár műszaki állapotáról nincs közelebbi információt. Karbantartását és az elhasználódott elemeit valószínűleg nem borsodi acélból pótolják.
Szerző: Safranka János
