Egyetért az egyesült ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjével Hadházy Ákos is, aki szintén az ő parlamenti kiesését tartja a legfájóbbnak. Márki-Zay Péter a hatpárti ellenzéki lista első helyén jutott a parlamentbe, de a választási vereség után úgy döntött, hogy marad hódmezővásárhelyi polgármester, és nem veszi át országgyűlési mandátumát. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorának péntek esti adásában kifejtette, hogy a hat párt fogja eldönteni, kinek adják a felszabadult mandátumot, de több javaslata is van. Márki-Zay Péter azt a Szél Bernadettet juttatná a parlamentbe, aki Budakeszin és környékén vereséget szenvedett Menczer…
Tovább olvasomCímke: parlament
Nevetségesnek érezné a parlamenti alakuló ülés bojkottálását az LMP
A zöld párt a jelek szerint nem ért egyet a Momentummal és Hadházy Ákossal. „Ha azt gondoljuk, hogy a magyar emberek akkor fogják az ellenzéket választani a Fidesz helyett, ha a parlament nyitóülésén való részvételből csinálunk politikát, akkor félő, hogy nagyon rossz irányba indulunk” – kezdi Facebook-bejegyzésében Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja, akit a Telex szemlézett. Mint írja, pontosan jelezték a választók felé az előző ciklusban is, hogy „álláspontjuk szerint ez nem teljes körű demokrácia és az ellenzéki politizálás lehetőségei korlátozottak”. Az LMP-s politikus posztjában azzal folytatja, nem fogják…
Tovább olvasomMegfordított egy körzetet az ellenzék, még egy mandátumot bukott a Fidesz
Szombaton néhány óra leforgása alatt két helyet is bukott az új parlamentben a kormánypárt, de a kétharmadot ez így sem veszélyezteti. Sikerült fordítania az ellenzék jelötjének, Vajda Zoltánnak a Budapest 13. számú egyéni választókerületében, miután szombaton megszámolták az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók voksait – írta meg a Telex. Addig a XVI. kerület jelenlegi fideszes képviselője, Szatmáry Kristóf vezetett, azonban előnye csupán 38 szavazat volt Vajdával szemben. Vajda 468 szavazattal győzte le Szatmáryt, az ellenzék jelöltje a szavazatok 45,46 százalékát szerezte meg (25 080 szavazat), míg fideszes ellenfele 44,61 százalékot (24 612…
Tovább olvasomBojkottálni fogja a Momentum a Parlament alakuló ülését, ha nem teljesülnek a feltételeik
Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a…
Tovább olvasomA DK átadott mandátumával alakíthat frakciót az LMP
A vártnál gyengébb ellenzéki eredmény miatt eredetileg csak négy LMP-s képviselő jutott volna be a Parlamentbe, de az együttműködési megállapodás értelmében Gyurcsány Ferencék átadnak egy helyet a listán. „A DK egy szavatartó párt, így ahogy mindig betartottunk minden megállapodást az ellenzéki együttműködés során, most is tartani fogjuk a szavunkat” – írta az rtl.hu kérdésére a DK sajtóosztálya. A kérdés arra irányult, hogy a választás előtti összellenzéki megállapodásnak megfelelően tényleg hajlandók-e lemondani egy országos listás képviselői mandátumról az ellenzéki összefogásban résztvevő LMP javára, hogy a párt frakciót alapíthasson. A saját parlamenti…
Tovább olvasomMárki-Zay nem ül be a parlamentbe, úgy véli, ez így nem parlamentáris demokrácia
Minden erejével Hódmezővásárhelyre és az ott élő gyermekek megvédésére kíván összpontosítani, a Fidesz totálisan elcsalt választásához nem kíván asszisztálni. Hosszasan kifejtettem, mit ért ez alatt. A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt saját közösségi oldalán számolt be a részletekről. „DÖNTÖTTEM: MEGVÉDEM A VÁSÁRHELYI GYEREKEKET! Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem ülök be a parlamentbe – nekem most Vásárhelyen kell megvédenem a vásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába, köztük négy, még csak nem is katona fiaimat. Orbán Viktor ugyanis számtalanszor bebizonyította, hogy amivel bennünket minden alap nélkül vádol, azt…
Tovább olvasomHadházy: Az első tisztázandó kérdés, hogy fel lehet-e venni a mandátumot
A körzetében győztes képviselő szerint be lehet ülni ellenzékiként a parlamentbe, de csak akkor, ha megkapnak bizonyos garanciákat a kormánypártoktól. Hadházy Ákos, aki ellenzéki jelöltként megnyerte a zuglói körzetet a választáson, már az első eredmények után arról posztolt, hogy egészen másfajta politizálásra lesz ezután szükség. Hadházy most konkrétumokat is mondott erről a 24.hu-nak adott interjújában. Szerinte például „az első fontos tisztázandó és legitim kérdés rögtön az, hogy felvehető-e a mandátum. „Én azt mondom, hogy igen, de csak akkor, ha arra használjuk, amikre kell. A mandátum által lesznek fizetett politikusaink, akiknek lesz pénzügyi…
Tovább olvasomKomoly névsor, ők azok, akik hosszú évek után biztosan búcsúznak a parlamenti helyüktől
Egyéni körzetben nem indultak, a listás helyük (ha egyáltalán van) pedig annyira mélyen van, hogy semmi esélyük újra bekerülni. Farkas Flórián mellett más veretes neveket is találunk, köztük egy volt minisztert és egy kétszeres miniszterelnök-jelöltet. Az eredménytől függetlenül van több olyan veterán képviselő, aki biztosan nem lesz tagja az új Parlamentnek. 28 év után távozik az Országgyűlésből Burány Sándor (sokáig MSZP, majd Párbeszéd). Az hét ciklus, ebből 6-szor egyéni mandátumot szerzett. 2018-ban is nyert a Budapest 9-es OEVK-ban (ez valójában a X. kerület), mégsem indulhatott, mert az ellenzéki előválasztáson kikapott…
Tovább olvasomHubay Györgyöt ugyan lecseréli a Fidesz, de még gyorsan lőtt egy szelfit az újdonsült államfővel
A papírforma alapján a Fidesz-KDNP parlamenti többsége Novák Katalint választotta meg köztársasági elnöknek. A gombot nyomók között volt az országosan szinte senki által nem ismert miskolci képviselő, Hubay György is, akit már nem sokáig fogunk látni az országházban, mivel a Fidesz áprilisban már nem őt indítja korábbi körzetében, lecserélte. Azért egy gyors szelfi még belefért Novák Katalinnal, erről pedig a képviselő saját maga számolt be a Facebookon. A poszt alatt azonban meglepő őszinteséggel jelentek meg a hozzászólások, rengetegen nem értenek egyet Novák megválasztásával. „Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen történelmi pillanat…
Tovább olvasomA fideszes képviselők el sem mentek a rendkívüli ülésre, amin az ukrajnai háborúról tárgyaltak volna
Varga László, a BAZ megyei 2. számú választókerület közös ellenzéki jelöltje posztolta az alábbi fotót – a kormánypárt tagjai ott sem voltak azon a rendkívüli ülésen, ahol az ukrajnai háborús helyzetről tárgyaltak volna…
Tovább olvasom