Szeptemberben ismét lesz Népkerti Piknik

A Népkerti Vigadó 2018-ban szervezte meg első piknik rendezvényét a Miskolci Gasztro Klaszter tagjaival közösen, majd 2019-ben is részesei lehettünk a plédekkel, szalmabálákkal berendezett füves területen zajló gasztro és zenei eseménynek. A Covid járvány és a gazdasági válság okozta szünet után, 2023. szeptember 10-én újra megnyitja kapuit a Népkerti Piknik. Vasárnap 11:00 és 18:00 óra között, A Leves és Borsod Burger, a Via Piano Étterem, az edelényi Bárány Étterem, a Tókert étterem, a Népkerti Vigadó és Söröző valamint a Vigadó KicsiSéf várja különleges ételekkel az ingyenes rendezvényre kilátogatókat.  Borkülönlegességekkel, fröccsökkel,…

Tovább olvasom

Mi legyen a Népkerttel?

A diósgyőri strand után újabb témát bonthatunk darabokra a következő városi esten, hogy milyen irányba változzon a Népkert, ami a város egyik legszebb zöld szigete. A Népkertet érintő Városi Est-diskurzus ugyanazt az irányvonalat követi, mint elődje, az egykori diósgyőri strand esetében. Az önkormányzat a részvételi demokrácia jegyében szeretné minél inkább bevonni a miskolci lakosokat a döntések előkészítésébe, hogy egy esetleges fejlesztés eredménye a lehetőségekhez mérten a leginkább tükrözze az igényeiket, vágyaikat. Ennek érdekében szakértők osztják majd meg gondolataikat az est folyamán, illetve válaszolnak a résztvevő állampolgárok kérdéseire. A cél, hogy minden érdeklődő tisztában…

Tovább olvasom

Hamarosan bővül a népkerti edzőpark

Új eszközöket is kap a fitnesz park, a megnövekedett érdeklődésre való tekintettel pedig más, komoly fejlesztések is napirenden vannak. Egy olyan fejlesztésről van szó, amelyről a tervek már a népkerti futókör átadásakor elhangzottak – tudhattuk meg Révész Pétertől, a terület önkormányzati képviselőjétől. „Mivel a fitnesz park nagy látogatottságnak örvend, ezért úgy gondoltuk, mindenképpen bővíteni kell azt” – folytatta, majd hozzátette: a beruházás egy körülbelül 50 négyzetméteres területen valósul meg, ami közvetlenül csatlakozik a már hozzáférhető részhez. Ide hat újabb kondigépet telepítenek, amelyek ugyanazokat a funkciókat nyújtják majd, amelyeket már meglévő társaik.…

Tovább olvasom

Megvan a népkerti futókör első áldozata?

Facebookon számolt be róla egy hölgy, hogy komoly atrocitás érte a Népkertben, miközben edzését végezte. A nő elmondása szerint edzés közben hirtelen egy férfi lépett oda hozzá és üvöltve szidalmazni kezdte, mert a futópálya szélén edz. Az agresszív fellépés miatt a hölgy azonnal odébb állt és a füvön folytatta a tornázást. Ennek ellenére a konfliktus tovább eszkalálódott. A férfi elkezdett fényképeket készíteni a nőről, majd azzal fenyegette, hogy azokat felteszi az internetre, illetve elküldi a munkahelyére. A fenyegetésből az is kiderült, hogy a feltételezett zaklató információkat gyűjtött róla, sőt a…

Tovább olvasom

Csak május végén tervezik átadni a népkerti futókört, de már sokan most is használják

A pálya több, mint egy kilométer hosszú és egy nagyobb rendezvény keretein belül adják majd át, várhatóan a hónap végén. Hivatalosan még nem adták át, de már sokan használják a népkerti futókört – adta hírül a Minap. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a rekortánpálya építése civil kezdeményezésként indult, a több mint egy kilométer hosszú futókört februárban kezdték el építeni. A beruházás összköltsége meghaladja a 84,2 millió forintot, melynek nagyjából a felét támogatásból, 42,2 millió forintot pedig saját forrásból finanszírozott a város. Veres Pál, Miskolc polgármestere a Miskolc Televíziónak úgy fogalmazott, azt, hogy a…

Tovább olvasom