Még több mint egy hónapig szavazhatunk az Év fája versenyen az öreg Vackorra, Tokaj szeretett vadkörtefájára. A tizenkettedik alkalommal meghirdetett vetélkedő listáján több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fa is megtalálható: a sajóörösi törökmogyorófa és a vadnai „csakazértis” Batul almafa.
Ha egy tokajinak feltesszük a kérdést, hogy hol található a „vadkörtefa” mindenki tudja, hogy a Széchenyi-sétány végén a gátőrházzal átellenben, a Tisza partján. Ott áll büszkén és méltóságteljesen, a történelem és a természet viharait túlélve. Talán már 200 éve is van, hogy elsőként fürdőzik meg a túlparton felkelő nap sugaraiban, és a „legmagyarabb folyó” vízéből merít energiát létéhez. Láthatta a nagy folyószabályozás és gátépítés munkálatait, vagy épp a pusztító árvizeket, amikor koronája egy része is víz alá került, vagy kérgét éles jégtáblák szaggatták. Ezekkel a sorokkal kezdi ajánlóját Nagy Zsolt, aki benevezte a tokaji fát a versenyre,
A vadkörte a Kárpát-medence őshonos fafaja, ami szinte mindenütt előfordulhat, kivéve a vizes lápos területeket. A tokaji lehet talán az egyetlen kivétel, ami azt is hősiesen tűri, ha hetekig derékig kell állnia a vízben. Hogy hogyan került a Tisza hullámterére, arról nincs pontos adat. A legtöbb történet a fáról úgy kezdődik, hogy „már a nagyapám is játszott alatta, vagy hogy ide jártak fürdeni a környékbéli gyerekek, itt kötöttek ki a halászok és azok a tutajosok akik több mint egy évszázadon keresztül úsztatták a farönköket a Kárpátokból, hogy aztán itt kikötve a szálfákat szekérrel a vasút közelében lévő fűrészüzembe szállítsák”. Egy biztos, hogy ott áll időtlen idők óta.
Sok-sok legenda él a tokajiakban a fával kapcsolatban. Az egyik szerint, volt egy párja a túlparton, és a két fa között kifeszített kötél és az arra felfüggesztett szerkezet segítségével vízhozamot tudtak mérni a régi kor vízügyesei.
Van, aki szerint egy jelfa, jelezve a vízen járóknak hogy Tokajba értek, vagy épp elhagyták azt, mert jól elkülöníthető minden évszakban a lombozata a megszokott ártéri erdő kultúrájától. Talán egy hagyásfa, és azért maradhatott meg, mert tavasszal szemet gyönyörködtet virágaival embernek, táplálékot nyújt a méheknek, nyáron árnyat ad, ősszel gyümölcsöt a legeltetett állatoknak, de különleges csemege az embereknek is. Csukás István híres mesehősének, Süsünek is kedvenc eledele a vackor. Kormos István meséjében Vackor a Piszén pisze kölyökmackó pedig szeretett fára mászni, akárcsak a tokaji gyerekek.
Hétvégeken és esténként sétára indulóknak kedvelt célpontja a fa, amely minden évszakban más-más arcát mutatja, ami igazán szép fotótéma, hónapról hónapra. A város híres festőművésze a 110 éve született Tenkács Tibor egyik festményén is megörökítette 1984-ben, amint egy halász épp kiköt ladikjával a fa tövében. Sokan kölcsönöznek neki mitikus energiát, amit törzsének ölelésével meg is kaphatunk.
Sajnos volt, hogy ártó kezek majdnem vesztét okozták. A vadkörtefák hajlamosak az odvasodásra amit nem került el ez a gyönyörű példány sem. És valami ostoba gondolattól vezérelve, csínytevő kölykök tüzet raktak odvában, de a fa ezt is túlélte. Majd a Tokaji Természetvédelmi Egyesület, Técsi Zoltán vezérletével, kitakarították az égett és korhadt részeket, és azt kövekkel és betonnal öntötték ki, megmentve életét.
Ebben az évben városunk 950 éves. Az ünnep fényét emelné, ha az öreg vackor sikert érne el a versenyen, és így szakértők tudnák megállapítani pontos korát, valamint egészségügyi felmérésben, illetve szükség esetén ápolásban részesülne. Tokaj Város Képviselő Testülete ez év március 30-án kelt rendeletében a fát helyi jellegű természeti értékként, védetté nyilvánította.
Szavazni október 1-ig az alábbi linken lehet.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
