Velünk a Város: „A kormány félmilliárdos elvonással bünteti a miskolciak tömegközlekedését”

A Velünk a Város frakció sajtótájékoztatójában, illetve sajtóközleményében fogalmazta meg álláspontját a most életbe lépő kormányzati pénzelvonás kapcsán „A városvezetés a kormány milliárdos elvonása ellenére is biztosítja Miskolc közösségi közlekedését„ címmel. Badány Lajos kritikával élt a kormány döntése kapcsán. A Velünk a Város jobbikos képviselője szerint mindez azt eredményezi, hogy a közösségi közlekedés jelentős önkormányzati pótbefizetés nélkül fenntarthatatlanná válik. Úgy tűnik, a kormánynak nem az a szándéka, hogy a miskolciak márciusban is utazhassanak a villamosokon, az állami forráselvonásokkal és intézkedésekkel eddig ugyanis 900 millió forintos kárt okoztak az MVK Zrt-nek.…

Tovább olvasom

Több lépcsőben változtathatnak a miskolci menetrenden

Múlt péntekig várta az utazóközönség észrevételeit, véleményeit a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azokkal a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, melyeket rövidesen bevezetne a helyi vonalhálózaton – írja a Minap.hu. A módosítások több buszjáratot is érintenének: lennének megszűnő, átalakuló, pontosabban hosszabb útvonalon közlekedő és újonnan induló autóbusz-viszonylatok is. A miskolci közlekedési cég villamosközlekedési igazgatója szerint a változások nem ördögtől valók, amit az is bizonyít, hogy a szeptemberben bevezetett vonalhálózati módosításokat is pozitívan ítélik meg legtöbben, legalábbis az eltelt hónapok tükrében. A további változtatások ráadásul elkerülhetetlennek tűnnek, hiszen a védekezési költségek, a világjárvány miatti…

Tovább olvasom

Itt a legújabb ötlet a járvány terjedése ellen: ne beszélgessünk és ne telefonáljunk a zsúfolt járműveken

A sokkal intenzívebben terjedő vírusvariáns megfékezésére igyekeznek mindent kitalálni a hatóságok, ez a korlátozási javaslat Franciaországban született. A tömegközlekedést használóknak lehetőség szerint kerülniük kell az egymással vagy a telefonon történő beszélgetést, így minimalizálva a koronavírus terjedésének kockázatát, írja a Reuters a francia Országos Orvostudományi Akadémia közleménye alapján. A közlemény azt írja, mivel a tömegközlekedésen a távolságtartás nem mindig lehetséges, ezért a maszk mellett egy nagyon egyszerű óvintézkedéssel lehet még élni: a beszéd kerülésével. Ahogy arra az akadémia tagja, Patrick Berche kitért, ha kevesen vannak a járművön, akkor ez nyilván nem probléma, az…

Tovább olvasom

Így alakul át a tömegközlekedés az ünnepek idejére

A karácsonyi és az év végi ünnepekhez igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje – közölte a HVG beszámolója szerint a MÁV és a Volánbusz. A MÁV szerint a vonatok 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. December 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi vonatmenetrend érvényes. A MÁV azt javasolja, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok elővételben váltsák meg a menetjegyeket és helyjegyeket. Ehhez használhatják a jegyértékesítő automatákat…

Tovább olvasom

Kedvezményes bérletet válthatnak a kisgyermekes szülők az MVK járataira

A GYES-en és a GYET-en lévő édesanyák közlekedését segíti a MVK Zrt. által március 1-én bevezetendő kisgyermekes bérlet. Az új bérlettípus a miskolci közlekedési vállalat jegy- és bérletpénztáraiban papíralapon és a mobiljegy szolgáltatáson keresztül is megvásárolható lesz, kombinált havi és hó közi formában. Mind a havi, mind a hó közi bérlet érvényességi ideje megegyezik más ilyen típusú bérletekével. A bérlet az MVK Zrt. által kiállított fényképes, kisgyermekes bérletigazolvánnyal együtt lesz majd érvényes. A kisgyermekes bérlet igénybevételére jogosult minden Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező személy, aki hatóság által…

Tovább olvasom

Sorbanállás helyett már otthon is kinyomtathatjuk a MÁV jegyeit

A legújabb verziófrissítés után a MÁV alkalmazásban megváltott belföldi vasúti menetjegyek és nemzetközi START ajánlatok esetén a sikeres vásárlást visszaigazoló e-mail tartalmazza a jegyeket PDF formátumban is – írja a MÁV a Facebokk oldalán. Ezeket ellenőrzéskor kinyomtatva, vagy arra alkalmas eszköz képernyőjén lehet bemutatni. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a vasúttársaság arra kéri utasait, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén továbbra is részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

Tovább olvasom

A borsodi vonatok és távolsági buszok menetrendje megváltozik decemberben

A vasúttársaság honlapján közzétett információk szerint a MÁV-Start 2020-2021-es menetrendje harminc vasútvonalon is változik majd, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztéseket követően. Kiemelték, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, amelyek a közösségi közlekedési rendszert javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége kétóránkénti közvetlen új kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban, és gyakrabban Budapestre utazni.…

Tovább olvasom

Komoly veszélyben az MVK járművezetői a járvány terjedése miatt

A sofőrök védelmében még közel sem tettünk meg mindent, a járvány potenciális gócpontjává válhat a tömegközlekedés, ennek pedig legjobban a járművezetők vannak kitéve. A járványhelyzet romlása óta hiába várják a miskolci buszsofőrök és villamosvezetők, hogy újra életbe lépjenek az első hullámban már jól bevált védelmi intézkedések. Hétvégén elmentünk a 4-es busszal Görömbölyre, a 20-as járattal Miskolctapolcára, az 1-es busszal a Majális park felé, a 34-essel a Vologdáig és az 1V villamoson is utaztunk. Tapasztalataink mindenhol azt mutatták, hogy továbbra is fel lehet szállni az első ajtón, és jegyet is vásárolhattunk…

Tovább olvasom

A MÁV-nál és a Volánnál érvényesek maradnak a lejárt igazolványok a veszélyhelyzet alatt

A járványügyi veszélyhelyzet miatt a MÁV-Start és a Volánbusz meghosszabbította a november 4-ét követően lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások felhasználhatóságát – közölték a honlapjukon. A lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványokat és igazolásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig el kell fogadni. Sőt, miután az első hullám alatti veszélyhelyzet júniusban megszűnt, és a tavasszal lejáró okmányok érvényességét még fél évre meghosszabbították, most ezek is használhatóak maradnak.

Tovább olvasom

Ingyenessé tette a járatait az egészségügyi dolgozók számára az MVK

November 11-től az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. járatain a veszélyhelyzet ideje alatt. A díjmentes utazásra való jogosultságot, a személyazonosságra alkalmas okmánnyal és az egészségügyi intézmény által kiadott 486/2020. (XI.10.) Kormányrendelet 1. számú mellékletével lehet igazolni. A díjmentes utazás a veszélyhelyzet kihirdetésének lejártáig vehető igénybe. Az MVK Zrt. arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a díjmentes utazáshoz szükséges igazolást. Minap.hu

Tovább olvasom