Brüsszelezés a miskolci diplomaosztón, tonnányi szemét a Jászságban – a független vidéki sajtó legérdekesebb heti cikkei

Miskolcon az egyetemi diplomaosztó, Pécsett Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő beszéde fordult brüsszelezésbe. A Jászságban többtonnányi szeméttel harcol a lakosság, Kecskeméten százmilliók kerültek kétes helyre, míg Szabolcsban sokaknak veszteséges a napelemek üzemeltetése. Többek között ezekről az érdekességekről olvashatnak a független vidéki sajtó heti lapszemléjében.

Tovább olvasom

A kormány ígéretet tett egy 5,5 milliárdos miskolci támogatásra

A polgármester jelentette be, hogy egy friss döntésnek köszönhetően megítélt a kormány Miskolc számára 2,7 és 2,8 milliárd forintot. Maga Tóth-Szántai József is úgy írta le, hogy ez a város stabil működéséhez szükséges, így segít a kormány. Némileg aggasztó, hogy nem tudjuk a támogatás konkrét célját. A hatmilliárdos kormányzati elvonás után mindenesetre jól jön a kivéreztetett megyeszékhelynek a pénz.

Tovább olvasom

Nem tisztaszoba, inkább neuralgikus pont: a Tiszai pályaudvar

Borsod-Abaúj-Zemplén megye közlekedési csomópontja ugyan impozáns és szépen karbantartott állomásépülettel rendelkezik, ám a környék bőven hagy maga után kívánnivalót: utcalányok, omladozó, lakatlan házak, gondozatlan közterületek, szeméthalmok fogadják a Miskolcra érkezőket.

Tovább olvasom

Megtanulhatjuk kivédeni az internetes csalást a miskolci plázában

A borsodi rendőrök eldöntötték, hogy tudással vértezik fel a helyieket a világhálón keresztül elkövetett visszaélésekkel szemben. Bár legtöbb esetben azt gondoljuk, hogy óvatosak vagyunk, különbséget tudunk tenni valódi és hamis weboldalak, e-mailek között, valójában bármikor válhat belőlünk áldozat. Rendőreink összefogtak, hogy hasznos tippekkel és technikákkal segítsék az interneten történő, biztonságos tájékozódást.

Tovább olvasom