Kukac-botrány Miskolcon, a hatóság mindent rendben talált

Egy, a Facebookon megjelent hamis állítás miatt adott ki közleményt a miskolci Ázsia Konyha, miután valaki azt írta, kukacot talált az egyik ételben. A vállalkozás azonnal vizsgálatot indított, amely során mind belső ellenőrzéseik, mind a hatóság megállapításai egyértelműen cáfolták a vádat.

Tovább olvasom

Miskolci pár alkotta meg a Jóbarátok tematikájú kávézót, érdemes benéznünk

Ha valaki a Jóbarátok című, hazánkban is rendkívül sikeres sorozat szerelmese, akkor feltétlenül próbálja ki a kávézót, amit szándékosan kívül-belül nagyon hasonlóan építettek fel, mint amiben Jennifer Anistonék múlatták az időt. Egy ilyet már kapott korábban Miskolc, ám tavaly el is veszítette.

Tovább olvasom

Mesterséges intelligencia kontra városi valóság Miskolcon

Miskolc városának kezdeményezésére megalakult az UrbanTech Platform, amely a mesterséges intelligencia segítségével forradalmasítaná a magyar városirányítást. A Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI és kilenc város részvételével létrejött együttműködés célja, hogy a legmodernebb technológiák segítségével élhetőbbé, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye a településeket. A kérdés csak az, hogy mennyire reális ez az ambíció olyan környezetben, ahol még az alapvető városi problémák megoldása is akadozik.

Tovább olvasom

A következő hetekben és hónapokban többször is szünetel majd Miskolcon az ivóvíz-szolgáltatás

A munkálatok valójában már három napja elkezdődtek, decemberig pedig szakaszos megvalósítással, Miskolc egy-egy városrészének néhány utcájában jár majd a vízszolgáltatás szünetelésével. Némi kellemetlenség lesz még a megnövekedő zaj- és porártalom.

Tovább olvasom