Bulgáriában rendezték az újabb világkupa fordulót az elmúlt hétvégén, legjobb magyarként pedig a miskolci Guzi Blanka csak kevéssel maradt le a dobogóról. Múlt hét végén véget ért a bulgáriai Albenában megrendezett világkupa-forduló, ahol az egyéni verseny döntőjében nemenként három versenyzőnknek szurkolhattunk. A lányok küzdelmeiből Guzi Blanka legjobb magyarként a negyedik helyen zárt. – A verseny után közvetlenül kissé csalódott voltam, nagyon szerettem volna ugyanis felállni a dobogóra, mert nem volt lehetetlen feladat – nyilatkozta lapunknak a miskolci Swimming PC versenyzője. – Pont a legerősebb számomat, a lövészetet rontottam el, ami…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Miskolc ott van a magyarországi népművészet élvonalában
Sikeres lett a diósgyőri népművészeti pályázat. Tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az idén negyven éves Fügedi Márta Népművészeti Egyesület a Virágzó Népművészet című tárgyalkotó pályázatát, amelynek a díjátadója szombaton volt a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban. A Virágzó Népművészet egy újabb olyan tényező, ami miatt Miskolc helyet követel magának Magyarország térképén. Az országos alkotópályázatra 260 tárgy érkezett be, ebből mintegy 190-et állítottak ki a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban, ahol június 26-ig tekinthetők meg a népművészeti alkotások. Gergye Zoltán, az idén Miskolc város Civil Díja elismeréssel kitüntetett Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke a…
Tovább olvasomElkészült az első elektromos busz, amely Miskolcon fog közlekedni
Ezt még Kínában gyártották, a maradék kilencet viszont itthon fogják. A már meglévő buszt jövő héten utasokkal is tesztelni fogják. Az MVK Zrt. tíz elektromos busz beszerzésére nyert pályázatot tavaly a Zöld busz projekt keretében. Az első járművet Kínában gyártották, szerdán pedig el is készült, a további kilenc teljes egészében Komáromban készül majd – írja a Minap.hu. Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója elmondta, várhatóan július végére minden jármű itt lesz, mindegyiket alapos tesztelésnek vetik alá. ” Ősszel már az utasok is igénybe vehetik őket” – mondta, hozzátéve, hogy…
Tovább olvasomIdén még több orvosi rendelő újul meg Miskolcon az önkormányzat jóvoltából
A 2022-es évben sokkal nehezebb dolga van a városvezetésnek a drasztikusan növekvő építési költségek miatt, de így is számos rendelő várja majd megújult külsővel a városlakókat. A felújítások kapcsán Simon Gábor, a Velünk a Város frakció vezetője felidézte, hogy európai uniós forrásból az előző városvezetés indította el a folyamatot. „A problémát ott láttuk, hogy nagyon akadozott a kivitelezés, néhány projekt pedig az ellehetetlenülés szélére sodródott” – utalt arra, hogy az időben meg nem kezdett beruházások fokozatosan veszélybe kerültek a növekvő építőipari költségek miatt, hiszen a megítélt támogatási összeg nem nőtt ezzel…
Tovább olvasomHétfőn eldőlhet a Tündérkert sorsa
Információink szerint hétfőn sorsdöntő megbeszélésre kerül sor a park jövőjét illetően. Hosszú ideje találgatások és spekulációk tárgyát képezi a Tündérkert, hiszen Miskolc egyik látványosságának helyzete a mai napig tisztázatlan. A park működése tavaly októbertől szünetel, azonban szintén ebben a hónapban komoly tervekről, várható fejlesztésekről és beruházásokról számolt be a tulajdonos. Ekkoriban Miskolc önkormányzata is reagált a közösségi médiában felröppent hírekre, mint írták: „Miskolc városának nincs tudomása arról, hogy a Tündérkertet bárki be akarná zárni vagy záratni.” Jelezték azt is, hogy szeretnék, ha a Tündérkert, mint a város egyik legszebb és…
Tovább olvasom13 évet kapott a férfi, aki majdnem megölte alkalmi ismerősét Miskolcon
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott és a társaságában lévő nő 2020. február 22-én délután Miskolcon a vasúti pályaudvar közelében találkozott a sértettel. A nő megszólította a sértettet, rövid beszélgetés után egy közeli garázssorra mentek és a nő szexuális szolgáltatást nyújtott a férfinak, majd otthagyta. Később azonban a selyemréti villamosmegállónál ismét összetalálkoztak mindhárman és szóba került, hogy a nőnek egy 20.000 forintos bírságot kell…
Tovább olvasomA miskolci idegenforgalom lehet a nyertese az idei nyárnak
Hamarosan kezdődik az az időszak, amikor igazán rátesz egy lapáttal Miskolc és környéke. „Gyűjts élményeket Miskolcon!” elnevezéssel indít új turizmusélénkítő marketingkampányt a MIDMAR Nonprofit Közhasznú Kft. júniusban. A MIDMAR munkatársai ezúttal a – még a világjárvány kezdetén született – „Miskolc pont jó” szlogenről váltottak, miután azt látták, hogy egy-egy nyaralás vagy kirándulás során a vendégek olyan élményeket szeretnének szerezni, melyekkel akár fényképalbumukat is megtölthetik. Ezért hát a szakemberek olyan összeállított csomagokkal segítenek az utazóközönségnek, melyek egy vagy akár több napra szóló konkrét javaslatokkal szolgálnak: ezeken keresztül mutatják be, mit és milyen…
Tovább olvasomTávhővezeték-építés miatt tartós lezárásokra készüljünk két miskolci utcában
A két érintett utcában július közepéig is eltartanak majd a munkálatok, legyünk türelmesek. Távhővezeték építés miatt május 18-tól a Zoltán és Rácz Ádám utcákon forgalomkorlátozás várható. A július közepéig tartó munka eredményeként új, korszerű és energiatakarékosabb acél csővezeték kerül beépítésre a régi elöregedett vezeték helyett. Az építés miatt előreláthatólag május 18-tól július közepéig, a kivitelezési munkákhoz igazodóan több ütemben forgalomkorlátozás várható a Zoltán utcán, a Rácz Ádám utcán és a Gyula utca – Rácz Ádám utca kereszteződésében. A forgalomkorlátozás a gépjármű forgalmat és a parkolóhelyek ideiglenes igénybevételét is érinti. Első…
Tovább olvasom220 millióért árulja luxuslakását Pálffy Kinga, a Miskolc Holding korábbi igazgatója
Eladóvá vált „Miskolc Rózsadombján álló luxus penthouse lakás” – szerepel az ingatlanhirdetésben, mint megtudtuk a lakás a Miskolc Holding korábbi igazgatójának, Pálffy Kingának a tulajdona. A Földhivatal nyilvántartásából kiderül, hogy a lakást még 2017-ben vásárolta az akkor még a Miskolc Holding vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Pálffy Kinga. Az ingatlant 2017-ben az Avalon Center Kft. építette, alapterülete 150 négyzetméter és tartozik hozzá egy 120 négyzetméteres, részben fedett terasz is. A lakás ízig-vérig megtestesíti a luxust. Olyan egyedi wellness funkciók is helyet kaptak, mint a szauna, a sókabin, illetve az üvegfalú jakuzzi, melyet…
Tovább olvasomKi akarta csontozni feleségét a miskolci férfi
Zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 49 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított 2021 júniusa óta huzamosabb ideig, rendszeresen zaklatta volt párját. A sértett életét az állandósult fenyegetések ellehetetlenítették, hiszen a férfi többször kicsontozással, megöléssel fenyegette őt. Az ügyben indított nyomozást a Miskolc Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasom