Elkészült az első elektromos busz, amely Miskolcon fog közlekedni

Megosztás

Ezt még Kínában gyártották, a maradék kilencet viszont itthon fogják. A már meglévő buszt jövő héten utasokkal is tesztelni fogják.

Az MVK Zrt. tíz elektromos busz beszerzésére nyert pályázatot tavaly a Zöld busz projekt keretében. Az első járművet Kínában gyártották, szerdán pedig el is készült, a további kilenc teljes egészében Komáromban készül majd – írja a Minap.hu.

Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója elmondta, várhatóan július végére minden jármű itt lesz, mindegyiket alapos tesztelésnek vetik alá. ” Ősszel már az utasok is igénybe vehetik őket” – mondta, hozzátéve, hogy a már most itt lévő autóbuszt a következő héten forgalomba állítják, hogy utasokkal is leteszteljék a működését.

A sofőrök pedig már most gyakorolnak a zökkenőmentes átállás érdekében. Egyikük, Elek Ádám a Miskolc Televíziónak elmondta, hogy többek között újdonság, hogy a slusszkulcsot felváltotta egy nyomógomb, ami az áramellátást biztosítja. A sofőrök számára fontos, hogy a fülkéjük kényelmesebb és modernebb, és vezetésnél hasznos, hogy a jármű fordulóköre kisebb, így a manőverezés is könnyebb vele, emellett összességében dinamikusabb is a környezetbarát busz.

Mint a lap írja, az elektromos autóbusz körülbelül háromszáz kilométert tud megtenni anélkül, hogy fel kellene tölteni – azaz reggeltől estig, két műszakon keresztül képes üzemelni.

Forrás: Minap.hu; Fotó: MVK Zrt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts