Répássy államtitkár nehezen félreérthető utalást tett arra, hogy Varga Judit nem támogatta a kegyelmi kérvényt

Valakinek nagyon fontos lehetett, hogy célt érjen az a kegyelmi kérvény, ami végül Novák Katalin mellett a miskolci Varga Judit bukását is hozta. De egyre több apró mozaik kezd összeállni arról, hogy felsőbb parancsot teljesítettek, az akkori igazságügyi miniszternő ugyanis nem akarta támogatni a kegyelmi kérvényt.

Tovább olvasom

Keresztes rákérdezett, miért lehet Schadl a letartóztatása közben is a végrehajtói kar elnöke

Keresztes László Lóránt nem értette, miért lehet jelenleg is a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke a súlyos korrupciós vádak miatt letartóztatott Schadl György. Az LMP politikusa ezért írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Varga Juditnak. Kiemelte az igazságügyi miniszternek, hogy a sajtóinformációk szerint már 16 gyanúsítottja van a Schadl György és Völner Pál nevéhez köthető korrupciós ügynek. Közöttük Schadl is letartóztatásban van, azonban továbbra is rekordmértékű profitot termel feleségével közös végrehajtói irodája. Az LMP-s politikus ennél is felháborítóbbnak tartja, hogy továbbra is Schadl György a Kar elnöke, ezért kért magyarázatot a minisztertől. Keresztesnek végül Répássy Róbert államtitkár válaszolt, aki szerint a…

Tovább olvasom

Miskolci fideszes váltja a korrupciós botrányba belebukott Völner Pált

„Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!” – üdvözölte Varga Judit igazságügyi miniszter Répássy Róbertet Facebook-oldalán. Varga hozzáfűzte azt is, hogy „üdv újra a fedélzeten”. Répássy 1988 óta a Fidesz tagja, 1994-től 1996-ig a párt miskolci szervezetét vezette. 2005-től mandátumvizsgáló és ügyrendi bizottsági tag. Répássy 1998 és 2018 között volt a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára volt. 2014-től 2015-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és miniszterhelyettes is volt. Répássy 2015. november másodikától 2018. május hetedikéig a törvényalkotási bizottság alelnöke, valamint…

Tovább olvasom

Hova tűnt Répássy Róbert? Korábbi meghatározó arcára az új Fidesz már nem tartott igényt

Pedig milyen sokszor hallhattuk államtitkárként is nyilatkozni, ahogy Medgyessy Pétert, Horn Gyulát és a baloldalt kritizálja. Most már évek óta maga mögött hagyta a politikát és Orbán Viktorral sem igen találkozott lassan másfél éve. 2018-ban vonult vissza az országos politikától. – Több mint húsz évig voltam képviselő, ezen belül öt évig államtitkárként is dolgoztam. Ha nagyon egyszerűen akarnám megfogalmazni, akkor közös megegyezéssel távoztam. Azt nem mondanám, hogy kirúgtak, inkább véget ér a megbízásom – fogalmazott Répássy Róbert, aki jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi kamara elnökségi tagja. -Az a feladat, amivel megbíztak az…

Tovább olvasom

Hörcsik Richárd és Répássy Róbert is a kínai hírszerzés által megfigyeltek listáján

A két fideszes borsodi (jelenlegi és volt) képviselő olyan nevek mellett szerepel a listán, mint Orbán Viktor egyik lánya, Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató vagy épp Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus. Orbán Viktor miniszterelnök egyik lánya, Kubatov Gábor fideszes pártigazgató, Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök neve is szerepel azoknak a magyar közéleti személyiségeknek a listáján, akiket megfigyelt a kínai hírszerzés – derül ki a Telex cikkéből. Mivel Orbán Viktor családtagjai nem közszereplők, ezért a hírportál nem közölte a…

Tovább olvasom