Az adventi villamosok szépségversenyén évek óta tarol Miskolc, idén sem lett ez másképp. Még három napig utazhatunk az újabb győztes MVK-s járművel, mielőtt pihenőre vonul.
Tovább olvasomCímke: verseny
Adventi villamos – mutatjuk hol lehet szavazni az idei győzelemért
Borsod megye egyik legszebb ünnepi attrakciója nyolcadszorra is maga mögé utasította a kontinens összes díszbe öltöztetett villamosát a tavalyi évben. Az, hogy kilencedik alkalommal is sikerül-e győztesként helytállnia a megmérettetésen, a helyiek szorgalmán is múlik, hiszen ahogy mindig, most is közönségszavazáson dől el, hogy melyik kötöttpályás jármű kapja az első helyezést. A voksolás kezdetét vette, így kattinthatunk és izgulhatunk az eredményhirdetésig.
Tovább olvasomKét hetet sem kell várni és itt az idei Zemplén Rali
A jelenlegi állás szerint az új bajnok (Német-Németh páros) is részt vesz a versenyen. November elején ismét felbőgnek a motorok a Zemplénben.
Tovább olvasomEgy verseny, amiben első helyen végzett az MVK Zrt csapata
A miskolciak összességében nagyon nincsenek elájulva a megyeszékhely tömegközlekedésének színvonalától, de ebben az MVK dolgozói a legkevésbé ludasak, egyszerűen súlyosan alulfinanszírozott a vállalat a város részéről. Így pedig lehetetlen csodát tenni. De a múlt héten egy versenyen az élen végeztek városunk közlekedési dolgozói.
Tovább olvasomÚj világ: modern eszközzel egy „újonc” nyerte az eljutási versenyt Miskolcon
Némileg meglepő, hogy a személyautó ezúttal legyőzte a villamost és a buszt is, de az első helyezett rögtön egy olyan jármű lett, amely most indult először. A közlekedés többi résztvevője általában nemigen kedveli, de a jelek szerint igen hatékony és gyors.
Tovább olvasomFémek szikráznak Miskolcon – összecsapnak az ország legjobb hegesztői
Október első hétvégéjén Miskolc a magyar hegesztők fővárosává válik. Az Andrássy Gyula Gépipari Technikumban harmadszor rendezik meg azt a versenyt, ahol az ország legügyesebb kezű fémipari mesterei bizonyíthatják, hogy ki kezeli a legjobban a hegesztőpisztolyt.
Tovább olvasomMiskolc újra kerékpáros központ, itt a IX. Bükk Kupa – így alakulnak a programok
Idén 2025. szeptember 13–án és 14-én a Bükk-hegység természeti szépsége ismét a kerékpárosok középpontjába kerül. A Miskolci Road Cycling Club immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Bükk Kupát egy meglévő, szélesebb eseménysorozat részeként, amelynek fő helyszíne a Szeleta Park Látogatóközpont. A két napos rendezvény során családi túrák, gyermekversenyek és izgalmas hegyi időfutammal tarkított programelemek várják a résztvevőket, olyan közösségi élményként, amely egyszerre népszerűsíti a régiót és erősíti a helyi bringás közösséget.
Tovább olvasomÚjabb aranyérem a miskolci csodagyereknek: Molnár István Ádám ismét a világ informatikai élvonalában
Ismét a világ élvonalában bizonyított a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója, Molnár István Ádám, aki aranyérmet szerzett a bolíviai Sucrében rendezett 2025. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.
Tovább olvasomAmikor a kutya is sportol: akadályfutás Hétvölgyben
A természet szeretete és a kutyák iránti rajongás találkozik össze az idei nyár egyik legizgalmasabb sportrendezvényén. A Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola augusztus 24-én rendezi meg az első ózdi Hétvölgy Kutyás Akadályfutást, amely már most országos, sőt nemzetközi érdeklődést keltett.
Tovább olvasomMiskolci gimnazista bronzérmet szerzett a matematikai diákolimpián
Molnár István Ádám, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákja bronzérmet szerzett a 66. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amelyet idén Ausztráliában rendeztek meg.
Tovább olvasom