Velünk a Város: “A kormány félmilliárdos elvonással bünteti a miskolciak tömegközlekedését”

Megosztás

A Velünk a Város frakció sajtótájékoztatójában, illetve sajtóközleményében fogalmazta meg álláspontját a most életbe lépő kormányzati pénzelvonás kapcsánA városvezetés a kormány milliárdos elvonása ellenére is biztosítja Miskolc közösségi közlekedését címmel.

Badány Lajos kritikával élt a kormány döntése kapcsán. A Velünk a Város jobbikos képviselője szerint mindez azt eredményezi, hogy a közösségi közlekedés jelentős önkormányzati pótbefizetés nélkül fenntarthatatlanná válik.

Úgy tűnik, a kormánynak nem az a szándéka, hogy a miskolciak márciusban is utazhassanak a villamosokon, az állami forráselvonásokkal és intézkedésekkel eddig ugyanis 900 millió forintos kárt okoztak az MVK Zrt-nek.

A kormány megint taposott egyet a saját közlekedési vállalatot fenntartó megyei jogú városokon, éppen a járvány idején, amikor az önkormányzatoknak a válságos helyzetben lenne legnagyobb szükségük a támogatásra” – állapította meg. Ez a politika azonban igen veszélyes helyzetet teremtene – folytatta -: ha se villamos, se busz nem járna a városban, megállna az élet, leállna a gazdaság, az emberek nem tudnának munkába, orvoshoz jutni, ügyeiket intézni. Ezt a katasztrófát természetesen a városvezetés és a Velünk a Város frakció képviselői nem hagyják bekövetkezni, azon dolgoznak, hogy a kormányzati megszorítások és az előző, fideszes városvezetéstől örökölt brutális mértékű adóssághalmazt kezelni tudják.

– hangsúlyozta Badány.

A képviselő kifejezetten nehezményezte, hogy az aktív kormányzati intézkedésekkel ellehetetlenített vállalattal szemben követelőznek, illetve rémhíreket terjesztenek, és azért drukkolnak, hogy a városvezetés ne tudjon úrrá lenni az általuk okozott nehézségeken.

A ki nem fizetett 4 milliárdos számlát a Fidesz az új városvezetés nyakába rakta, majd a Fidesz-kormány a gépjármű adó elvonásával, az iparűzési adó felének elvételével, a szolidaritási adó bevezetésével gondoskodott arról, hogy a városnak esélye se legyen belső forrásokból javítani az MVK egyenlegén.  Elvárják, hogy közlekedjenek a buszok, miközben a tankból már kilopták az üzemanyagot

– közölte a képviselő.

Utána Bartha György – a Velünk a Város frakció MSZP-s képviselője – kiemelte nemtettszését, miszerint a kormány a miskolci közösségi közlekedéstől 500 millió forintot vont el, miközben “kitartó szorgalommal teszi tönkre az önkormányzatokat a központi elvonásokkal, a begyűjtött pénzeket, amelyek Miskolc normális működtetéséből is hiányoznak, ész nélkül herdálják el.”

Felhozta példaként, hogy a kormány a nemzetközi vadászati kiállításra 50 milliárd forintot készül elkölteni azért, hogy “a helikopterről rénszarvasra vadászó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hobbiját kiszolgálja.”

Mire lenne elég Miskolcnak ez az 50 milliárd forint? A kormány 100 évig tudná biztosítani a város közösségi közlekedésének támogatását, amit egy tollvonással megszüntetett”

– vonta le következtetéseit Bartha.

Az MSZP képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a fideszes önkormányzatoknak szabadon felhasználható kompenzációt ad veszteségeikre, az ellenzéki vezetésű városok viszont legfeljebb címzett támogatásra számíthatnak.

“A Velünk a Város frakció felszólítja a kormányt, hogy tegyen eleget ígéretének, kompenzálja az önkormányzatot, juttassa vissza a több módon elvont milliárdokat, köztük a tömegközlekedés 500 millió forintos állami normatív támogatását”

– tette közzé a frakciószövetség álláspontját Bartha György.

Kapcsolódó cikkek