Több mint ezer dolgozót rúg ki a Magyar Posta

Megosztás

Az indoklásban előkerül a szankciós energiaválság kifejezés is.

A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt – áll a cég közleményében, amelyet a HVG idézett. „A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt” – teszik hozzá.

Az állami cég közleménye siet visszhangozni a kormány által sulykolt jelszavakat, így kijelentik, a nehéz gazdasági helyzetet csakis „az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság” okozta, a létszámleépítésre pedig azért van szükség, hogy a Posta „a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”.

„Társaságunk hangsúlyozza, hogy a Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozók a szerződött partnereknél kerüljenek további foglalkoztatásra, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést” – zárul a közlemény.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek