Nem határoz meg minimumpontszámot a jövő évi felvételiknél a Miskolci Egyetem

A felvételi változások kedveznek a borsodi megyeszékhely felsőoktatási intézményébe jelentkezők számára – írja közleményében a Miskolci Egyetem. Nem határoz meg minimumpontszámot a Miskolci Egyetem a 2023-as és 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásokban – olvasható az egyetem honlapján. Továbbra is kötelező követelmény marad az emelt szintű érettségi vizsga a jogász osztatlan képzésre, az anglisztika és germanisztika alapképzésekre, illetve az angol és német osztatlan tanári képzésre jelentkezők számára. 2024-től a felvételi eljárás során a szakonként elfogadott érettségi vizsgatárgyak köre és szintje módosul. Valamint egyetemi szinten egységesített intézményipont-kategóriákat vezetnek be, az egyes karok esetében…

Tovább olvasom

Mellkason szúrta áldozatát Miskolcon

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett 2022. augusztus 10-én éjjel Miskolcon a Szinvapark közelében találkozott a terhelttel és annak lánytestvérével, akik cigarettát kértek tőle, illetve itallal kínálták. Ekkor már mindhárman erősen ittas állapotban voltak. A Selyemrét felé sétálva találkoztak a nő barátjával, aki támadólag lépett fel a sértettel szemben, kérdőre vonva, miért karolja át az ittassága miatt bizonytalanul lépkedő menyasszonyát. A gyanúsított ekkor elővett egy pillangókést…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken is gyakran megnövekszik a felhőzet, Miskolcon főleg a reggeli órákban várható eső, zápor, zivatar. Napközben felhős, szürke időre számíthatunk. A szél többfelé élénk lehet. Délutánra 18 és 23 fok közé melegedhet a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Jeromos, Becse, Felícia, Honóra, Honória, Honorina, Honóriusz, Hunor, Izméne, Jeronima, Laborc, Médea, Norina, Örs, Szofi, Szófia, Viktor, Zsófi, Zsófia A Jeromos név eredete és jelentése Görög eredetű, a Hieronümosz névből. Jelentése: szent nevű A Jeromos név jellemzése A szeretet a legfontosabb számára, mindent alárendel érzelmeinek. Képes az anyagi áldozatvállalásra…

Tovább olvasom

Felfüggesztették Hegedűs Andrea mentelmi jogát, mert lehetséges visszaélésekről tájékoztatta a miskolciakat

Az Országgyűlés felfüggesztette a miskolci DK-s parlamenti képviselő, Hegedűs Andrea mentelmi jogát. Kiadását a Miskolci Járásbíróság kérte. Az ügy, ami miatt most felfüggesztették a képviselő mentelmi jogát egészen 2020-ig nyúlik vissza. Ekkor történt ugyanis, hogy Hegedűs Andrea még miskolci önkormányzati képviselőként közös sajtótájékoztatót tartott Bartha Györggyel azzal kapcsolatosan, hogy a Miskolc Holding átvilágítása során visszaélés gyanújára okot adó bizonyítékokat talált. „A miskolci közélet elmúlt 30 évének legsúlyosabb politikai botrányára derült fény az elmúlt napokban: a Fidesz a hivatalt és a város cégeit, intézményeit egy polipként kihasználva, választási kampányra költhette a…

Tovább olvasom

Saját magán kezdi a spórolást a miskolci önkormányzat

A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben”. Miskolc MJV Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala mindent megtesz azért, hogy biztosítsa és megőrizze a város működőképességét, egy olyan időszakban, amikor a rezsidíjak öt-, tíz-, tizenkétszeresükre drágultak. Egy felelős és felelősségteljes város ilyen nehéz időkben magán kell, hogy kezdje a spórolást – ezt teszi Miskolc önkormányzata és a hivatal is. Két telephely, a Széchenyi utca 107. szám, illetve a Petőfi utca 39. szám alatti éppen ezért átmenetileg nem fogad majd…

Tovább olvasom

Városvédelmi intézkedésekről döntött Miskolc vezetése

A napról napra súlyosbodó válsághelyzet nehéz döntések elé állítja nemcsak a családokat, a vállalkozásokat, hanem az önkormányzatokat és az önkormányzati intézményeket is. Nehéz időkben nehéz döntéseket kell hozni annak érdekében, hogy megmaradhasson, biztonságot és védelmet kapjon mindaz, amitől egy város működik. Ezért dolgozik Miskolc város vezetése is. Miskolc mindent megtesz azért, hogy lehetőségeihez mérten gondoskodjon mindenkiről és mindenről, azért, hogy a város továbbra is működjön. Igyekszik megvédeni minden munkahelyet, megvédeni minden miskolci céget, vállalatot és intézményt, amit csak lehet. Ezért kérte fel az önkormányzati intézmények vezetőit, hogy mérjék fel, hogyan…

Tovább olvasom

Új kerékpárutak épülhetnek Miskolc déli részén

Jövő tavasszal indulhat a beruházás, az új utak csatlakozni fognak a már meglévő hálózathoz. Kiírták a közbeszerzést, a tervek szerint jövő tavasszal kezdődhet a Miskolc déli kerékpárút építése – árulta el a Minap.hu portálnak Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere. A projekt részeként körülbelül nyolc kilométer hosszan hoznak létre új bicikliút-hálózatot. „A beruházás összesen négy elemből áll. A négy fejlesztés magában foglalja a Mályi és Kistokaj felől érkező kerékpáros forgalom bekötését a déli ipari parkba, Hejőcsabán és Görömbölyön keresztül összeköttetést biztosít az Egyetem és a Miskolctapolca felé haladó kerékpárúttal, valamint Miskolc és…

Tovább olvasom

Veres Pál: Miskolc nem omlott össze, de még nehezebb idők jönnek

A miskolci önkormányzatnak is nap mint nap meg kell küzdenie az elszabadult energiaárakkal, kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, fékevesztett áremelkedéssel – mondta el videójában a borsodi megyeszékhely polgármestere. Hivatalba lépésének ezredik napján tett közzé egy friss bejegyzést a Facebook-oldalán Veres Pál, amiben a miskolci polgármester az elmúlt időszakot és főként a jelenlegi nehéz helyzetet értékelte: „Hihetetlenül nehéz ezer napon vagyunk túl. Sáskajáráson kívül szinte minden volt ebben a 2 és fél évben: világjárvány, lezárások, kormányzati elvonások. De Miskolc működik, nem omlott össze a város, a buszok járnak, a szemetet elviszik, működnek az…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön többfelé, több alkalommal kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarok kialakulására. Miskolcon mérsékelt délnyugati szélre kell számítani. Tág határok között, 13 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Mihály, Gábor, Gabos, Gábriel, Gabriella, Kapolcs, Mikes, Rafael, Ráfis A Mihály név eredete és jelentése Feltehetőleg bibliai eredetű név, a héber Mikaél férfinév magyar formájából származtatható. A név eredeti viselője a Bibliában megtalálható Mikaél arkangyal, aki Dániel próféta könyvében, Júdás apostol levelében és A jelenések könyvében szerepel. A Mihály név jellemzése: A Mihály név legtöbbször…

Tovább olvasom

Forrnak az indulatok az MVM miskolci ügyfélszolgálatán a számlázás és packázás miatt

Az MVM ügyfélszolgálatára szinte lehetetlen bejutni, pedig nagyon sok fogyasztónak lenne megbeszélnivalója a szolgáltatóval. Az egyik legfőbb panasz, hogy az MVM önhatalmúlag módosítgat és emiatt máshogy számláz. Természetesen mindig az jön ki, hogy a szolgáltató jár jobban, a fogyasztó pedig rosszabbul, de este nyolcig sem lehet bejutni az ügyfélszolgálathoz. Az egyik miskolci Facebook-csoportban érkezhetett szembe a következő írás. „Tisztelt miskolci Önkormányzat, minap.hu, boon.hu és egyéb médiumok, valamint általam egyáltalán nem tisztelt MVM! Az alábbi képek ma délután készültek az MVM miskolci ügyfélszolgálata előtt az Arany J. utcán. Azzal a hiú…

Tovább olvasom