Egy deciliter leves az ovisoknak – Jakab Péter magyarázatot és megoldást követel

Megosztás

A Nép Pártján politikusa azt állítja, egyre több miskolci szülő keresi fel azzal, hogy az önkormányzat pénzhiányra hivatkozva csökkentette a gyerekek élelmiszeradagját az óvodákban, a kicsik pedig kiéhezve mennek haza. Jakab Péter tájékoztatást és megoldást követel a fideszes városvezetéstől, miközben egy anyuka már petíciót is elindított az ügy kapcsán.

A közösségi oldalon közfelháborodást keltett a hír, miszerint az intézményekben a gyermekek kevesebbet kapnak enni, mert nem állnak rendelkezésre a szükséges anyagi források. Jakab Péter ezt vérlázítónak nevezte, és kiemelte, hogy a szűkösnek mondott költségvetésből a járatseriffek finanszírozása mellett épp most készül 5,3 milliárd forintot fizetni az önkormányzat az államnak szolidaritási adó címén.

“Úgy tűnik Csöbörnek meg Tóth-Szántainak döntenie kellett, kinek adják a város pénzét: a gyerekeknek vagy a Fidesznek. A Fideszt választották” – olvasható a politikus Facebook oldalán.

Jakab Péter közösségi oldalán azt írta, közérdekű adatigényléssel fordult a közétkeztetésért felelős céghez, hogy hivatalos tájékoztatást kaphasson a fejadag csökkenéséről és annak okáról. Hozzátette, hogy az üggyel kapcsolatban megszerzett információkról tájékoztatni fogja a lakosságot. Emellett kijelentette, magyarázatot, és azonnali beavatkozást vár a miskolci városvezetéstől, valamint felszólította a miskolci önkormányzatot, hogy a februári közgyűlésen azonnal rendezze a közétkeztetés helyzetét.

12K views · 844 reactions | 1 deci leves jut egy ovisnak Miskolcon? A Nép Pártján felszólítja a miskolci önkormányzatot, hogy a februári közgyűlésen azonnal rendezze a közétkeztetés… | By Jakab Péter – Nép Pártján | Facebook

1 deci leves jut egy ovisnak Miskolcon? A Nép Pártján felszólítja a miskolci önkormányzatot, hogy a februári közgyűlésen azonnal rendezze a közétkeztetés…

Fotó: Jakap Péter/Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek