Feloszlatta az olasz parlamentet az államfő

Feloszlatta csütörtökön az olasz parlamentet Sergio Mattarella államfő. Olaszországban hetek óta válság van, Mario Draghi miniszterelnök másodjára mondott le csütörtökön, miután nem sikerült újraélesztenie a kormánykoalíciót. Az államfő elsőre nem, most azonban már elfogadta Draghi lemondását, viszont arra kérte a távozó miniszterelnököt, hogy a továbbiakban ügyvivő kormányfőként vigye tovább munkáját, ez addig tartana, amíg a következő kormányt meg nem választják. Az új választásokra szeptember 25-én vagy október 2-án kerülhet sor.

Tovább olvasom

Ez durva, az oltatlan 50 év felettiek komoly pénzbírságot kapnak Olaszországban – ugye nem vesszük át?

Aki egyik Covid-oltást sem vette fel, komoly pénzbírságban részesült Itáliában, mintegy hatszázezer ember érintett. Százeurós bírságot kapott pénteken 600 ezer 50 évnél idősebb olasz állampolgár, mert nem oltatta be magát a koronavírus-fertőzés ellen. Olaszországban januárban tették kötelezővé az oltást (és az emlékeztető oltást) ennek a korosztálynak, most egyszeri bírságot kapnak, akik ezt elmulasztották a beadatását. A 600 ezer érintett közül 90 ezren a járvány kezdetekor gócpontnak számító Lombardiában élnek. Április 1-je óta nem szükséges az oltási igazolás felmutatása az üzletekben, közhivatalokban, postán és bankban, a tömegközlekedési eszközökön, a múzeumokban, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri…

Tovább olvasom

Botrány: Recepciós szeretne lenni? Küldjön bikinis képet!

Kizárólag 30 év alatti nőket kerestek az állásra, mindezt fürdőruhás fénykép mellékelésével. Elképesztő világot élünk, hogy már egy recepciós álláshoz is ez kell. Az eset Olaszországban történt, de vajon még mennyi ilyen lehet más helyeken is… Vizsgálatot indított az olasz munkaügyi minisztérium egy nápolyi biztonsági cég ellen, amelyik 30 év alatti nőket keresett recepciós állásra, és a jelentkezőktől elvárta, hogy fürdőruhás képet is küldjenek magukról – írja a 444.hu. A munkáért, amihez a folyékony angol és a saját autó mellé attraktív megjelenést is elvártak, csak havi 500 eurót (~ 178…

Tovább olvasom

Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

Január 11-én hajnalban elhunyt David Sassoli. Már szeptemberben is tüdőgyulladással kezelték, az elmúlt hetekben azonban újra kórházba került és ezúttal nem úszta meg élve. Sassoli 65 éves volt. Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke – adta hírül a CNN Sassoli szóvivőjének hajnali Twitter-bejegyzése alapján. „Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli január 11-én 1 óra 15 perckor elhunyt az olaszországi Avianóban, ahol kórházba került. A temetés helyét és időpontját a következő órákban közöljük” – írta Roberto Cuillo. Az Euronews azt írja, hogy a 65 éves EP-elnök már néhány hónappal korábban, 2021. szeptemberében is kórházi…

Tovább olvasom

Hihetetlen! Egy férfi műkarprotézissel akarta átverni az oltást adókat, hogy abba szúrják a vakcinát

A munkavállalási engedélye miatt szüksége volt az oltási igazolásra, ugyanakkor semmiképpen nem akarta beadatni magának egyik vakcinát sem, ezért folyamodott erre a csalásra. Majdnem sikerült neki, de végül lebukott a szilikon furcsa színe miatt. Elképesztő történet Olaszországból. Csalással vádolnak egy olasz férfit, aki úgy próbált meg védettségi igazolványhoz jutni, hogy magával vitt az oltóhelyre egy szilikon karprotézist, hogy abba szúrják bele a koronavírus elleni vakcinát. A bizarr eset az észak-piemonti régióban, Biella városának oltóközpontjában történt egy héttel azután, hogy Olaszország olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek tiltanak bizonyos kulturális és sporttevékenységeket…

Tovább olvasom

Van, ahol újra kötelezővé teszik az utcai maszkviselést, mi is erre számítsunk?

Szinte egyben lejátszódik a tavalyi év őszi-téli időszaka, csak némi késéssel. Hazánkban semmivel nem jobb a helyzet, sőt, a halálozások száma rosszabb, mint tavaly ilyenkor. Jobb, ha készülünk ismét az utcai maszkviselésre? Roberto Gualtieri római főpolgármester csütörtökön egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az olasz fővárosban ismét kötelező az orrot és szájat elfedő maszk használata szombattól egészen újévig. A döntés a polgármester szerint elsősorban a belvárosra vonatkozik, ahol a vásárlóutcák és a turisztikai látványosságok zöme található, de a városközpont mellett több peremkerületre is érvényes. Mivel azonban a rómaiak nehezen tudják követni,…

Tovább olvasom

A hatóságok szerint az édesapán akart bosszút állni a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar anya, ő azonban mindent tagad

Mindig újabb bizonyítékok és részletek derülnek ki a borzalmas és szövevényes ügyről. Annyi biztos, hogy az asszony már többször is ellentmondásba keveredett saját vallomásaiban. Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal. A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést. Ahogy korábban írtuk,…

Tovább olvasom

Dermesztő: Olaszországba vitte és ott meggyilkolta kétéves gyermekét egy magyar nő

Bevitte és a kassza futószalagjára tette halott kisfiának testét egy magyar nő egy olaszországi Lidlben – írta a Telex az olasz Repubblicára hivatkozva. Az eset pénteken történt a Città della Pieve nevű faluban. A 44 éves nő azért ment be a boltba, hogy segítséget kérjen, de mire az orvos megérkezett, a kétéves kisfiú már nem élt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül. A zavarodott állapotban lévő nő ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről, egyelőre őrizetben tartják. Később a rendőrség is közleményt adott ki az…

Tovább olvasom

Már csak az dolgozhat Olaszországban, akinek van védettségi igazolása

Minden munkavállaló számára kötelezővé tette az olasz parlament, hogy rendelkezzen védettségi igazolással – írja a Local.it. Az úgynevezett zöldkártya, a „certificazione verde” azoknak jár, akik koronavírus elleni védőoltást kaptak, van negatív vírustesztjük, vagy a közelmúltban túljutottak a fertőzésen. Olaszország augusztusban elsőként tette kötelezővé a védettségi igazolást a múzeumok, edzőtermek és beltéri éttermek látogatónak, szeptemberben pedig mások mellett a tanároknak és az egészségügyben dolgozó külső munkatársaknak. (HVG.hu)

Tovább olvasom

Félmillió eurót nyert egy idős hölgy kaparós sorsjeggyel, a trafik tulajdonosa azonban megpróbált elillanni a pénzzel – videó

Az addig köztiszteletben álló, jól ismert trafiktulajdonost ugyan a repülőtéren elfogták, a sorsjegynek azonban nyoma veszett. Elbukhatja-e így a neki jogosan járó pénzét a valódi nyertes? Szombat este, a Róma-Fiumicinói repülőtéren fogták el a rendőrök azt a nápolyi trafikost, aki egy hirtelen hozott rossz döntésével haragította magára a fél országot. (A borítókép illusztráció) Csütörtökön egy nyugdíjas olasz hölgy kaparós sorsjegyet vásárolt, amivel 500 ezer eurót nyert. Érthető okokból ezt elsőre nem is akarta elhinni, így visszatért a férfi nápolyi trafikjába, hogy ellenőrizzék, valóban egy vagyont ér-e a szelvénye. A pultnál…

Tovább olvasom