Hihetetlen! Egy férfi műkarprotézissel akarta átverni az oltást adókat, hogy abba szúrják a vakcinát

A munkavállalási engedélye miatt szüksége volt az oltási igazolásra, ugyanakkor semmiképpen nem akarta beadatni magának egyik vakcinát sem, ezért folyamodott erre a csalásra. Majdnem sikerült neki, de végül lebukott a szilikon furcsa színe miatt. Elképesztő történet Olaszországból. Csalással vádolnak egy olasz férfit, aki úgy próbált meg védettségi igazolványhoz jutni, hogy magával vitt az oltóhelyre egy szilikon karprotézist, hogy abba szúrják bele a koronavírus elleni vakcinát. A bizarr eset az észak-piemonti régióban, Biella városának oltóközpontjában történt egy héttel azután, hogy Olaszország olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek tiltanak bizonyos kulturális és sporttevékenységeket…

Tovább olvasom

Segítségnyújtás közben vesztette el a lábát a táncos, protézisre gyűjtenek

Majdnem az életét vesztette egy jótett miatt Katona Imre. Egy elakadt autóson akart segíteni Budapesten, amikor elütötték és a bal lába gyakorlatilag leszakadt. Nem is lehetett megmenteni, amputálni kellett – derült ki a Tények Plusz riportjából. A férfi korábban profi táncosként dolgozott. Több, mint egy évvel a tragédia után most először járt a baleset helyszínén. A sofőrrel csak egyszer beszélt a baleset óta – mint mondja –, elég is volt.  Imre a történtek ellenére sem mondott le a táncról. Mint mondta: A több hónapos rehabilitációnak és kitartásomnak köszönhetően már művégtaggal élek majdnem teljes…

Tovább olvasom