Hétfőn eldőlhet a Tündérkert sorsa

Megosztás

Információink szerint hétfőn sorsdöntő megbeszélésre kerül sor a park jövőjét illetően.

Hosszú ideje találgatások és spekulációk tárgyát képezi a Tündérkert, hiszen Miskolc egyik látványosságának helyzete a mai napig tisztázatlan. A park működése tavaly októbertől szünetel, azonban szintén ebben a hónapban komoly tervekről, várható fejlesztésekről és beruházásokról számolt be a tulajdonos. Ekkoriban Miskolc önkormányzata is reagált a közösségi médiában felröppent hírekre, mint írták: „Miskolc városának nincs tudomása arról, hogy a Tündérkertet bárki be akarná zárni vagy záratni.” Jelezték azt is, hogy szeretnék, ha a Tündérkert, mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója, továbbra is Diósgyőr vára mellett működne és erre Miskolcnak és a Tündérkert üzemeltetőjének élő szerződése is van.

A bizonytalan helyzet azóta sem tisztázódott, ezért érthető módon tavasszal ismét egyre többször került a figyelem középpontjába a Tündérkert. A városvezetés is kiadott egy közleményt, amelyből arra lehet következtetni, hogy történt némi előrelépés. Ebben hangsúlyozták, hogy szándékaik töretlenek és komolyak, ezért az elmúlt hónapokban tanulmány is készült azzal kapcsolatban, hogy a park mennyiben befolyásolja a közelben található Tavi-forrás működését. A mérések szerint a Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található, ezért szakmailag megalapozottnak tűnik a védőterületen kívüli besorolás. Erről azonban majd a Vízügyi Hatóság hoz végleges döntést.

Most azonban úgy látszik, hogy végre pont kerülhet a bizonytalan helyzet okozta kérdőjelek helyére. Információink szerint hétfőn az összes illetékes leül egy közös megbeszélésre, hogy az utolsó akadályokat is elhárítsák a Tündérkert újbóli megnyitása elől.

Kapcsolódó cikkek