A radikális jobboldali erőnél is hatalmas késéssel rájöttek, hogy a Fidesszel képtelenség bármiféle együttműködés. Orbánéknak csak azért van szüksége a mozgalomra, hogy megossza az ellenzéki szavazatokat, valójában azonban ott gáncsolják őket is, ahol érik, nehogy véletlenül a Fidesztől vonjon el voksokat a Mi Hazánk. Ezért tüntetést szerveznek Orbán hivatala elé a várba. Erről a Facebookon közölt írás tanúskodik, amit Novák Előd és Dúró Dóra tett közzé. „Háborút indított a Fidesz a Mi Hazánk megfojtására Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tett a Mi Hazánk, miután kormányközeli médiacégek összehangolt támadást indítottak…
Tovább olvasomCímke: tüntetés
Diáktömegek álltak ki a tanáraik mellett a Parlament előtt | videó
Középiskolás diákok tüntettek a Parlamentnél, hogy kiálljanak a tanáraik mellett. Az egész országban sztrájkoltak ma a pedagógusok az alacsony bérek és a magas munkaterhek miatt, a diákok pedig attól tartanak, hogy a jövőben már nem lesz, aki tanárnak álljon. A megmozdulások célja elsősorban a bérhelyzet rendezése, a munkaterhek csökkentése, illetve hogy a kötelező oltásról szóló rendelet változzon úgy, hogy vissza tudják venni azokat a tanárokat, akiknek a pótlása jelen helyzetben lehetetlen. A budapesti eseményről a Euronews és a Telex is forgatott a helyszínen, a Partizán pedig élő beszélgetéseket közvetített a…
Tovább olvasomEzres diáksereg vonult a Kossuth térre, hogy a sztrájkoló tanárok mellett tüntessen
Délre a Parlament elé ért a három helyszínről induló tömeg. „Diáktüntetés a tanárainkért” címmel tartanak ma szolidaritási rendezvényt a Kossuth téren, melyre 10 óra után három helyszínről indultak meg a diákok: a Fővám tér mellett a Hősök terére és a Széll Kálmán térre hirdettek gyülekezést. A Telex beszámolója szerint 10 óra körül már diákok százai, túlnyomórészt gimnazisták gyűltek össze a Fővám téren, ahol a Telexnek a szervezők azt mondták: nyolc belvárosi iskolából érkeznek a résztvevők, a tanárok azonban nem csatlakozhattak. A diákok egy hatalmas molinóval a kezükben kezdték meg a vonulást, melyre azt írták:…
Tovább olvasomVideós összefoglaló az ukrán-orosz háború elleni tüntetésről
Az orosz-ukrán háború miatt szervezett tüntetést az Egységben Magyarország hatpárti összefogás, melyen felszólaltak ellenzéki politikusok mellett színészek, zenészek és influenszerek egyaránt. A helyszínen a JövőTV is forgatott: A tüntetésen felszólalt: Osváth Zsolt, influenszer Vadai Ágnes, A Demokratikus Koalíció alelnöke Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke Józan László kárpátaljai származású színész Lukács László György, a Jobbik alelnöke Donáth Anna, a Momentum elnöke Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Párbeszéd társelnöke Márki-Zay Péter, miniszterelnök-jelölt
Tovább olvasomKönnygázzal oszlatták az oltáselleneseket Franciaországban
Franciaországban már egy jó ideje betiltották a tüntetést, de ez nem akadályozta meg a tiltakozókat, hogy eljussanak Dél-Franciaországból egészen Párizsig, ahol szombaton eszkalálódtak azt események. A rendőrök lezárták a fővárost, több mint 500 autót megállítva és 300 embert megbírságolva Párizs határán, azonban többeknek is sikerült eljutniuk a Champs-Élyséés-re, ahol a diadalív körül akartak fennakadást okozni. A demonstrálókat könnygázzal kellett feloszlatni, legalább két embert letartóztattak. Korábban a kanadai Ottawában az oltásellenesek két hete tartó demonstrációt folytatnak, amelyben kamionosok foglalták el a kanadai fővárost, illetve egy amerikai határátkelőt is.
Tovább olvasomIde vezetett a kazah rezsicsökkentés, rengeteg áldozat, folyamatos zavargások, épületek lángokban
A gázárak megugrása elleni tiltakozásból óriási rendszerellenes tüntetés lett, mára több tucat áldozat a mérleg és a megoldástól még nagyon messze vagyunk. Puskaporos hordó lett Kazahsztánból. Ők is megpróbálták mesterségesen alacsonyan tartani az árakat, majd amikor már a gazdaság beleroppanni készült, muszáj volt ezt elhagyni, ebből azonban óriási balhé lett. Eredetileg a gázárak ellen tiltakoztak Kazahsztánban, a demonstrációkból azonban hamar rendszerellenes zavargások törtek ki. A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásainak már több tucatnyi civil és rendfenntartó áldozata van, középületeket, autókat gyújtottak fel az erőszakos tiltakozók, miközben Kaszim-Zsomart Tokajev kazah…
Tovább olvasomMagyar munkavállalók tüntettek alacsony bérük miatt… Münchenben
Mit szólnának egy magyarországi minimálbérhez? Bár tény, az ottani viszonyokhoz képest valóban igen alacsony járandóságot kapnak. A demonstrációt szervező magyar szakszervezet szerint a cég az alacsonyabb képzettségű dolgozóknak is többet fizet, mint a magyaroknak. Mintegy 60 fős figyelmeztető demonstrációt tartottak a müncheni HKW erőmű előtt csütörtökön a német Ver.di. és az IG-BCE, valamint a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) szervezésében. A GE Fieldcore megbízást kapott a müncheni önkormányzat tulajdonában lévő HKW Süd erőmű karbantartására, erre a munkára pedig magyar dolgozókat kért fel. A Fieldcore a világ egyik legnagyobb erőműkarbantartó cége, amely…
Tovább olvasomKifütyülték Káslert és Pintért az egészségügyi dolgozók, amint elhangzott a nevük
2021 márciusával került beiktatásra az a szakdolgozói jogviszony, mely hatalmas felháborodást eredményezett az ápolók és egészségügyi szakdolgozók körében. A helyszínen a JövőTV stábja is forgatott. Csaknem ötezer ápoló hagyta ott szakmáját. Ezért a MESZK számos szakszervezet együttműködésével tüntetést szervezett július 31-én, szombaton. A tüntetésre az ország minden megyéjéből érkeztek ápolók, gondozók, mentősök, orvosok, szakdolgozók. A jogviszony és a szakdolgozókkal szembeni általános exisztenciális megvetés ellen tiltakoztak.
Tovább olvasomAz egészségügyi dolgozók Kásler és Pintér lemondását követelték a Hősök terén
A demonstrációra várták a két minisztert is, de nem meglepő módon egyikük sem jelent meg, csak üzent. Az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállításáért demonstráltak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében Budapesten, a Hősök terén. Az MTI beszámolója szerint Balogh Zoltán, a kamara elnöke azt mondta, a kormány „arcul csapta” őket a márciusban életbe lépő új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel. A kamara „az első perctől kezdve” azt képviseli, hogy rájuk ne vonatkozzon ez a szabályozás. Kitért arra, hogy a törvény előkészítése során a szakdolgozók álláspontját, javaslatait nem fogadták el, nem…
Tovább olvasomA közmédia ismét „különlegesen” tudósított a Pride-ról és az ellentüntetésről, a náci karlendítés és a k**aanyázás valahogy kimaradt – videó
Bár csak egy maroknyi csapat gyűlt össze, hogy a Pride ellen tüntessen, véleményüket elég vehemensen tudatták a résztvevőkkel. A média jelenléte sem zavarta őket például egy látványos náci karlendítésben, de ezt „valamiért” a közmédia nem mutatta be. Más viszont igen. A szombati Pride felvonulásról az M1 is beszámolt és sok dolog volt, ami szerintük említésre méltó. Ilyenek voltak például a rózsaszín parókát, magassarkút viselő férfiak, a megjelent baloldali politikusok, vagy épp a gyerekek, akiket elhoztak a szüleik a felvonulásra. A híradós anyag második felében az összehasonlíthatatlanul kisebb létszámú ellentüntetőket is bemutatták. Így: „A felvonulókat…
Tovább olvasom