Miskolc is csatlakozik vasárnap a Nemzetközi Jóga Naphoz

Megosztás

Délután ingyenes programokkal várják a Népkertbe kilátogatókat.

Az ENSZ Közgyűlése 2014. december 11-én, 177 támogató ország egyhangú szavazatával június 21-ét a jóga világnapjává (Nemzetközi Jóga Nap) nyilvánította. Azóta ezt a napot a világ egyik legnagyobb szabású, egészséget és jó közérzetet szolgáló rendezvényeként tartják számon.

Világszerte rengeteg eseményt rendeznek ezen a napon, hogy bemutassák a jóga hagyományát, amely felkerült az UNESCO szellemi világörökségeinek listájára is. Miskolc is csatlakozik e programsorozathoz, hiszen 2023. június 11-én jóganapot rendeznek a Népkertben az Indiai Nagykövetség Kulturális Központjának közreműködésével – adta hírül közleményében a polgármesteri hivatal.

Az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ, valamint a miskolci jógatanárok szeretettel várnak mindenkit vasárnap egy közös gyakorlásra, jógás együttlétre a miskolci Népkertbe 15.00 – 18.30 óra között. A program folyamán a közös jóga protokoll gyakorlása után különböző jógaiskolák mutatkoznak be.

A program időbeosztása:

16.00 – 16.30 Aerial Jóga Czeglédi Edit Hangával

16.35 – 17.25 Előadás a Himalájai Jóga Mesterek Meditációs Hagyományáról és Vezetett meditációs gyakorlat Soós Lászlóval

17.30 – 18.00 Etka – Jóga Erőgyűjtő Módszer Sóvári Andreával

18.05 – 18.35 Rugalmas Gering Jógával – A nyak összkomfortja Dr. Korányi Mariannal

A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. Akinek van jógamatraca, kérik, hogy vigye magával.

Szélsőséges időjárás esetén (zápor, zivatar) a népkerti kettes jégpályán tartják meg az eseményt!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek