Elhunyt Sugár András televíziós személyiség. A népszerű műsorvezető 88 esztendős volt – tudatta a család. Sugár András pályáját 1957-ben az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt. 1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot. A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié…
Tovább olvasomCímke: média
Megvan a következő? Rogán-közeli üzletember száll be tulajdonosként a 168 óra kiadójába
Valahogy hasonlóan kezdődött az Index bekebelezése is a kormányközeli tulajdonosi kör kialakításával. Most felkészülhet a 168 óra is a hasonló sorsra? Beszáll a 168 Órát és az ELLE magazint is kiadó Brit Mediába Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, aki magyarországi üzletei mellett arról is ismert, hogy közeli kapcsolatban áll Rogán Antallal – írja a Media1. A lap értesüléseit a Telexnek is megerősítették. Michaeli 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a kiadóban, pontosabban a cégcsoport mögött álló Schwartz & Brit Média Holding Zrt.-ben. A másik 50 százalék az eddigi többségi tulajdonos, Milkovics Pál vezérigazgató…
Tovább olvasomTöbb mint 5 milliárd forintot költött el a kormány egyetlen kampányra
Összesen 5 milliárd 730 millió 758 ezer 371 forintot költött a kormány az „Újraindítjuk a gazdaságot” kampányára – írta Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-oldalán. A februárban zajló kampány egy 7 kérdésből álló online kérdőív kitöltésére biztatott. Kassai fél éve fordult közérdekű adatigényléssel a Miniszterelnöki Kabinetirodához, hogy megtekinthesse kampány költségvetését, erre csak most, hónapokkal később kapott lehetőséget. Kassai elmondása szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodába csak telefon nélkül mehetett be, a megtekinthető dokumentumok egy részét pedig kitakarták, így nem jutott hozzá minden információhoz. Ettől függetlenül kiderült, hogy a megrendelést a Miniszterelnöki Kabinetirodától ismét…
Tovább olvasomSnowden szerint az év sztorija az Orbánék által megvett kémprogram, a kormánymédia azonban átnéz a botrányon és kiforgatja
Ha valaki, akkor Edward Snowden otthon van a témában, ő mondja azt, hogy a magyar kormányzati emberek reakciója gyakorlatilag felér egy beismerő vallomással és ez valóban egy óriási botrány. De az Orbánék által kézivezérléssel irányított média úgy reagált a világraszóló botrányra, ahogy azt várhattuk. A Magyarországot is érintő megfigyelési botrányról Edward Snowden Oroszországban élő, egykori amerikai hírszerző a Twitteren azt írta: a Guardian cikke az év sztorija. Magyarország a valaha látott legárulkodóbb választ adta a Pegasus-botrány kapcsán feltett kérdésekre. Én is mindig úgy vagyok vele, hogy ha »nincs tudomásom« arról, hogy…
Tovább olvasomÁtfogó felmérés készült a magyar hírfogyasztási szokásokról
Éles a különbség az ország egyes csoportjai között a médiafogyasztási szokásokat illetően – derült ki a Republikon Intézet elemzéséből, amelyet a Bige László milliárdos által megrendelt és a Závecz Research által készített nagymintás, 5000 fős reprezentatív közvélemény-kutatás alapján végeztek. A közös kutatás megállapította, hogy bár a politikai hovatartozás jelentős hatással van arra, hogy milyen információ jut el hozzánk és hogyan, de a politikai ellentét mégsem tudja felülírni a társadalmi helyzetünkből fakadó sajátosságokat a magyar társadalom médiafogyasztásával kapcsolatban. Megfigyelhető a trend, hogy a budapestiek és a diplomások saját bevallásuk szerint nem tévécsatornák…
Tovább olvasomAz HBO, az AMC és a WarnerMedia is csatlakozott az RTL tiltakozásához
Az RTL Klub Magyarország hétfőn kiadott egy közleményt, amelyben a homoszexuálisokat megbélyegző pedofiltörvény ellen tiltakoztak. A csatorna szerint a melegellenes intézkedések súlyosan sértik a szólásszabadságot és kirekesztik a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából. Azt is írták, hogy a kedden elfogadott törvényjavaslat értelmében számos klasszikust csak este, 18 éven felülieknek lehetne leadni: így például a Bridget Jones naplóját, a Billy Eliotot, a Philadelphiát vagy akár a Harry Potter bizonyos részeit, de ugyanígy tiltólistára kerülne a Modern család, a Jóbarátok, valamint a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja is. Az RTL tiltakozásához az A+E Networks UK,…
Tovább olvasomSajtószabadság Magyarországon: Nem engedték be a Magyar Hangot, a Direkt36-ot és a Hőcipőt sem a kormányinfóra
A lap munkatársa idejében regisztrált az eseményre, de nem kapott visszajelzést. Arról az Antall József Tudásközpontról tettek volna fel kérdéseket, amelynek működését az Orbán-kormány eddig több mint 4 milliárd forinttal támogatta. A Magyar Hang, a Hócipő és a Direkt36 munkatársa sem jutott be a csütörtöki kormányinfóra, amelyen hosszú idő után élőben lehetett kérdezni, és ahol Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent. A Telex szerint a Direkt36 munkatársa, Wirth Zsuzsanna idejében regisztrált a sajtótájékoztatóra, de nem kapott visszajelzést. Amikor pedig a helyszínre érkezett, azt mondták neki, hogy nincs rajta a listán. Amíg a be nem engedett újságírók kint álltak, megérkezett…
Tovább olvasomNövekvő árbevétel, csökkenő profit a Mediaworksnél
Bár a kormánypárti KESMA-hoz, Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány tartozó Mediaworks Hungary Zrt. nettó árbevétele a 2019-es 34,91 milliárd forintról 46,33 milliárd forintra nőtt 2020-ban, az adózott eredménye az előző pénzügyi évben kimutatott 5,17 milliárd forintról 1,79 milliárd forintra csökkent 2020-ban – értesült a Media1 a Mediaworks friss pénzügyi beszámolója alapján. A Mediaworks osztalékfizetés helyett eredménytartalékot képezett, ami így az előző évi mínusz 1,88 milliárd után plusz 3,28 milliárd lett. A vállalat még mindig jelentős hosszú lejáratú hitelekkel rendelkezik, ezek mértéke a kiegészítő melléklet szerint 7,48 milliárd forint volt, valamint rövid lejáratú…
Tovább olvasomA kormánypárti portálok látogatottsága messze elmarad a független vagy ellenzéki oldalakétól
2021 márciusában összesen 399 millió látogatást regisztráltak a hazai közélettel és hírekkel foglalkozó leglátogatottabb weboldalak – tette közzé a kutatás eredményét az ITE. Elemzésükben – amely 10 ezer hazai weboldal adatait vette górcső alá – azt vizsgálták, hogyan oszlik meg a kormánypárti és a nem kormánypárti oldalak nézettsége. Eredményeik alapján 2021 március hónapban a vezető kormánypárti és nem kormánypárti weboldalak összesen 399 millió látogatást értek el. A látogatások 77%-a nem kormánypárti weboldalra érkezett és 23% kormánypárti weboldalra. Az adatokat három különböző forgalommérő eszköz használatával is ellenőrizték és azok arányokban azonos eredményt adtak.…
Tovább olvasomMa van a nemzetközi sajtószabadság napja
A tavalyi sajtószabadság-rangsorban Magyarország a 92. helyen áll.
Tovább olvasom