Remek hír, folytatódik a miskolci óvodafelújítási program

A felújítás során ugyan átmeneti átköltözésre is szükség lehet, de a munkálatok végeztével egy teljesen megújult intézmény várja a gyerekeket és a dolgozókat. Miskolc MJV Önkormányzata folytatja óvodafelújítási programját, amelynek célja, hogy komfortosabb, szebb környezetet biztosítsanak a gyermekek és a velük foglalkozó óvodai munkatársak részére – írja a város által kiadott közlemény. Júliusban a Dózsa György úti Tagóvodában kezdődnek kivitelezési munkák, amelynek keretében az óvodai rész összes belső nyílászárója cserére kerül. Megújulnak a csoportszobák, a szociális blokkok, a közlekedők padlóburkolatai, valamint a falfelületek is. Az épület egy részében a teljes…

Tovább olvasom

Felújított óvodák és egy új bölcsőde Borsodban

Mezőkeresztes lakói örvendhetnek, javulnak a körülmények, hamarosan használatba is vehetők az új és felújított intézmények. Új bölcsőde épült Mezőkeresztesen, így a korábbihoz képest tízzel több gyereket tudnak majd fogadni a legkisebbek közül. Korszerűsítések voltak a város két óvodájában is. Többéves folyamat Majoros János polgármester az intézményi felújításokról elmondta, éltek az európai uniós pályázati lehetőséggel, még 2016-ban nyújtották be projektjüket, s 2018-ban kedvezően bírálták el beadványukat. 2020-ban kiegészítő kormánytámogatást igényeltek, s miután megkapták, tavaly kezdődhetett meg a kivitelezési munka. – Két óvodai telephelyünk van, az egyik a József Attila utcában, a…

Tovább olvasom

“Azt a két korosztályt küldik vissza az intézményekbe, akiknél a legnehezebb megvalósítani a távolságtartást”

Ismét egy sokak számára logikátlannak tűnő döntés a kormány részéről. Az általános iskolák alsó tagozatosai és az óvodások térnek vissza intézményeikbe a jövő héttől, de ezzel nagyon sokan nem értenek egyet. A PSZ-hez több jelzés is érkezett, amelyek szerint óvónők, dajkák és gyerekek is elkapták a vírust a jelenleg ügyeleti rendben működő óvodákban. Részsikernek tekinti a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak – közölte a szakszervezet alelnöke a hvg.hu-val. Gosztonyi Gábor hozzátette, hogy ugyanakkor furcsállják, hogy ezt Facebook-videón jelentette be a kormányfő. Az alelnök elmondása szerint a Pedagógusok…

Tovább olvasom