Felmentették a Hermann Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét a polgári engedetlenség miatt

A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium több tanára levelet kapott a tantestülettől, az igazgatóhelyettest pedig azonnali hatállyal felmentették, miután néhány napja a polgári engedetlenség formájában tiltakoztak a pedagógusok ellehetetlenült helyzete miatt. A Hermann tantesületének 37 pedagógusa tiltakozott a polgári engedetlenség eszközével szeptember 5-én. Az egyik tiltakozó tanár, Pilz Olivér pedig elmondta, hogy bár a felmentést közlő levélben nincs indoklás, csak jogszabályi hivatkozások – a tanárok sztrájkrendeleteként elhíresült 2022-es törvényre, illetve a tankerület szervezeti és működési szabályzatára –, a felmentés háttérben az áll, hogy az igazgatóhelyettes is részt vett a polgári engedetlenségben. „Dezsőfi Györgyöt azonnal,…

Tovább olvasom

Miskolc is felkerült az interaktív térképre, amin megmutatják, hol tüntetnek az oktatásért

Folyamatosan frissülő interaktív térképet készített a hvg.hu munkatársa arról, hogy eddig hol voltak tiltakozások és tüntetések az utóbbi napokban az oktatásért és a pedagógusokért. A Tanítanék! mozgalom gördülő ellenállást javasolt az iskoláknak, ami szerint minden héten egy napot tanítás helyett szánjanak tiltakozásra. Az eddigi résztvevők közé egy miskolci intézmény is felkerült, ugyanis a Herman Ottó Gimnáziumban reggel nyolc és délelőtt tíz óra között nem tanított 37 tanár, ők a tankerületi központ előtt tüntettek ebben az időpontban, Ezen kívül szeptember 5-én a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban harminc tanár tagadta meg a munkát…

Tovább olvasom

„Fizessétek ki a tanárainkat!” – diákok tüntetnek a pedagógusokért

„Évnyitó – Az oktatás nemzeti ügy” címmel hirdetett demonstrációt péntek délutánra a Diákok a Tanárokért nevű szervezet. A fővárosi Szent István tér négy óra után tíz perccel már megtelt, a többezres tömeg onnan indult el a Belügyminisztérium felé. A tüntetők követelései a következők: Megoldást a tanárhiányra! Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot! Élhetőbb körülményeket az iskolákban! Figyelmet az oktatásra! Az aHang pénteki közleménye szerint mindössze öt nap alatt egymillió forint gyűlt össze a tüntetés finanszírozására, amely 2-3 ezer forintos mikroadományokból állt össze. A szervezet az Oktatással a Demokráciáért Alaptíványnak küldte…

Tovább olvasom

Többezres tüntetést szerveznek gimnazista diákok

Szeptember 2-án Budapest belvárosában tartanak tanévnyitó tüntetést, emellett az ország összes diákját arra kérik, hogy viseljenek kockás inget az iskolai évnyitón, így vállalva szolidaritást a (még mindig) béremelésre váró tanárokkal – ilyen akciókkal készül az őszre a márciusban többezres demonstrációt szervező Diákok a Tanárokért csoport. „A diákok a saját bőrükön érzik a problémákat, emiatt kérjük, követeljük, könyörgünk, hogy az illetékesek adjanak megoldást a tanárhiányra” – mondta az Eduline-nak Mihalics Lili, a budapesti Szent István Gimnázium diákja. Ő az egyik vezetője a Diákok a Tanárokért csoportnak, amely a tavaszi pedagógussztrájk első napján többezres diáktüntetést…

Tovább olvasom

Ezek a benzinkutak lesznek nyitva a sztrájk alatt is

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án – közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni. A MÁSZ közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét. A szövetség felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a MÁSZ tagvállalatai által üzemeltetett mintegy ezer töltőállomás…

Tovább olvasom

Túl lassan ment a zebrán, 75 ezres bírságot kapott egy tüntető

75 ezer forintra bírságolták azt a nőt, aki a rendőrök megítélése szerint szándékosan túl lassan haladt át a zebrán, hogy ezzel akadályozza a forgalmat a katatüntetések idején – erről az RTL Híradója számolt be. A nő szerint szó sincs róla, hogy direkt ment volna lassan, ő úgy véli, a büntetést azért szabták ki rá, hogy elrettentsék. A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint a hasonló esetekben a bíróságok jelentősen csökkentik az összegeket, de ez akár évekig tartó procedúra is lehet. A most megbüntetett nő a tüntetés idején épp társaival kelt át a…

Tovább olvasom

Szeptembertől ismét sztrájkolhatnak a tanárok

„Ha nem lesz most 10-én a következő sztárjktárgyaláson látható béremelésről szóló ajánlat, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogjuk a sztrájkot, és nagyon sok kollégánk bejelentette, hogy a polgári engedetlenségbe is beleáll” – mondta az ATV Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja. Nagy szerint az álláshirdetések alapján azt látják, hogy a betöltetlen tanári állások száma országosan már a 11 ezret közelíti. Ezért a PDSZ egy olyan akcióba kezd, amelyben iskolánként fogják bemutatni, hol mekkora szakemberhiány van – tette hozzá. A tanárhiányos körülményekről beszélt a másik érdekképviselet,…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Házról házra, kocsmáról kocsmára kell járnia az ellenzéknek

Szombaton ismét tüntettek a fővárosban, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje is felszólalt. Demokráciát! Jogállamot! Kormányváltást! – címmel hirdettek meg szombat 18 órára egy tüntetést a Kossuth térre. A HVG tudósítása szerint nagyjából 200-an lehettek az eseményen, amelynek végén Márki-Zay Péter is felszólalt. A Telex összegzése szerint az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje többek között arról beszélt, hogy amíg a propaganda hazugságokat terjeszt, nem lesz változás, majd felsorolta, milyen „hazugságokkal nyerte meg a Fidesz” a választásokat, valamint kijelentette, hogy az ellenzéknek sok feladata van, házról házra, kocsmáról kocsmára kell járniuk.

Tovább olvasom

Harmadik napja blokkolják a forgalmat a tüntetők

Péntek és szombat után vasárnap is blokkolta a forgalmat a Margit hídon nagyjából 100-200, magukat „rendszerváltóknak” nevező tüntető. Rendőri biztosítás eleinte nem volt, a forgalmisok velük együtt tíz perccel a hídfoglalás után mentek ki. A korábbi napoktól eltérően most mindkét irányt lezárták, és a villamos sem közlekedik, a sínekre autókkal álltak rá. Fotó: Telex.hu

Tovább olvasom

Koporsót vittek a parlament elé a tüntetők

Pár százan gyűltek csak össze hétfő kora este a kata módosítása ellen tiltakozó ételfutárok Jobbágyfelkelés nevű rendezvényére. A hét órai kezdéskor még csak pár tucatnyian voltak, így a Margit híd északi járdáján kellett várakozniuk addig, amíg a rendőrség szerint el nem érték a kellő – úgy százötven fős – létszámot, ami után már engedélyezték nekik egy forgalmi sáv lezárását. Hamarosan, fél nyolc tájékán a második forgalmi sávot is lezárhatták. Ezután a tüntetés szervezői váratlanul bejelentették, hogy meglepetéssel készültek. Mint kiderült, ez egy „demokrácia” feliratú koporsó volt, amit a hidat feladva átvittek…

Tovább olvasom