Sok érdekeset láttunk már útfelújítás és infrastruktúra címszó alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de ez alighanem a legfurcsább tíz közé biztosan bekerülhet. A község lakói a kifizetett közpénzmilliókért cserébe minőségi munkát várnának el, nem ilyet. Erre az önkormányzat figyelmét is felhívták, az átvétel az ő felelősségük.
Lakatos Norbert, helyi lakos és egyben képviselő a kép alapján joggal fejezte ki erős nemtetszését, mivel egy útfelújítás minősége nem ilyen kellene hogy legyen. A fotót is készítő novajidrányi férfi úgy véli, hogy a helyszíni szemléje során, valamint a csatolt bizonyító erejű fényképfelvételen is látható módon a kivitelező olyan hanyag, szakmailag és esztétikailag is minősíthetetlen munkát végzett, amely Novajidrány Község Önkormányzatára nézve presztízsveszteséget jelent, a lakosság körében pedig jogos felháborodást keltett.
Norbert felhívta a figyelmet arra, ami képen is jól látható, a lefektetett aszfaltcsík szélei teljesen szabálytalanok, a nyomvonal elfogadhatatlanul hullámos, és az út geometriája pedig véleménye szerint azt a látszatot kelti, mintha a kivitelező teljes hozzáértés hiányában vagy szándékos hanyagságból végezte volna el a feladatot.
„Mivel a település fejlesztésére fordított összegek jelentős részben közpénzből származnak, a képviselő-testület és a polgármester felelőssége, hogy a kifizetett milliókért cserébe tisztességes, tartós és a műszaki szabványoknak mindenben megfelelő infrastruktúrát kapjon a falu. Ezt a trehány munkát önkormányzati szinten nem vehetjük át, és nem asszisztálhatunk a közpénz ilyen jellegű elherdálásához. Képviselői jogomnál fogva az alábbi azonnali válaszadást igénylő kérdéseket intézem Önökhöz!” – írja Lakatos Norbert.
Érdeklődve kérdezi, hogy megtörténik-e a kivitelező kötelezése a hibák saját költségen történő, szakszerű és egyenes vonalú kijavítására? Amennyiben a műszaki átvétel a nyilvánvaló hibák ellenére már megtörtént, felteszi a kérdést, ki volt az a műszaki ellenőr vagy önkormányzati felelős, aki ezt a minőséget aláírásával elfogadhatónak találta, és az Önkormányzat mikor indítja meg a vállalkozóval szembeni szavatossági és kötbérigények érvényesítését.
„Képviselőként és a helyi lakosok érdekeinek védelmezőjeként nem fogadom el ezt a kivitelezést, és a következő napokban hangot fogok adni ennek a hanyag munkának. Amennyiben az Önkormányzat vezetése nem tesz azonnali jogi és műszaki lépéseket a helyzet orvoslására, úgy kénytelen leszek a beruházást felügyelő hatóságok és a Kormányhivatal felé jelezni a problémát. Kérem a Tisztelt Polgármester Asszonyt hogy érdemi lépéseket tegyen, szólítsa fel a Kivitelezőt és jelezni azt a vállalkozó felé hogy az okozott hibákat a trehány munkát azonnal orvosolja és javítsa azokat ki!” – zárta bejegyzését a képviselő.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
