Megkezdődhet a népkerti futópálya építése

Ha minden jól megy, májusban már birtokba is vehetik a miskolciak a futókört, ami nagyjából egy kilométer hosszú lesz. Pénteken átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. A Népkert fejlesztésének egyik első lépése, hogy rekortán futókör épül a területen. Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője elmondta: a műszaki átadással megkezdődhet a 84,2 millió forint összköltségű – amelyből 42,2 milliót az önkormányzat saját forrásból fedez – beruházás. A részletekről a Minap.hu számolt be. A kivitelezőnek április 30-áig kell elkészülnie a munkával, és visszaszolgáltatnia a munkaterületet. Ekkor már készen lesz az 1006 méter…

Tovább olvasom

Miskolc tesz is a környezetvédelemért: új fasorral lett gazdagabb a Népkert

Kevés, ha csak beszélünk a környezetvédelemről, cselekednünk is kell. Miskolc így tesz. Miskolc belvárosának legnagyobb közparkját színesíti mostantól az a fasor, melyet a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával ültettek ki a cégcsoporthoz tartozó Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai. A Miskolc Holding 15 éves alapításának évfordulója kapcsán Dukai Zoltán vezérigazgató azt mondta, hogy környezetünk védelméről nem elég beszélni, azért cselekedni is kell. Ennek szellemében működnek a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai is, ahol igyekeznek a zöld gondolatokat a gyakorlatba átültetni. Ezt példázza az is, hogy hétfő óta 15 darab ezüst hárs…

Tovább olvasom

Teljesen tönkretette a Népkert gyepét a driftelő audis

Péntek hajnalban értek tetten a miskolci rendészek egy fiatalt a Népkertben. A fiatal férfi ismerőseivel együtt az Audijával driftelt a füvön, amivel jelentős kárt okozott a gyepben nagyjából háromszáz négyzetméternyi területen. Szórakozásával mintegy háromszáz négyzetméternyi füves zöld területet tett tönkre. Az anyagi kár akár százezres nagyságrendű is lehet, ennek felmérése még folyamatban van. Szerencsére ritkán találkozunk ilyen kirívó esettel. Kollégáim mostanában nem találkoztak gyorsulási versennyel sem a városban, mint ahogy ez korábban jellemző volt a Pesti úti nagyáruházak parkolójában – nyilatkozta a Minapnak Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

Tovább olvasom

Négyszínfestést tartott a Kutyapárt a Népligetben

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt miskolci tagszervezete is csatlakozott az országos négyszínfestő mozgalomhoz. Az MKKP “passzivistái” a Népkert aszfaltjának a repedéseit emelték ki tarka színárnyalatokkal. Mint írják, a matematikában a négyszín-tétel azt állítja, hogy egy tetszőleges régiókra osztott síkot, akár egy politikai térképet egy ország megyéiről, ki lehet úgy színezni legfeljebb négy szín felhasználásával, hogy ne legyen két azonos színű szomszédos régió. De ez persze mindegy is, viszont jól néznek ki a kifestett járdarepedések. – foglalták össze akciójukat a párt honlapján. A Népkertben élők esténként nehezen kerülik ki az útburkolati repedéseket,…

Tovább olvasom

Elhunyt a Népkertben megvert 72 éves férfi

Október elején mi is írtunk róla, hogy a a Népkertben egy huszonhét éves férfi megvert egy hetvenkét éves idős embert. A rendőrség még vizsgálja, hogy az akkor keletkezett sérüléseibe halt-e bele most a sértett. A Minap.hu információi szerint a rendőrség újabb szakértői vizsgálatot indít a hetvenkét éves férfi halála miatt. Ki kell deríteniük, hogy van-e ok-okozati összefüggés a verés és a halál között. Amíg ez nem történt meg, gyilkosságért nem indíthatnak eljárást a vétkes ellen. A jelenlegi eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytatják. A bántalmazót a rendőrök azonosították,…

Tovább olvasom