Így ünnepelték idén Miskolc város napját

Megosztás

Végre nem voltak járványügyi korlátozások, az idő is remek volt, így minden adott volt szerdán az ünneplésre.

A programok központi helyszíne a Szent István tér volt a Minap.hu beszámolója szerint. Napközben különböző cégek, szervezetek és intézmények települtek ki: Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Vízmű Kft., MiReHu Nonprofit Kft., Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolci Áldozatsegítő Központ, Otthon Segítünk Alapítvány és a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Europe Direct Információs Központ. Ők változatos programokkal várták késő délutánig a városlakókat. Ezek között szerepeltek interaktív, környezetvédelmi, szemléletformáló, játékos foglalkoztatók, játszótér és játszóház is.

Harapnivaló is akadt azoknak, akik a nagy játék közben megéheztek volna: lángos, lepény és kürtőskalács dobták fel az ünnepi hangulatot.

17:30-tól aztán koncertek kezdődtek: mint a Minap.hu írja, a Miskolci Illés EmlékZenekar fellépése nyitotta a sort, amit 19 órától az ugyancsak miskolci Sky Fanatic pop-ska-reggae banda ugra-bugrálós zenéje követett, majd 20:30-tól a Carson Coma muzsikájával zárult a városnap.

Forrás: Minap.hu; Fotó: Juhász Ákos, Mocsári László/Minap.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek