Tiltás és tűrés – Különvélemény a szabad médiáról

Látszólag egyszerű dolgom van egy friss miniszterelnöki megszólalás kommentálásával. Csak felidézem, hogy csaknem 36 éve egy fiatal magyar liberális politikus, Orbán Viktor, Soros György pénzének segítségével Oxfordban tanulhatott, és mindenki bólogat. Ezen az oldalon, ebben a buborékban. Vagy valamelyik közös halmazban. Csakhogy, amennyiben ez is egy olyan vonal, amit eddig nem léptek át, akkor érdemes ezt komolyabban venni. És igen, ez MOST tényleg egy olyan.

Tovább olvasom

Az új fizikakönyvekben látványosan kerülik a “soros kapcsolás” kifejezést egy eddig nem is létezővel helyettesítve

A tankönyvekre bő egy évtizede alapvető ráhatással van a Fidesz-kormány, így annyira nem is meglepő, hogy a “soros” kifejezést még innen is száműznék, miközben a világon semmi köze Soros Györgyhöz. Most beletettek a tananyagba egy eddig egyáltalán nem is létező kifejezést, így a közösségi médiában terjedő hír mégsem annyira álhír.

Tovább olvasom

Varga Judit azért nem találkozik a Pegasus-vizsgálóbizottsággal, mert Soros és dollárbaloldal

Igazságügyi miniszterünk elmondása alapján azért nem működik együtt a bizottsággal, mert így védelmezi a jogállamiságot. Varga Judit igazságügyi miniszter visszautasította a találkozót. A tárcavezető hétfőn „brüsszeli bohózatról” írt, mert az uniós kvázi-alkotmány alapján „a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik. A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik. A magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért a jogállamiság védelme érdekében nem járulunk hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez. Mindezek miatt nem áll módomban a küldöttséggel találkozni. Nem kívánunk…

Tovább olvasom

Orbán évértékelőjén tovább hergelte a magyarokat

Orbán Viktor idén is a Várkert Bazárban tartotta az évértékelő beszédét, melynek jelmondata: béke és biztonság. Gondolatait természetesen papírból olvasta, az első sorokban pedig lelkesen tapsolt Tóth Gabi és Nagy Feró. A miniszterelnök már beszédének első tíz percében eldurrogtatta a legfontosabb fideszes frázisokat. A gondolatait – ahogyan az várható volt – a háború, az infláció, Brüsszel és a független Magyarország határozták meg. Szerinte az uniós szankciók 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar emberek zsebéből. Oroszországot célozták meg, de Európát találták meg – tette hozzá. Azt ígérték, a szankciókkal véget…

Tovább olvasom

A jobboldali újságíró a kilencvenes években holokauszttagadó videokazettákat árult

Az ügy érdekessége, hogy éppen most került újra napirendre a korábbi leleplezés, amikor az egyébként jobboldali lap munkatársa több más fideszessel együtt szintén hirtelen megvilágosodott és azt közölte, a jelenlegi magyar közmédia súlyosan elfogult a kormánypártok irányába. Erre sorosozást kapott viszonzásul a nyakába. A Média1 túrta fel az Arcanum digitális archívumát és talált rá egy cikkre a Magyar Sajtó nevű lap 1998-as számában, amely arról szól, hogy Bencsik Gábor – aki jelenleg a Magyar Krónika és a Magyar Demokrata munkatársa -, a 90-es években egy pincében működő üzlethelyiségben holokauszttagadó videokazettákkal üzletelt. Akkoriban Bencsik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) főtitkára…

Tovább olvasom

Orbán: Az ellenzék béna, de a mögötte álló erők nagyon erősek, támadnak minket

A miniszterelnök “ünnepi” beszédének hatalmas részét az ellenzék, Európa és a nyugati országok sározása tette ki. Ismét terítéken volt Soros, Gyurcsány és Brüsszel is, valamint a legfontosabb, minket folyamatosan mindenki csak támad… természetesen jogtalanul, pedig a Fidesz mindig mindenben tökéletes és mindenben igaza van. Óriási tömeg előtt tartotta Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét, személyesen is beszállva a már nyár óta tartó választási kampányba. A miniszterelnök annak az ellentétetnek a feloldására vállalkozott, hogy miért kell nagy erőfeszítést tennie a fideszes tábornak, ha egyébként az ellenzék béna, szerencsétlen és komikus; illetve…

Tovább olvasom

Így könyörgött Soros-ösztöndíjért 31 évvel ezelőtt Orbán Viktor

Akkor még más idők jártak, 1988-ban Orbán Viktor mindent megtett, hogy Soros-ösztöndíjas lehessen. Akkor még mindent rendben talált, azóta főellenség lett az amerikai üzletember, aki annak idején őt is erősen segítette. Változnak az idők és a köpönyeg. A L’Express francia hetilap még 2018-ban megtalálta azt a motivációs levelet, amelyet 30 évvel ezelőtt Orbán Viktor írt Soros György alapítványának. A levélben Orbán Viktor ösztöndíjat kér, hogy politikai tanulmányokat folytathasson az Oxfordi Egyetemen. A Soros-ösztöndíjat megpályázó levélben Orbán azt írja, hogy a lengyel példán felbuzdulva a magyar civil mozgalmak magas szinten alkalmazták az Új evolucionizmus vívmányait,…

Tovább olvasom

Olyan kormánypropaganda ment le a köztévén, hogy Észak-Korea is megnyalná mind a tíz ujját

Ugye tudjuk, hogy a közpénzből üzemeltetett köztelevíziónak semlegesnek, pártatlannak és objektívnek kellene lennie. Hát ennél messzebb már nem is járhatnánk tőle. A főszereplő ismét Bende Balázs és az M1. Az észak-koreai tévébemondókat idéző Bende Balázs a Világ című műsorban arról beszélt, hogy „újabb offenzívát indított Brüsszel”, civil szervezeteket Soros-brigádozott, brüsszeli maffiademokráciáról és a Keresztapa lófejes jelenetéről beszélt. „Persze egyvalamiben biztosak lehetünk: a magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának.”  Egy későbbi bejátszásban a Momentumot is csak úgy emlegeti, hogy…

Tovább olvasom