Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, Orbánnal és Áderrel is találkozott – fotók

Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra – írja az Index.hu. A repülőtéren Semjén Zsolt Magyarország nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket lehetett látni a fogadóbizottságban. Később a pápa Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, a protestáns és zsidó vallási vezetőkkel találkozott a Szépművészeti Múzeumban. Minderről az MTI közzé is tett néhány fotót: Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tovább olvasom

Ebben sikerült felzárkózni a fejlett országokhoz: Áder János közel 4,5 milliós nyugdíjat kaphat

Csak sikerült közel kerülni a nyugati színvonalhoz, kár, hogy csak a NER-lovagok juttatásainak és leendő nyugdíjának összegében. Áder hasonló mértékű nyugdíjban részesül majd, mint a szintén visszavonuló Angela Merkel (aki 5,2 millió forintnyi összeget kap), ráadásul a legalsó korhatárnál korábban. Nagyjából 4,4 millió forintos nyugdíj várhat Áder Jánosra, miután véget ér a második mandátuma – írja a Blikk.hu. Ráadásul Áder már a nyugdíjkorhatár alatt, 63 évesen élvezheti a pihenést a teljes körű államfői fizetés mellett. Mint emlékeztetnek, egy 2019-es törvényben gyakorlatilag duplájára emelték a mindenkori államfő juttatásait: a korábbi havi bruttó 1,5 millió…

Tovább olvasom

Az MTA két korábbi elnökét tüntették ki a Szent István-renddel

Lovász László matematikus és Vízi E. Szilveszter kapta meg augusztus 20-án a Magyar Szent István-rendet, a legmagasabb állami kitüntetést, melyet Áder János köztársasági elnök adott át a Sándor-palotában – számolt be róla a Telex. „Hagyományaink szerint nemzeti ünnepünkön a Szent István Rend átadásával a legkiválóbbaknak adjuk meg a kellő tiszteletet. Ma azoknak, akik Eötvös Loránd méltó utódai voltak a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztján. Méltó utódok, kiváló tudósok, jó magyarok” – fogalmazott Áder az MTI szerint. Lovász László idén megkapta a matematika Nobel-díjának tartott Abel-díjat. Lovászt méltatva Áder arról beszélt, hogy…

Tovább olvasom

A Népszava szerint Trócsányi László válthatja Áder Jánost köztársasági elnökként

Várhatóan Trócsányi Lászlót, jelenlegi fideszes európai parlamenti képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául, akinek jövő májusban lejár ötéves megbízatása – írja a Népszava. Trócsányit 2019 szeptemberében a kormány az Európai Bizottság (EB) magyar tagjának jelölte, de az EP jogi bizottsága összeférhetetlenség miatt kétszer is elutasította jelöltségét, így lett végül Trócsányi helyett Várhelyi Olivér a magyar uniós biztos. A Népszava szerint Orbán Viktor az elbukott uniós biztosi tisztség helyett az államfői poszttal „kárpótolná” Trócsányit. Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én lejár, az új köztársasági elnököt…

Tovább olvasom

Alaptörvényt sért a Fidesz törvénye – mondta ki az Alkotmánybíróság Áder János indítványa után

Alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény azon rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítanának azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást – mondta ki az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozatában. Az ügyben egyébként Áder János köztársasági elnök fordult az illetékesekhez – írja a Telex. Az indítvánnyal érintett törvényi rendelkezések célja, hogy a rendszerváltást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból kizárt, műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye a lakás tulajdonjogának megszerzését. Az államfő álláspontja szerint a…

Tovább olvasom

Áder János az Alkotmánybíróságnál megy szembe a Fidesz törvényével

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken. A KEH honlapján megjelent közlemény szerint az államfő az alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldte az Alkotmánybíróságnak a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó törvénymódosítást, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés fideszes egyéni képviselői indítványra. Áder János az Alkotmánybíróságnak címzett, csütörtökön kelt indítványában a törvény célját, valamint a törvénybe foglalt szabályozást illetően két pontban sorolta fel alkotmányossági aggályait – írja az MTI. Az első pontban azt írta: álláspontja szerint a világörökségi területen és a védőövezetében…

Tovább olvasom

Áder János aláírta a pedofiltörvényt

Annak ellenére, hogy Magyarországon több, mint tízezren tüntettek ellene és az Európai Unió számos országa tiltakozott ellene, Áder János köztársasági elnök elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését. Értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti – írta az MTI. Áder János érvelése szerint a sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. „Arról, hogy ki kivel és hogyan él, hogy kinek milyen a nemi identitása, és hogy valaki…

Tovább olvasom

Fordulat: mégis találkozik Orbánnal és Áderrel a pápa

Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), amiben azt írták, hogy szeptemberben Ferenc pápa találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal – írja az Index. A közleményben az szerepel, hogy a pápa a szentmisét megelőzően a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más, magas rangú állami vezetőkkel. Hozzátették: sajnálatosnak tartják, hogy a szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el a médiában. Szerintük ugyanis nem…

Tovább olvasom

Hiába jön Magyarországra, Ferenc pápa nem kíván találkozni Orbánnal és Áderrel – pedig gőzerővel győzködik

Diplomáciai feszültségeket okozhat Ferenc pápa tervezett magyarországi látogatása, írja a National Catholic Register egyházi újság értesülései alapján a 444.hu. Mint írják: a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató egyházfő a budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel. A lap vatikáni és magyar forrásokból is úgy értesült, diplomáciai erőfeszítések kezdődtek Ferenc pápa meggyőzésére. A cél, hogy terveivel szemben legalább udvariassági látogatást tegyen Orbánnál és Ádernél – még ha ő szándékosan ki is akarja hagyni ezt a programpontot. “Egyre nagyobb a politikai feszültség a háttérben amiatt, hogy a…

Tovább olvasom

Kegyelmet kapott Áder Jánostól az a nő, aki bekábítószerezte férjét, aztán megpróbálta agyonszúrni

Kegyelmet kapott Áder János államfőtől Kertész Ágnes, akit még 2019-ben ítéltek 10 év börtönbüntetésre emberölési kísérlet miatt, miután végezni próbált az őt éveken át bántalmazó férjével – írja a Blikk. Az ítélet szerint a nő kábítószert kevert férje italába, majd többször megszúrta, életveszélyesen megsebesítve a férfit. A nő a bíróságon sikertelenül próbálta bizonyítani, hogy több éve bántalmazó kapcsolatban élt férjével, és hogy a sebesüléseket nem is ő, hanem a férfi okozta magának. A lapnak Lichy József, a nő korábbi ügyvédje megerősítette az értesülést, Kertész Ágnes a kegyelem értelmében 10 év helyett öt év után szabadulhat.…

Tovább olvasom