Drogkereskedőkre csapott le a rendőrség

Megosztás

Új pszichoaktív anyagot terjesztő házaspárra csaptak le a rendőrök Szikszón.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 56 éves férfival és 46 éves feleségével szemben. A gyanúsítottak 2023. február 8-án – az elfogásukat megelőzően – új pszichoaktív anyagokat szereztek és a bizonyítékok szerint több hónapja árulták azt.

A rajtaütésben résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítőosztálya és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a helyszínen közel 600 eurót és 400 ezer forint kézpénzt, arany ékszereket, telefonokat valamint a szer csomagolásához és fogyasztásához szükséges eszközöket foglalt le.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a házaspárt őrizetbe vette, és velük szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

A kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk is kiszámíthatatlan. Használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet! – áll a police.hu közleményében.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek