A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. Az elkövető 2021. májusában, este, Miskolcon, egy lakóház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves gyermeket a kerítésen átemelve kivette, majd a lakására vitte. A vádirat szerint a vádlott kóros elmeállapotú, kórházi elbocsátását követően pszichiátriai jellegű gyógyszereit nem szedte. 2021. május közepén, az esti órákban Miskolcon, egy családi házas övezetben sétált, amikor észrevette az egyik ház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves fiúgyermeket. Tévesen azt feltételezte, hogy ez a gyermek azonos a tőle korábban a…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Megválasztották Miskolc borait
Három kategóriában több mint 40 indulóból díjazták a legjobbakat. Három asztal, három kategória, több mint 40 bor: borversennyel kezdődött az idei Avasi Borangolás – írja a Minap.hu. Ezen a megmérettetésen dőlt el, hogy melyik ital lesz Miskolc Város Bora 2022-ben. A szín, az illat, az íz – mind fontos szempont, de a legfontosabb az egyensúly és összhang, magyarázta a Miskolc Televízió stábjának Kőrizs Imre egyetemi docens, visszavonult borszakíró. A díjazottakról Veres Pál, Miskolc polgármestere is posztolt: Fehérbor kategóriájában Miskolc város bora 2022-ben az abaújszántói Palkó Pincészettől érkezett, Gelencsér 2021-es száraz…
Tovább olvasomMegvan a népkerti futókör első áldozata?
Facebookon számolt be róla egy hölgy, hogy komoly atrocitás érte a Népkertben, miközben edzését végezte. A nő elmondása szerint edzés közben hirtelen egy férfi lépett oda hozzá és üvöltve szidalmazni kezdte, mert a futópálya szélén edz. Az agresszív fellépés miatt a hölgy azonnal odébb állt és a füvön folytatta a tornázást. Ennek ellenére a konfliktus tovább eszkalálódott. A férfi elkezdett fényképeket készíteni a nőről, majd azzal fenyegette, hogy azokat felteszi az internetre, illetve elküldi a munkahelyére. A fenyegetésből az is kiderült, hogy a feltételezett zaklató információkat gyűjtött róla, sőt a…
Tovább olvasomFokozatosan nyitnak a kültéri medencék Miskolc fürdőiben
Ahogy itt a jó idő, és egyre emelkedik a napi átlaghőmérséklet, úgy kerülnek napirendre az olyan szabadidős elfoglaltságok, mint a strandolás. A szabadtéri fürdőzés élménye nemcsak az Ellipsum Élményfürdő kültéri medencéjében, hanem a Barlangfürdő külső medencéiben is elérhető május 21-től. A hamarosan beköszönő strandszezonra folyamatos a felkészülés, a Miskolci Fürdők Kft. munkatársai elvégzik a szükséges karbantartásokat, burkolat javítást, takarításokat, és a gépészeti berendezéseket is üzembe helyezik a szezonkezdetre. Az Ellispum Strandfürdő úszó-és családi medencéje, valamint a Selyemréti Strandfürdő még nem üzemelő medencéi, előreláthatólag a gyereknapi hétvégére nyitnak meg. Ha szeretne…
Tovább olvasomSportfesztivál az egyetemen, jövő héten is Miskolc a figyelem középpontjában
Miskolcon rendezik az idei MEFOB FESZT-et, mely az egyetemi sport legnagyobb fesztiválja. Az eseményre május 19. és 22. között kerül sor. A sport mellett esti DJ-s buli, számos kísérő program, szabadidős események és sportkonferencia is színesíti majd a rendezvényt – írja a Minap. Íme a felhozatal címszavakban: asztalitenisz, atlétika, ultimate frizbi, futsal, judo, kosárlabda, tenisz és vízilabda. Ehhez nyugodtan képzeljük még hozzá a több száz fős szurkolói sereget – annál is inkább, mivel jó pár csapatsportágban érdekeltek lesznek a helyi erők. A MEFOB FESZT az egyetemi sport legnagyobb fesztiválja, ahol…
Tovább olvasomJogosulatlanul vett fel több százezer forintot Miskolcon, a rendőrség keresi
A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/804/2022. bűnügyi számon információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. március 7-én 15 óra körül Miskolcon az Uitz Béla úton található bank-automatából egy férfi jogosulatlanul felvett több százezer forintot. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fotón látható elkövető személyazonosságának a megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es…
Tovább olvasomÍgy ünnepelték idén Miskolc város napját
Végre nem voltak járványügyi korlátozások, az idő is remek volt, így minden adott volt szerdán az ünneplésre. A programok központi helyszíne a Szent István tér volt a Minap.hu beszámolója szerint. Napközben különböző cégek, szervezetek és intézmények települtek ki: Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Vízmű Kft., MiReHu Nonprofit Kft., Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolci Áldozatsegítő Központ, Otthon Segítünk Alapítvány és a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Europe Direct Információs Központ. Ők változatos programokkal várták késő délutánig a városlakókat. Ezek között szerepeltek interaktív, környezetvédelmi, szemléletformáló, játékos foglalkoztatók, játszótér és játszóház is.…
Tovább olvasomSporttársai mentették meg egy teniszező férfi életét Miskolcon
A középkorú férfi játék közben esett össze és már nem lélegzett. Társai azonban időben megkezdték az újraélesztést, ami sikeres is volt, közben pedig a mentők a helyszínre értek. A jelenlévő játékostársak azonnal értesítették a mentőket, majd az utasítások szerint megvizsgálták a beteget,AKI EKKOR MÁR NEM LÉLEGZETT. Az utasítások alapján azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak. A betegért még sokáig küzdöttek a pályán, de AZ IDŐBEN MEGKEZDETT MELLKASI NYOMÁSOK VÉGÜL SIKERRE VEZETTEK, a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba. (via Origo) Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasomTámogatás a Diósgyőri Bölcsőde bővítésére
Miskolc önkormányzata fontosnak tartja, hogy a város és annak intézményei folyamatosan fejlődjenek, megújuljanak. Ezekhez a fejlesztésekhez járulnak hozzá a saját források mellett a különböző pályázati lehetőségek. Jelenleg is több beruházás zajlik a városban, például a Horváth-tető fejlesztése az Avason, a volt Szentpáli kereskedelmi iskola felújítása. A cél az, hogy a miskolciak olyan városban éljenek, amely alkalmazkodik az itt élők igényeihez, amely élhető, szerethető. Ezen cél elérésében egy újabb mérföldkő, hogy a Bölcsődei Nevelés Fejlesztése című felhívásra Miskolc sikeresen pályázott. A pályázat során elnyert támogatás segítségével a Diósgyőri Bölcsőde bővítése valósulhat…
Tovább olvasomLetartóztatásban a tinédzserek, akik megvertek és kiraboltak egy férfit Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalnak a letartóztatását, akiket rablás bűntettével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek 2022. május 7-én éjszaka együtt italoztak, majd egy miskolci dohánybolt előtt cigarettát kértek a sértettől. A férfi nem tett eleget a kérésnek, ezért az egyik támadó mellkason rúgta, illetve próbálta a földre kerülő sértettet fejbe is rúgni. A dohánybolt biztonsági őrének közbelépése vetett véget a bántalmazásnak. Kis idő múlva a társaság ismét összetalálkozott a sértettel, akit korábbi támadója szó nélkül megütött, majd társaival együtt rugdosták, miközben ruházatát értékek után…
Tovább olvasom