Ukrán állami kitüntetést kapott a záhonyi polgármester, Szegeden tankoltak a szlovák Black Hawk helikopterek. Az iskolakezdés kapcsán ismét fókuszba kerül a diákok közötti bántalmazás, amelynek felismerése sokszor még a szülők és pedagógusok számára sem egyszerű – egy pedagógiai szakpszichológus tanácsai éppen ezért sokat segíthetnek. Ha már szeptember: három és fél év után, szeptember elején végre nem online, hanem valódi, személyes részvételű közmeghallgatást tartanak Debrecenben egy akkumulátoripari ügyben. A Veszprémi Főegyházmegye gigantikus építkezése újabb mérföldkövéhez ért, a beruházás költségei azonban nem nyilvánosak. Kecskemét és környékének egykori kedvelt üdülőhelye, Tőserdő leépült, míg…
Tovább olvasomCímke: lapszemle
Libegő épülhet Miskolcon, zuhan a megyei Mediaworks-lapok példányszáma, veszélyben a veszprémi kézicsapat – független vidéki lapszemle
Kecskeméten a helyi fürdő E. coli baktériummal fertőzött vize, míg Miskolcon az állami milliárdokból megálmodott libegő-beruházás került középpontba. Szabolcsban a még az előző kormány által a megyei civil szervezeteknek odaítélt közpénzmilliárdok felhasználása volt a téma. Szolnokon a helyi propagandasajtó működését vették górcső alá, míg Szegeden az egyetemen munkába álló robot asszisztált katéteres rendszert ismerhette meg a független sajtó. Nem volt vidám a helyzet Veszprémben, ahol Magyar Péter miniszterelnök bejelentése keltett aggodalmat: eszerint átvilágítják a helyi kézicsapatot kis részben tulajdonló 4iG-t, ami megnehezítheti a csapat eladását. Debrecenben kiderült, százmilliók landoltak a fideszes polgármester…
Tovább olvasomKikapcsolták a munkavállalók klímáját, kiszáradt a Kolon-tó, fideszes propagandalap főszerkesztőjét gáncsolta el a népharag
egítségért kiált a turizmus. Szegeden végre klímát kaphatnak a régebbi típusú villamosok, Debrecenben viszont az áramterhelés mérséklését épp a munkavállalói klímaberendezések izzadságot eredményező kikapcsolásával oldották meg. A Pécsi Tudományegyetemen mentőövet szerettek volna dobni egy fideszes propagandalap korábbi főszerkesztőjének, ám a felháborodás hatására elálltak ettől a tervtől. Veszprémben nehezen találnak ki egy körforgalomból, az alpolgármester őszre ígéri a megoldást. A Homokhátságon elfogy a víz, kiszáradt a Kolon-tó. Szabolcsban él még egy igazi ezermester, aki mindent eszközt megjavít, kikalapál, használhatóvá tesz, amit más már rég eldobna és újat venne helyette. Borsod-Abaúj Zemplén…
Tovább olvasomMagyarország jobban látszik közelről – heti médiaszemle a független helyi sajtóból
“Luxussá” válik a tb-s bőrgyógyászat, engedély nélkül nyitott meg az apátság, aláírásgyűjtés az ipari park ellen. A Kaukázus rockegyüttes frontembere szerint a környezetet pusztító cégeknek nincs helye a fesztiválokon. A Nyírség talajvízkészlete tizenkét év alatt több mint egymilliárd köbméterrel csökkent. A munkabalesetben elhunyt szegedi fiú halála a munkavédelem hiányosságaira irányítja a figyelmet. Használatbavételi engedély nélkül nyitották meg a látogatók előtt a bélapátfalvai ciszterci kolostort – majd hamarosan be is zárták. A Kecskeméthez közeli Városföldön aláírásgyűjtés indult egy tervezett gyártó-, összeszerelő- és logisztikai központ építése ellen. Parkoló építése és emiatt fák…
Tovább olvasomMagyarország jobban látszik közelről – Médiaszemle a független helyi sajtóból – 2026 harmincegyedik hete
Mit mutattak a Sajóból vett vízminták? A Debrecen környéki akkucégek nyomultak a Campus Fesztiválon. Tizenévesek is tanyáznak a kecskeméti drogerdőben. Vendégmunkásokkal töltötték volna fel a BYD szegedi gyárát? Jászberényből indult, meghódította az országot az „ecetes srác”. Gigaépítkezés folyik Veszprémben jelentős káosszal. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincegyedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomAmíg Tokajban dől a közpénz, Kecskeméten még a levegő is kevés – független vidéki lapszemle
A sas felszáll – egy tokaji fogadó hatalmas gyarapodása. Kifeketített részekkel adták ki a kínaiakkal aláírt debreceni dokumentumot négy év után. Egerben nagyszabású városfejlesztési stratégia kidolgozásába kezdtek társadalmi támogatottság nélkül. Az elviselhetetlen a hőségellenére sem nyithatják ki az ajtókat a kecskeméti piacon. Pénztelenség fojtogatja a Szabolcs megyei focit. Gyorsabb lesz a Napfény IC, kevesebb megállóval. Van egy falatnyi Oroszország Szolnok szívében. Továbbra is foglalkoztatja a veszprémieket a 36 méteres függőleges aknában közlekedő dupla várlift és környéke. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincadik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit…
Tovább olvasomMérgező ipari örökség, ellátás nélkül maradhatnak a betegek Szabolcsban és bővül a Mercedes Kecskeméten
Így lett vörös a Sajó folyó. A hajdú-bihari kórházakban rekedt csecsemők többsége nem szorul egészségügyi ellátásra. A fiataloknak egyszerűen nincs hová menniük Egerben. A miniszterelnök közpénztolvajnak nevezte a kecskeméti polgármestert. Egyre több jel utal arra, hogy a nyíregyházi SM-centrum már nem nyitja meg újra a kapuit. A szegedi fiatalok arról panaszkodnak, hogy kevés a munkahely számukra. Szolnokon önkéntes közösség alakult a kiszáradó fák megmentésére. A Veszprémi Főegyházmegye késik a közpénzek elszámolásával. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 huszonkilencedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomKórházi ügyek: pereskedés Borsodban, hálapénz Szolnokon
Valóban nyithatnak a kórházak? Hazajönnek a fiatalok? Fociellenessé váltak a vébé alatt? Otthonra találtak a parti fecskék? Célba értek a legszegényebbeknek szánt milliárdok? Megmaradtak a véderdőnek ültetett fák? Mi is valójában a hálapénz? Lesz fedezete a színházi rekonstrukciónak? Többek között ezek a témák érdekelték 2026 huszonnyolcadik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomKecskeméten letartóztatták a NKA gyanúsítottakat, Szolnokon lakók költözhetnek az egykori MOL-székházba
Hajdúhadház küzd a környezetkárosítás ellen, Miskolc már túl van rajta. Bács-Kiskunban buknak az NKA-botrány szereplői, Szegeden nem mindenkinek könnyű az egyetem, Veszprémben nem kérik a lakóparkot, míg Szolnokon a MOL-székházba költöznek. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a függetle heli lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomNyilvánvaló katonai célpont voltunk a választások előtt? Összeomlóban a Fidesz médiabirodalma – heti lapszemle
Miskolcon tovább gyűrűzik a megvádolt pap ügye, Kecskeméten Matolcsy már nem díszpolgár, Egerben is kivérezni látszik az egykori kormánypropaganda, Szegeden pedig győzött az igazság. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasom