Saját magán kezdi a spórolást a miskolci önkormányzat

Megosztás

A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben”. Miskolc MJV Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala mindent megtesz azért, hogy biztosítsa és megőrizze a város működőképességét, egy olyan időszakban, amikor a rezsidíjak öt-, tíz-, tizenkétszeresükre drágultak.

Egy felelős és felelősségteljes város ilyen nehéz időkben magán kell, hogy kezdje a spórolást – ezt teszi Miskolc önkormányzata és a hivatal is. Két telephely, a Széchenyi utca 107. szám, illetve a Petőfi utca 39. szám alatti éppen ezért átmenetileg nem fogad majd ügyfeleket, a dolgozók pedig átköltöznek a Városháza épületébe, a Városház tér 8. alá.

Ezzel komoly rezsiköltségeket takarít meg az önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal, miközben különböző átcsoportosításokkal meg tudja őrizni a dolgozók munkahelyét is, ezzel miskolci családok megélhetését megvédve.

Az átszervezés eredményeként körülbelül 100 millió forintos rezsidíj-megtakarításra lehet számítani – közölte a városháza.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts