Nyomkövetővel mutatta meg egy magyar twitterező, milyen lassan zajlik itthon a külföldi csomagok feldolgozása

Megosztás

Ha valaki rendelt már az Unión kívülről dolgokat, észlelhette, milyen hosszú időbe telik, mire megkapja a csomagot, és elsősorban nem is az országok közötti nagy távolság megtétele, hanem a hazai célba juttatás emészt fel sok időt. Egy magyar twitterező ezt most érzékletesen bemutatta:  a május 15-én Kaliforniában feladott kis csomagjába ugyanis bedobott egyet az Apple nemrég piacra dobott nyomkövetőjéből, az AirTagből – írta meg a Telex.hu. Ahhoz, hogy az AirTag jelezni tudja a helyzetét, egy közeli telefonra van szükség, ami érzékeli a bluetooth-jelet, de manapság ez már nem nagy truváj. Így aztán a feladó a szokásosnál jóval szorosabban tudta követni a csomag útját, sokszor óránként többször is frissült a helyzete.

A csomag a negyedik napon már Frankfurtban volt, két nap múlva Ausztriában, és összesen egy hétnek kellett eltelnie a feladástól, hogy megérkezzen a Liszt Ferenc Repülőtérre. Innentől viszont alaposan lelassultak a dolgok: míg az első 7 nap alatt 10 000 kilométert utazott, amíg megérkezett a budapesti reptér raktárába, a BUD Cargo City-be, a második 7 nap alatt pedig kemény 600 métert tett meg, amíg megérkezett a reptéri posta elosztójába, ahol aztán a következő hetekben is pihent.

Mint később kiderült, a vámeljárás volt a ludas ebben, ami a beszámoló alapján nem ment túl gördülékenyen – a Magyar Posta állítólag tájékoztatta a címzettet a megkezdéséről, aki viszont nem tudott erről, cserébe viszont nem is tudta felhívni a magyar postát az ügyben. Az értesítés végül egy hét alatt érkezett meg hozzá, majd újabb bő egy hétre volt szükség a formanyomtatvány leadása után arra, hogy a vámosok továbbengedjék a csomagot. Így az a feladástól számított 33. napon át is került a budaörsi Országos Logisztikai Központba, másnap pedig a székesfehérvári postára. A biztonság kedvéért aztán itt is pihent egy napot, majd slusszpoénként a könyv méretű boríték kézbesítése helyett értesítést dobtak be a címzettnek, hogy bemehet a csomagjáért.

Forrás: Telex.hu

Related posts