Orbán karácsonyi ajándéka: újabb megszorítás, különadó a gyógyszergyártókra és a biztosítókra

Amit nyilván az érintett ágazatokban nem fognak továbbhárítani a fogyasztókra és az ügyfelekre, ahogy eddig sem ezt láttuk semmiben. Vagy mégis? Így kívánt nekünk boldog karácsonyt a Fidesz 2022-ben. December 23-án módosította a kormány az extraprofitadóról szóló rendeletét. A mai nappal, vagyis 2022. december 24-vel hatályos módosítás szerint a gyógyszergyártóknak már az idei árbevételük után különadót kell fizetniük. A rendelet alapján bevételük 50 milliárd forintot meg nem haladó része után egy százalék, az 50-150 milliárd forint közti bevételük után három százalék, bevételük 150 milliárd forintot meghaladó bevételük után nyolc százalék…

Tovább olvasom

Változik a légitársaságok különadója, károsanyag-kibocsátás alapján fizethetnek a cégek

A kormány még májusban hozott létre rezsivédelmi és honvédelmi alapot, amihez nyolc szektorra vetett ki különadót, amiket jelen állás szerint idén és 2023-ban szednek be. A különadók a légitársaságokat is érintették, és a ma is érvényben lévő szabályok szerint a Magyarországról (belföldről) induló utasok száma után kell megfizetni az adót: utasonként 3900 forint az adó mértéke, ha az utasok az Európai Unió területére – és még néhány külön megnevezett országba – utaznak, az ezen kívüli országokba utazó utasonként 9750 forint az adó mértéke. Ezen változtat most egy minden előzmény, jelzés nélkül megjelent…

Tovább olvasom

A kötelező biztosítás éves díja is ugrásszerűen nőni fog

Minden nagy tempóban emelkedik, kivéve a fizetésünk, az inkább marad egy helyben, az egyetlen stabil pont. Autónk kötelező biztosításának díja pedig akár 50 ezer forint fölé is nőhet. Ennek egyik oka a biztosítókra kivetett újabb különadók, amit “nem hárítanak át a lakosságra”, mint tudjuk. Csak valójában mégis. Akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelező biztosítás éves átlagdíja, mondta az RTL Klub Híradójának egy alkuszcég szakértője. Miután a koronavírus járvány alatt hónapokig csökkentek a tarifák, jelentős drágulás várható. Az RTL-nek nyilatkozó szakértők szerint az áremelkedést egyszerre gerjeszti az…

Tovább olvasom

A Ryanair elküldi a Közgazdaságtan hülyéknek című könyvet a gazdaságfejlesztési miniszternek

Miután a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított az extraprofitadót áthárító Ryanair ellen, a légitársaság keményen beleállt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterbe, bírálva a különadót. Felszólították a minisztert, magyarázza meg, mégis miért kell a COVID és az ukrajnai háború miatt „rekordveszteséget elkönyvelő” légitársaságokat extraprofitadóval sújtani. „Ez nem extraprofitadó, hanem a kormány által elkövetett, útszéli rablás, aminek semmi köze nincs a valósághoz.” A Ryanair szerint a kormány sikertelen gazdaságstratégiát folytat, amikor különadót vet ki az amúgy is az olyan veszteséges légitársaságokra, mint a Ryanair és a Wizz Air. A fogyasztóvédelmi vizsgálatot végző Fővárosi Kormányhivatalt pedig arra kérték, azt…

Tovább olvasom

Elindult a lavina, egy bank máris áthárítja a különadót, de az EasyJet is meglépi ugyanezt

Ahogyan arra teljesen egyértelműen számítani lehetett, a néhány évvel ezelőttihez hasonlóan a bankok és vállalatok természetesen rögtön átterhelik az újabb Orbán-megszorítócsomag miatt bevezetett különadókat a fogyasztóra. Természetes volt, hogy bármit is mondanak róla, úgyis mi, fogyasztók fizetjük meg a Fidesz baklövéseit. Várjuk a további bejelentéseket, mert itt biztosan nem lesz megállás. Az easyJet csalódott az új adó magyarországi bevezetése miatt, amely egy olyan időszakban történik, amikor a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból – írta a hvg.hu-nak küldött válaszában a fapados légitársaság. A cég szerint az új, utasonként…

Tovább olvasom

Érdekes: a kaszinók és Orbánék kőbányája kimaradtak a különadóból

Tényleg mindenki tegye oda a részét ebben a nehéz gazdasági helyzetben a költségvetésbe… kivéve persze a NER-lovagok érdekeltségeit. Velük kapcsolatban nem fontos, hogy közös legyen az a teherviselés. Furcsa, hogy a kaszinókat nem sújtja a különadó, pedig ha valahol, hát ott extra profit keletkezik – ezt mondta az ATV Híradójának Vadász Iván adószakértő. Hangsúlyozta: a 800 milliárd forintos elvonást végső soron az emberek fizetik meg, hiszen az érintett cégek beépítik áraikba az elvont tételeket. Hozzátette azt is, nem érhette váratlanul a különadókról szóló miniszterelnöki bejelentés az érintett kört. Cégvezetők ugyanis már akkor számolgatni…

Tovább olvasom