Engedély nélkül, emberéleteket veszélyeztetett kampánya során a fideszes képviselő

Zsigó Róbertről már sokszor hallhattunk, valószínűleg nem véletlenül többnyire negatív kontextusban. Ezúttal a kampánykörútja során nagyon messzire ment, életveszélyes helyre küldte egyik emberét néhány fontos kampányfotó kedvéért. A részleteket a Momentum Mozgalom osztotta meg a sajtóval. “Kiss László, a Momentum bajai képviselőjelöltje, a Facebook oldalán számolt be róla, hogy ellenfele, Zsigó Róbert fideszes képviselő, kampánya érdekében mindenen túlment, hiszen még emberéleteket is képes veszélyeztetni. „Választási kampány ide vagy oda, azért mindennek van határa. Zsigó Róbert legutóbbi kampányakciója ugyanis konkrétan emberéleteket veszélyeztetett.” – kezdi bejegyzését Kiss László. A Momentum politikusa azt…

Tovább olvasom

Egyedi eset? Egy fideszes képviselőjelölt ajánlóívén egy vélhetően évek óta halott ember aláírása szerepel

A szúrópróbaszerű ellenőrzésnél derült ki a probléma. De közel sem biztos, hogy nem fogunk még ilyen ügyről hallani a következő hetekben, illetve a levélszavazások során. Felkerült egy szerdai jegyzőkönyv a bajai önkormányzat honlapjára, ami szerint a Bács-Kiskun megyei 6-os körzetben működő választási bizottság vizsgálja, hogy kell-e feljelentést tennie, mivel az egyik ajánlóíven valószínűleg egy halott adatai szerepeltek. A gyanús ajánlóívet a sorszám alapján a fideszes Zsigó Róbert adta le. A szúrópróbaszerű ellenőrzés közben a bizottságnak feltűnt, hogy ezen az egyik aláírás mellett az áll, hogy „nem szerepel a névjegyzéken”, a lekérdezett névjegyzékmásolatból…

Tovább olvasom