Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 26 éves férfival szemben. A gyanúsított 2022. október 14-én 16 óra körül Szikszón, a Dózsa György úton közlekedett autójával, majd lesodródott az útról és nekiütközött egy betonkerítésnek. A sofőr elmenekült a helyszínről. Az esetet látta egy szabadnapját töltő rendőr is, aki szolgálatba helyezte magát, egyben értesítette kollégáit, akikkel azonosították, majd elfogták az autót vezető férfit. Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a járművet kivonták a…
Tovább olvasomCímke: Szikszó
Szikszón is bezár az uszoda és a könyvtár
Összeült a napokban Szikszó Város közgyűlése, az ülésen a felelős gazdálkodás jegyében döntések születtek az emelkedő rezsiköltségek miatti intézkedésekről – számolt be a hírről a Boon.hu. Mint elhangzott, a döntések meghozatala során a kötelező feladatok és a munkahelyek megőrzése volt a legfontosabb. A közgyűlés által meghozott döntésekről Sváb Antal, Szikszó polgármestere a SixoTV háttérműsorában számolt be. Mint elmondta: „Újra kell értékelniük mindent, hasonlóan a többi magyarországi településhez és a magyar családokhoz”. Beszélt arról, hogy a villanyáramnál hatszoros szorzóval kell számolni, a gáznál ez 8-10 –, de jövőre akár 13-16 szoros…
Tovább olvasomKét autó karambolozott Szikszónál
Összesen hét sérültje van a vasárnap esti balesetnek. Szikszó külterületén, az Alsóvadász felé vezető úton két személygépkocsi ütközött vasárnap, az esti órákban – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelem a honlapján. A helyszínre a miskolci hivatásos tűzoltók vonultak, egy gyermeket feszítő-vágó segítségével emeltek ki az autóból és áramtalanították a járműveket. A két személygépkocsiban heten utaztak, a balesetben mindannyian megsérültek.
Tovább olvasomFelújítják a sportcsarnokot Szikszón… megint
Nettó 109,6 millió forintból a szerencsi székhelyű Révisz Kft. végezheti el a városi sportcsarnok korszerűsítését Szikszón – tették közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A sportkomplexum energetikai korszerűsítését hat éve megoldották, amely érintette a homlokzatok hőszigetelését, homlokzati nyílászárók cseréjét, valamint a lapostetők hő- és vízszigetelésének cseréjét, a lapostetők szigetelése azonban el lett baltázva, ezért az épület több helyen beázik. A korábbi felújítás alkalmával a belső teret és annak elemeit nem érintették, ezért a mostani beruházás keretében végeznék el a szociális blokk feletti lapostetős-épületrész magastetővel történő lefedését. Ehhez kapcsolódóan pedig elbontják a homlokzati szendvicspanelt, valamint az öltözőblokk teljes átalakítását is megoldják,…
Tovább olvasomBaleset Miskolcnál, lezárták a 3-as utat
Baleset miatt lezárták a 3-as utat Miskolc és Szikszó között – közölte az Útinform hétfőn a honlapján. A felsőzsolcai körforgalom és az ongai elágazás között egy személyautó ütközött össze egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal. A Minap.hu arról írt, hogy a rendőrség tájékoztatása szerint a kocsit vezető nő sérült meg. A kiérkező rendőrök megkezdték a munkát, a szakaszon teljes az útlezárás. A forgalmi akadályt Onga felé lehet elkerülni. (MTI)
Tovább olvasomBorsodi segítség a HELL-től, 50 millió forintot kap Szikszó
A Hell Energy cégcsoport 50 millió forintos adománnyal segít Szikszónak. Az utóbbi években már nem először. A HELL cégcsoport fennállásának tizenöt éve alatt több száz millió forint értékben támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ezen belül kiemelten a szikszói emberek számára fontos ügyeket. A vállalat 2018-ban és 2020-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermekonkológiai osztályának fejlesztésére, valamint a koronavírus járvány miatt szükséges eszközök beszerzésére összesen ötvenmillió forintot adott, a tavalyi év egyik legnagyobb, százmillió forintos adományozási akciójának keretében pedig az ország gyermekotthonaiban, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központban élő…
Tovább olvasomÉletfogytilanra ítélhetik az idős szikszói házaspár gyilkosát
A Miskolci Törvényszék 2021. október 28-án ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben egy idős szikszói házaspár megölése miatt indult büntetőeljárás. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a férfi 2011. április 17-én kora este az általa korábbról ismert sértettek házához indult, miközben családjának azt mondta, üzleti tárgyalásra kell mennie Miskolcra. Az ingatlanhoz érve becsengetett, a sértettek pedig beengedték az ismerős férfit az udvarra. Ekkor a vádlott egy élszerű szögekkel bíró, sima felületű tárggyal – vélhetően téglával –, majd puszta kézzel mindkét idős sértettet a fején több alkalommal, nagy…
Tovább olvasomCsaknem megduplázta a szikszói fejlesztésre szánt támogatást a kormány
A Szikszó és térsége víziközmű-hálózatának komplex fejlesztésére szánt állami támogatás így már meghaladja a 20 milliárd forintot. A szikszói ipari fejlesztési területhez kapcsolódó villamos energia hálózatfejlesztésére előirányzott támogatás pedig több mint négyszeresére, 6,8 milliárd forintra emelkedett – írta meg a Napi.hu. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a tavaly novemberi támogatási határozatot módosítja, amely a Szikszó és térsége fejlesztésének érdekében szükséges intézkedésekről szólt. Abban a víziközmű-hálózatának komplex előkészítésére és fejlesztésére 11,8 milliárd forint szerepelt. Ezt a kormány most 20,6 milliárd forintra emelte 2024-ig bezáróan. A Napi.hu korábban írt arról, hogy 2017-ben közel egymilliárd forint…
Tovább olvasomSzikszó: Számonkérték rajta a munkát, macsétával válaszolt
A Szikszói Járásbíróság garázdaság bűntette miatt próbára bocsátotta azt a férfit, aki macsétával támadt ismerősére, mert az számonkérte rajta az elvállalt munkát. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott és a sértett korábbról ismerték egymást. A vádlott elvállalta, hogy a sértettnél villanyszerelési munkákat fog végezni. A munkára előleget vett fel, azonban a villanyszerelést nem a megrendelő igényének megfelelően fejezte be. 2020. december 20-án a sértett azzal hívta fel telefonon a vádlottat, hogy másnap fejezze be a munkát, azonban a vádlott nem vállalta, ezért vita alakult ki közöttük. Másnap reggel…
Tovább olvasomÚjabb kábító hatású anyaggal kereskedő személyeket fogtak el Borsodban
Az összehangolt akciót ezúttal Szikszón hajtották végre. Az Encsi és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2020. augusztus 13-án a reggeli órákban összehangolt akció során a főkapitányság bevetési egységeinek bevonásával Szikszón két személyt fogtak el. A megalapozott gyanú szerint az elfogott személyek a környékbeliek részére új pszichoaktív anyagot adtak el. A gyanúsítottaknál megtartott kutatás során az egyik lakásban a rendőrök kábítószergyanús anyagokat, és az értékesítéshez szükséges segédeszközöket is lefoglaltak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kábítószer-bűnözéssel szembeni fellépésre, a terjesztőkkel és a fogyasztókkal szemben szükséges intézkedések megtételére. police.hu
Tovább olvasom