Mellkason szúrta áldozatát Miskolcon

Megosztás

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett 2022. augusztus 10-én éjjel Miskolcon a Szinvapark közelében találkozott a terhelttel és annak lánytestvérével, akik cigarettát kértek tőle, illetve itallal kínálták. Ekkor már mindhárman erősen ittas állapotban voltak. A Selyemrét felé sétálva találkoztak a nő barátjával, aki támadólag lépett fel a sértettel szemben, kérdőre vonva, miért karolja át az ittassága miatt bizonytalanul lépkedő menyasszonyát.

A gyanúsított ekkor elővett egy pillangókést és mellkason szúrta a sértettet, aki lakására ment, édesanyja értesítette a mentőket. A férfi a vérvesztség miatt elájult és csak a kórházban tért magához. A gyanúsított két héttel később Messenger üzenetben verekedésre hívta a sértettet, valamint megfenyegette, hogy ezúttal jobban fog célozni és a házát is felgyújtja.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szigorú szankcióra figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Mivel a férfi ismeri a sértett lakóhelyét, illetve őt a bántalmazást követően életveszélyesen megfenyegette, tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén őt, vagy akár az eddig ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, megfélemlítené. Reálisan fennáll a bűnismétlés lehetősége is, vagyis hogy a terhelt a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné. A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. október 30. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts