A Borsodban felbukkanó új pszichoaktív szerek hatása: gyorsabb lefolyás, gyorsabb leépülés

A folyamatosan változó összetétel mellett a szakértők abban is egyetértenek, hogy a korábbi bódító- és kábítószerekhez képest az újabbak sokkal jobban odaütnek a szervezetünknek és jóval gyorsabb a leépülési folyamatunk. Egyirányú út, amit mindenképpen el kell(ene) kerülni. A Miskolc Televízió Kilátó című műsorának a közelmúltban volt vendége Bodnár Gábor, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője és Strébl Attila addiktológiai szakember, akik az új pszichoaktív drogokkal kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be. A műsorban elhangzott: a rendőrség az új pszichoaktív szerek és kábítószerek között tesz különbséget. Közel azonos mértékben büntetendő az új…

Tovább olvasom

Drogkereskedőkre csapott le a rendőrség

Új pszichoaktív anyagot terjesztő házaspárra csaptak le a rendőrök Szikszón. Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 56 éves férfival és 46 éves feleségével szemben. A gyanúsítottak 2023. február 8-án – az elfogásukat megelőzően – új pszichoaktív anyagokat szereztek és a bizonyítékok szerint több hónapja árulták azt. A rajtaütésben résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítőosztálya és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a helyszínen közel 600 eurót és 400 ezer forint kézpénzt, arany ékszereket, telefonokat valamint a szer csomagolásához és fogyasztásához szükséges…

Tovább olvasom

Új pszichoaktív anyag árusításáért tartóztatták le a mezőkövesdi nőt

A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás – írja a Miskolci Törvényszék a honlapján. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított nő 2020 közepétől kezdve elfogásáig mezőkövesdi lakásán új pszichoaktív anyagnak minősülő fehér színű port, ún. „kristályt” értékesített vevői körének, köztük egy kiskorú személynek is. Az ingatlanban foganatosított kutatás alkalmával talált fehér port, növényi őrleményt, mérleget, fóliatekercset, különböző mobiltelefonokat, arany és ezüst ékszereket, valamint több mint 3 millió forint készpénzt, illetve külföldi valutát…

Tovább olvasom

Elfogták a miskolci dílert, aki ötszázért árulta a veszélyes, pszichoaktív anyagot a városban

Miskolc legszegényebb környékén árulta a “varázsdohányt”, ami eddig is sok gondot okozott megjelenése óta. Új díler jelent meg a számozott utcák környékén, őt és egy társát is elfogták a rendőrök. Elfogtak és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki két férfit a rendőrök Miskolcon. Sz. Gábor a hatóság szerint adagonként 500 forintért terítette a K. Tibortól szerzett varázsdohányt a város legszegényebb környékén, a számozott utcákban. A rendőrség közleménye szerint a tavaly öt hónapon át végrehajtott intézkedéssorozat eredményeképpen a városrészben visszaesett az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűnözés, idén augusztus azonban 16-án…

Tovább olvasom

Saját lakásán adta tovább a drogot a borsodi férfi

Az új típusú pszichoaktív anyaggal kereskedett és nem vitte túlzásba az elrejtőzést, mivel saját, mezőkövesdi lakásán bonyolította az adásvételt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. nyarától több hónapon át látta el ismerőseit biofűvel a borsodi településen. Az új pszichoaktív anyagnak minősülő ún. „biofüvet” minden esetben a lakásán adta át a fogyasztóknak, akik dohánnyal keverve, cigarettaként használták fel azt. Egyesek 2-3 alkalommal jutottak a gyanúsított által kábítószerhez, de volt olyan fogyasztó is, aki 30 esetben szerzett biofüvet a férfitól. A szer hatására a fogyasztóknál kábultság, fáradtság jelentkezett. A gyanúsítottal…

Tovább olvasom