Varga Judit volt férje keményen nekiment Rogán Antalnak

Megosztás

Politikai botrányoktól volt hangos nemcsak az egész hét, de a szombati nap is. Mint arról mi is beszámoltunk, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter.

Az eseményeknek köszönhetően, a Fidesz így egy nap leforgása alatt elveszítette a két legismertebb női politikusát. Novák Katalin és Varga Judit is kifejezetten visszafogottan fogalmaztak lemondásukkal kapcsolatban. Egyikük bejelentése sem ringatta meg a Fidesz mostanra felépített kommunikációját és azt is jelezték, hogy Magyarország továbbra is készek Magyarországért és a nemzeti értékekért dolgozni. Varga Judit volt férje azonban nem volt ennyire visszafogott és azonnal borította is a Fidesz által felépített kommunikációt, miszerint Novák és Varga voltak a hibásak, felelősen vállalták a hiba következményét és az ügy ezzel le van zárva, más felelős nincs.

Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben bejelenti, hogy távozik mindkét állami társaságban betöltött pozíciójából, illetve lemondott az MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról is. A bejegyzés igazán meglepő részen azonban ezután következik.

“Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak” – írta Magyar Péter

A fenti mondatokkal egyértelmű utalást tett a Schadl-ügyre és az azzal összefüggésbe hozott Rogán Antalra.

A bejegyzés további részében arról ír Magyar Péter, hogy sokáig hitt a a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és éveken keresztül próbált hozzájárulni ennek megvalósulásához, de az utóbbi években rá kellett jönnie, hogy ez csak “egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.”

Ezt követően konkrétan megnevezi Rogán Antalt és nekimegy a Fidesz teljes működésének, amely a nemzeti tőkésosztály létrehozását jelenti.

“Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.”

Magyar Péter teljes bejegyzését itt olvashatja el:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fotó:444.hu

Kapcsolódó cikkek