Mi legyen a Népkerttel?

Megosztás

A diósgyőri strand után újabb témát bonthatunk darabokra a következő városi esten, hogy milyen irányba változzon a Népkert, ami a város egyik legszebb zöld szigete.

A Népkertet érintő Városi Est-diskurzus ugyanazt az irányvonalat követi, mint elődje, az egykori diósgyőri strand esetében. Az önkormányzat a részvételi demokrácia jegyében szeretné minél inkább bevonni a miskolci lakosokat a döntések előkészítésébe, hogy egy esetleges fejlesztés eredménye a lehetőségekhez mérten a leginkább tükrözze az igényeiket, vágyaikat. Ennek érdekében szakértők osztják majd meg gondolataikat az est folyamán, illetve válaszolnak a résztvevő állampolgárok kérdéseire. A cél, hogy minden érdeklődő tisztában legyen a Népkert lehetőségeivel, és ezek ismeretében fejtse ki a véleményét az esetleges fejlesztési irányokkal kapcsolatban.

https://tervezzukmiskolcot.hu/ oldalon naprakész információkat találhatnak a Városi Estről, a hamarosan induló kérdőíves felmérésről, a regisztráció megnyílásáról és a miskolci részvételi program további elemeiről is. Addig azonban olvassuk Czifrusz Natália városi főkertész gondolatébresztő sorait a Népkertről, főként tájépítészeti szempontból:

– A neve is mutatja: „Nép-kert”, vagyis ez a hely közvetlen funkciójaként a rekreációt szolgálja. Egyszerűbben szólva azt, hogy kimenjenek a családok, minden korosztály, és élménydús kikapcsolódásban, feltöltődésben lehessen részük. A fő cél tehát a szabadidős tevékenységek, a sétahely, a találkahely. „Kiszabadulni a nagyvárosi közegből” – és ezt a Népkertben, a Görgey és Király utcák közötti mintegy kilenc hektáron könnyen elérhetjük.

– Forgalmas utak határolják, itt van szomszédjában a belváros, mégis egy valódi zöld oázis. Csend. A város közepe. Ettől nem kevesebb, inkább több. Ugyanakkor sajnálatos tény, immár évtizedek óta: a Népkert ha nem is elhanyagolt közterület, de az alapvető gondozáson túli figyelem nemigen jutott rá. A szükséges – kertészeti – beavatkozások sokszor elmaradtak. Mára tulajdonképpen parkerdővé vált. A fák egészségi állapotuk, illetve egymással való „konkurálásuk” révén szelektálódtak. Csak kényszeredett faültetések történnek modern korunkban. Jelenleg – úgymond – attrakció a szökőkúton kívül lényegében nincs, legalábbis kertépítészeti szempontból nézve.

– A régebbi és újabb keletű funkciók manapság: a futókör, a játszótér, a kondipark és a sportpályák. Ezek jelen vannak, de nem összekapcsoltan. Példa erre a két különálló játszótér, a park keleti, illetve nyugati oldalán. Szögezzük le ugyanakkor, hogy a mainál sokkal több funkciót aligha bír már el a terület. Mármint abban az esetben, ha szem előtt akarjuk tartani a meglévő értékes faállomány megőrzésének érdekét. További részletek a Minap.hu cikkében olvashatók.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek