Kritizálta a Fideszt és a NER-t a magyar zenész-aktivista, nemrég letartóztatták

Megosztás

Kendőzetlenül mondta el véleményét már 2017-ben is az Orbán-kormányt és holdudvarát érintő botrányokról, őrizetbe vették. Most szolidaritási tüntetést szerveznek mellette.

Április 12-én előzetes letartóztatásba vették Komáromy Gergely “G Ras” néven fellépő reggae-zenészt, annak ellenére, hogy jogkövetően felvette a kapcsolatot a bírósággal – írja a Stand up for G Ras and his Family – demonstráció az igazságért! Facebook-esemény leírása.

Ő az aki még évekkel ezelőtt megírta és elrappelte a kormány összes közelmúltbeli ügyét rímekbe szedve, melyet tüntetéseken már előadott, és “A lázadás éve” címmel még klipet is kapott a dala.

Az esemény szervezőinek leírása szerint Komáromy 2015-ben kezdte aktivizmusát, amikor is az országot elöntötték a menekültellenes plakátok. Abban az évben került életében először fogdába.

„2016-ban csatlakozott a Ligetvédőkhöz, akiknek küzdelme még mindig tart. A folyamatos rendőri vegzálás és az erőt próbáló fizikai védelmezése Budapest egyetlen valódi zöldterületének, sorozatos tárgyalásokat vont maga után, amelyek a mai napig tartanak”

– írják.

A zenész családja és barátai április 24-ére, vasárnap 15 órára szolidaritási tüntetést szerveznek G Ras mellett a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt. (Szeretlekmagyarorszag)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek