Tegyen javaslatot, ki kapjon díjat a város napján!

A miskolci közgyűlés, az általa létrehozott kuratórium javaslatai alapján, Miskolc város napja, május 11. alkalmából hagyományosan kitüntetéseket, díjakat adományoz. A városban működő civil szervezetek, közösségek, intézmények, gazdálkodó és egyéb szervezetek, szakmai szövetségek, érdekképviseletek, egyházak, valamint magánszemélyek 2023-ban is javaslatot tehetnek arra, hogy kik kapják az alábbi elismeréseket: A jelöléshez szükséges letölthető adatlap a város honlapján az „Önkormányzat által meghirdetett pályázatok” menüpont alatt megtalálható. A kitüntető cím adományozására vonatkozó, kitöltött és aláírt eredeti adatlapot, valamint annak mellékleteként a csatolt részletes indokolást a kitüntető cím megjelölésével legkésőbb február 10-éig lehet eljuttatni Veres…

Tovább olvasom

Így ünnepelték idén Miskolc város napját

Végre nem voltak járványügyi korlátozások, az idő is remek volt, így minden adott volt szerdán az ünneplésre. A programok központi helyszíne a Szent István tér volt a Minap.hu beszámolója szerint. Napközben különböző cégek, szervezetek és intézmények települtek ki: Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Vízmű Kft., MiReHu Nonprofit Kft., Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolci Áldozatsegítő Központ, Otthon Segítünk Alapítvány és a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Europe Direct Információs Központ. Ők változatos programokkal várták késő délutánig a városlakókat. Ezek között szerepeltek interaktív, környezetvédelmi, szemléletformáló, játékos foglalkoztatók, játszótér és játszóház is.…

Tovább olvasom