A miskolci idegenforgalom lehet a nyertese az idei nyárnak

Megosztás

Hamarosan kezdődik az az időszak, amikor igazán rátesz egy lapáttal Miskolc és környéke.

„Gyűjts élményeket Miskolcon!” elnevezéssel indít új turizmusélénkítő marketingkampányt a MIDMAR Nonprofit Közhasznú Kft. júniusban.

A MIDMAR munkatársai ezúttal a – még a világjárvány kezdetén született – „Miskolc pont jó” szlogenről váltottak, miután azt látták, hogy egy-egy nyaralás vagy kirándulás során a vendégek olyan élményeket szeretnének szerezni, melyekkel akár fényképalbumukat is megtölthetik. Ezért hát a szakemberek olyan összeállított csomagokkal segítenek az utazóközönségnek, melyek egy vagy akár több napra szóló konkrét javaslatokkal szolgálnak: ezeken keresztül mutatják be, mit és milyen sorrendben érdemes felkeresni a borsodi megyeszékhelyen és annak környékén.

– Nagyon gyakran találkozhatunk azzal, hogy ha valakinek van is valamilyen benyomása Miskolcról, mert éppen ismer valamilyen attrakciót a városból, mégse tudja, hogy a délelőtti barlangfürdőzés után mit csináljon még aznap délután – mondta el a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában a júniusban startoló akció indíttatásáról Orosz Eszter.

A MIDMAR ügyvezetője szerint Miskolc azért is különleges, mert az ideérkezők itt egymástól igencsak eltérő élményígérettel rendelkező turisztikai desztinációval is találkozhatnak. Éppen ezért, ha a turista legalább két napra érkezik, azt javasolják neki, hogy az első napon fürdőzze ki magát, ám másnap mindenképp látogasson el a belvárosba is, ahol a Herman Ottó Múzeum kiállításaiban is gyönyörködhet, vagy épp egy idegenvezetővel tett sétán a főutca látványosságai felett tűnődhet – míg a felsorakozó vendéglátóhelyek valamelyikébe be nem tér aztán.

A MIDMAR értékelése szerint az esztendő eddig ígéretesen alakul, jó a tendencia. – Folyamatos mozgás van a városban, a hosszú hétvégéken is megtelnek a szálláshelyek, nagy forgalmat bonyolít a Tourinform Iroda is – hangzott el a reménykeltő prognózis. További részletek a Minap.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek