A szomszéd megye volt fideszes képviselője rettentő kellemetlen helyzetbe hozta magát saját lejáratós AI-bejegyzésével

A 2022-ben lecserélt (hivatalosan maga döntött így), súlyos korrupció ügyészségi vádja alatt álló fideszes politikus el akarta hitetni az olvasókkal, hogy a Tisza almát és krumplit oszt az aláírásokért. Ám figyelmetlensége miatt több apróság is lebuktatta, hogy mesterséges intelligencia készítette a kamuképet. Többször is próbált rajta alakítani, de még mindig kinevették, végül…

Tovább olvasom

Miskolc: ez megint nem kátyú, hanem már inkább gödör – igazi kerékgyilkos

Az olvasók nem teljesen ok nélkül jegyezték meg, hogy inkább az úthálózatra kellene költeni a milliárdokat a Miskolcot elárasztó, Tiszát lejáratni hivatott óriásplakát-rengeteg helyett. Ezt mindenképpen kerüljük, ha jót akarunk az autónknak.

Tovább olvasom

Magyar Péter: Vannak olyan fideszes ügyek, amelyekről tudunk, és később hozzuk nyilvánosságra

A kormánypárti politikusok magánéletéről is kaptak adatokat, de ezeket a Tisza biztosan nem hozza nyilvánosságra. Ugyanakkor újabb terhelő információkhoz jutottak a friss fideszes botrány, az eltussolt gödi mérgezés ügyében, ezeket ráadásul felvételekkel és tanúkkal is tudják igazolni.

Tovább olvasom

Hihetetlen mélységek, újabb vörös vonalat lépett át a Fidesz friss, mesterséges intelligenciás háborús riogató videójával

Már számtalan közéleti személyiség és politikus szólalt meg az ügyben, teljesen elfogadhatatlannak és gyomorforgatónak találva a Fidesz kampánycélokra használt, háborús riogatásra épülő képsorait. Szerintünk ez rendben van a kormánypárttól? Esetleg a súlyos gödi mérgezés botrányát hivatott elfedni ez a videó is?

Tovább olvasom

Ismét pert nyert Magyar Péter az Index ellen: Az ítélet kimondja, „a 600 oldalas kamu dokumentumnak semmi köze a Tiszához”

A Tisza elnöke gyorsan kommentálta is az eseményeket, szerinte az Indexnek immár papírja van róla, hogy egy „hazug szennylap”. Ez már a kormánypárti propagandalap számára nem az első jogi vereség. De még mindig fellebbezhet az ítélet ellen a Fidesz egyértelmű szócsövévé vált, szebb napokat is látott oldal.

Tovább olvasom

Így járatja le Hollósy András politikai ellenfeleit: „Elég, ha elhintjük, az se baj, ha nem igaz”

Eddig is sejtettük, hogy a kormánypártoknál a politikai kommunikáció és az aktuális ellenfelek lejáratása mindent felülír. A hatalom megtartása érdekében nem számít az erkölcs, az igazság és a keresztény értékek sem jelentenek kivételt. Azonban ritkán látunk erre ennyire egyértelmű bizonyítékot, mint amilyen a napokban szivárgott ki egy korábbi belső kommunikációról.

Tovább olvasom

Hálószobatitok: Magyar Péter felfedte az ellene indult legújabb titkosszolgálati lejáratás részleteit (videóval)

A Tisza Párt elnöke kivette a szelet a fideszes támadógépezet vitorlájából azzal, hogy elébe ment a két napja folyamatosan lebegtetett lejáratóvideó közzétételének és saját maga részletezte mi is történt 2024 nyarán. Magyar szerint a képlet egyszerű, a Fideszre nézve súlyos gödi mérgezésbotrányt próbálnák ezzel elfedni a kormányoldalon.

Tovább olvasom

Az internet népe válaszolt a miskolci városvezetés Magyar Pétert lejárató plakátkampányára

A városlakók saját bőrükön érzik, hogy semmilyen előrelépést nem tapasztalnak a miskolci mindennapi életben, sőt, 2024 ősze óta további látványos visszaesést éreznek. Mégis óriásplakátokra szórják a közpénzt a településeken, ez alól Miskolc sem kivétel. A Magyar Péter állítólagos kijelentésével készült plakátokat a neten már ki is figurázták.

Tovább olvasom

Kellemetlen: az Index véletlenül úgy tett ki egy tiszás „leleplező” videót, ahol a riporter kivágásra szóló kérése benne maradt

A riportalany ugyanis a tiszás „adócsomag tervezetéről” feltett kérdésre nem úgy válaszolt, ahogy azt a műsorvezető gondolta, így annak mondatába vágva kérte a stábot, hogy hadd tegye fel újra a kérdést, ezúttal máshogy, az előző ment volna a vágásba. Az Index azonban véletlenül benne felejtette a közzétett riportban ezt a malőrt, utána pedig már hiába törölték a Tisza Pártnál észrevették és lementették.

Tovább olvasom

Káderfórum sajtótájékoztatóval: így járta az országot a KDNP Miskolcon

KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt szerdán Miskolcon folytatta országjárását, amely elnevezés kissé túlzónak tűnik, ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is történt valójában. Az eseményen ugyanis nem került sor nyílt fórumra, közönségtalálkozóra vagy bármiféle párbeszédre a miskolciakkal – helyette a párt országos vezetői a saját helyi kádereiket, alpolgármestereiket és szervezeti elnökeiket hívták össze egy zárt körű megbeszélésre, amit aztán egy sajtótájékoztatóval koronáztak meg.

Tovább olvasom