A tavalyi évhez hasonlóan szinte teljesen leállt a turizmus hazánkban, nem kivétel ez alól Borsod sem. Miskolcon leginkább belföldi vendégekre számítanak a nyitás után. Miskolc alapvetően a belföldi turizmusra épít, így jó hír, hogy a szakértők szerint a tavalyihoz hasonlóan 2021 is a belföldi idegenforgalom éve lesz. Ez már a miskolci szállodák foglalási adatain is látszik. A majdani nyitáskor ráadásul a város egy új élményfürdővel is debütálhat. Erről a Minap.hu írt részletesebben. A legtöbb hazai nagyvárossal ellentétben Miskolcnak tavaly is sikerült megtartania belföldi vendégeinek nagy részét. A vendégéjszakák számában megyei…
Tovább olvasomCímke: nyitás
Elindult a diákmozgalom: „Nem megyünk iskolába április 19-én”
Alulról formálódó kezdeményezés indult meg hazánkban, mivel az egyelőre kifejezetten szörnyű járványügyi adatok (szerdán például a napi halálozásban abszolút negatív csúcsot döntöttünk) ellenére Orbán Viktor és kormánya a járványügyi szakemberek egyértelmű ellenzése mellett is újra akarja nyitni az iskolákat. Csak ebbe nagyon sokan nem akarnak beletörődni. „Halasszák el az április 19-re tervezett kötelező jelenléti oktatás bevezetését! Ha nem teszik, akkor fogjunk össze, és ne menjünk április 19-től iskolába, folytassuk az online oktatást!” – írja az ADOM Diákmozgalom (Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom, a korábbi Független Diákparlament) felhívása, amit néhány ezren már vissza is igazoltak a…
Tovább olvasomMagyar Orvosi Kamara: Semmilyen szakmai alapja nincs a nyitásnak
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége korainak tartja a járványügyi korlátozások feloldását, aminek nincs „egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka”. „Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének. A rendelkezésre álló adatok alapján tegnap csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, és sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismereteink szerint a járvány harmadik hullámának – jó esetben is – a platóját értük el” – írják közleményükben. A kormány arra hivatkozva kezdte…
Tovább olvasomVirológus: Túl korai még a nyitás és a nyájimmunitástól is messze állunk
Rusvai Miklós szerint elég, ha megnézzük, hogy éppen tetőzik az elhunytak és a lélegeztetőgépen levők száma, szakmailag semmi nem támasztja alá, hogy most hirtelen nyitni lehessen. Az ötnapos csúszóátlagot figyelembe véve március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma, ezek alapján túl vagyunk a harmadik hullám nehezén – mondta az ATV Start című műsorában Rusvai Miklós virológus. A szakember ugyanakkor úgy véli, kissé kockázatos a kormány nyitási terve, mely szerint 2,5 millió beoltott után megkezdődhet a nyitás (ezt időközben Orbán Viktor be is…
Tovább olvasomOrbán: Elértük a 2,5 milliomodik beoltotthoz, szerdától nyithatnak az üzletek
Orbán Viktor kedd délután a Facebook oldalán jelentette be, hogy megvan a két és fél millió beoltott. Kinyithatnak a boltok és újraindulhatnak a szolgáltatások is. Emellett lesznek járványügyi intézkedések is, ezeknek a betartására kéri az embereket a miniszterelnök a videójában. Az oltások folytatódnak hasonló tempóban, és Orbán arra kéri az embereket, hogy regisztráljanak, és menjenek el oltásra. Ennek előzménye, hogy húsvét hétfőn a kormány honlapján közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), hogy várhatóan kedd éjfélig, de legkésőbb a szerda délelőtti órákban érjük el ezt. Magyarországon kiemelt jelentősége van ennek a számnak, korábban ugyanis Orbán Viktor és Gulyás…
Tovább olvasomPénteken jöhet a részleges nyitás?
Az elmúlt 7 nap átlagos oltási sebességével szinte biztos, hogy jövő héten elérhet az ország a 2,5 millióig. Tegnap az eddigi húsvétiaknál kevesebb, 50 338 első adagos oltást adtak be, második dózist 7895-en kaptak – számolta ki a Telex. Orbán Viktor, miután vasárnap hajnalban maga vezette kisbuszát a kőbányai raktárhoz, hogy a dokumentumok ellenőrzését követően személyesen győződjön meg róla, a szállítmányok rendben elindulnak, a húsvét utáni első, második napra tette a rendeletbe foglalt szám elérését. A kórházi oltópontok és a háziorvosi rendelők mellett a szakrendelőket is bevonták az oltási programba, így ha a következő napokban…
Tovább olvasomBiológus: Nehogy nyissanak az iskolák áprilisban, nemcsak a tanárok vannak veszélyben, a szülőkhöz is hazaviszik a vírust
Egyelőre a kormány hajthatatlannak tűnik, Orbán Viktor kőbe véste az április 19-i nyitást és ettől egyelőre tapodtat sem moccannak. Márpedig a járványügyi helyzet jelenlegi állása szerint ez a pedagógusokon kívül a gyermekekre és még inkább a szülőkre is nagy veszélyt jelentene, a harmadik hullám még tombol. Számít-e a szakember véleménye? „Átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is” – írta Facebook-oldalán Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, egyetemi tanár, aki szerint két problémát kellene még megoldani. Az egyik az, hogy további türelemre…
Tovább olvasomVolt, ahol már megmutatták, miért nem szabad túl korán nyitni – azóta negatív rekordokat döntenek a fertőzöttségi adatok
Pontosan ugyanebbe a hibába eshet Magyarország is, ha Orbán Viktor végigviszi saját terveit, amit a legkevésbé sem támogatnak az egészségügyi szakemberek. Chile megmutatta ugyanezen helyzet leképezését, azóta már bánják. Chilében azt hitték, túl vannak a nehezén. A húszmilliós latin-amerikai ország februárban úgy felpörgette az oltási programját, hogy az egész világ a csodájára járt. Márciusban viszont már rekordokat döntöttek az ország fertőzési adatai, és ismét szigorú zárás vált szükségessé. Chile így már inkább negatív példa a világban: ez történik, ha egy ország túl korán kezd el nyitni. Március második felében Chile…
Tovább olvasomMost már Merkely is azt mondja, még másfél hónapig tartsunk ki
A szakértő rektor egyértelműen azt sugalmazza, hogy semmi szín alatt nem kellene nyitásról még beszélni sem még jó ideig. Másfél hónap múlva csökkenhetnek a járványügyi számok a megfelelő mértékben, hogy nyitni lehessen és a nyári szünetünk legalább a körülményekhez képest szabad legyen. Valószínűleg az április közepi nyitást felejtsük el. „Ha magunk elé nézünk, nagyjából másfél hónapunk van ebből a járványból, utána jelentősen fognak csökkenni a számok” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 hétfő esti műsorában. Merkely Béla hozzátette: „másfél hónapot bírjunk még ki és akkor lesz egy nagyon…
Tovább olvasomKásler tavasz végére, nyár elejére jósolja a nyitást
Kásler Miklós miniszter volt a vasárnapi vendég Bayer Zsolt műsorában, amelyet a HVG.hu szemlézett. A téma alapvetően az ellenzék szidása és a kormány dicsérete volt: Kásler kiemelte, hogy Magyarország rendkívül gyorsan lépett a koronavírus első hullámában, a “társadalom minden szegmensére” hozott döntések pedig Orbán Viktor érdemei, és ezért előztük meg néhány héttel tavasszal a világ országait. Kásler azt elismerte, hogy a magyar halálozási adatok valóban magasak, de hozzátette, volt, amikor a magyar adatok a világon a legjobbak közé tartoztak, ezért majd a járvány végén lehet pontosan felmérni, hogy melyik ország hogyan…
Tovább olvasom