Aki elég közel édesgette magát a NER vezéreihez, bármikor kaphat is kivételes adományokat a mi pénzünkből. Fő a függetlenség és a szakmai hozzáértés… vagy mégsem? 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága a Rákay Philip-féle Petőfi-film gyártására – derült ki az NFI közleményéből. A Most vagy soha! című filmre megszavazott 4,5 milliárd forintból 2 milliárd egyedi kormányhatározat alapján érkezik. A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal,…
Tovább olvasomCímke: közpénz
Véletlenül kiderült, hogy Mészárosék Fertő tavi beruházása 15 milliárddal drágult, nincs itt semmi látnivaló
A világörökség részét képező cölöpházak lebontása sem jelentett akadályt Mészáros Lőrincéknek, amikor szűk egy éve villámgyorsan nekiálltak azok lebontásának, hiába a hazai és nemzetközi tiltakozás. Ha a NER valamit meg akar szerezni, meg is szerzi, márpedig ott luxusszálloda lesz és kész. Most egy puszta véletlennek köszönhetően az is kiderült, hogy alsó hangon 15 milliárddal több közpénzt visz el a beruházás. Ismét ugyanazok jártak jól. A kormány a környezetvédők, az EU és az UNESCO tiltakozása ellenére tavaly elkezdte Fertőrákos közelében a Fertő Part nevű komplexum kialakítását: 34 ezer négyzetmétert építenek be,…
Tovább olvasomOrbán 37 milliárd forinttal támogatja a boszniai szerb köztársaságot – ennyire nincs helye a pénzünknek?
Maga a tény is döbbenetes, hogy a magyar adófizetők pénzét szórja szerteszét a világban Orbán Viktor, aki elméletileg a mi miniszterelnökünk és a magyarországi emberek javát kellene, hogy szolgálja. Most 100 millió eurót vágott oda a szerbeknek, az ügyhöz ráadásul külhoni magyaroknak sincs semmi köze. Elképesztő, hogy ez a hír, amikor napvilágot látott, meg sem ütötte az ingerküszöbünket. Pedig érdemes kicsit belegondolni, hogy Orbánnak ez az egyetlen „furcsa” húzása mennyit vett ki a magyar emberek zsebéből. A részleteket Juszt László osztotta meg a Facebookon. „Orbán 100 millió vissza nem térítendő…
Tovább olvasomAz alig egy éve létrejött fideszes Facebook-reklámszervezet már félmilliárd forintot szórt el
Egyetlen célja van a Megafonnak, a kormánypárt megmondóembereinek posztjait hirdeti elképesztő intenzitással és sebességgel a legnagyobb közösségi oldalon. Bár kikérik maguknak, hogy ez nem közpénz (egy-két apró jogi ügyeskedés és máris nem közpénz, láttunk már ilyet néhányszor), amivel tolják a posztokat, a hivatalos adatok szerint immáron több, mint 500 milliót költöttek el Rákay Philip, Deák Dániel és társainak posztjaira. A bő egy éve létrejött Megafon központ annak idején azzal az önmeghatározással indult, hogy „profi Facebook-harcosokat” képeznek majd, akiknek segítenek a közösségi médiában elnyomott hangjuk felerősítésében – adta hírül a Telex.hu. Ebből…
Tovább olvasomA kormány házi politológusának posztjait immáron több, mint 100 millió forintért hirdetik a képünkbe
Deák Dániel elért egy álomhatárt. Mivel a követőinek száma alig hatvanezer, ezért mindig óriási mennyiségű hirdetési pénzzel kell megtolni ezeket az elemzéseket, hogy valakihez el is jusson. Deák Dánielt gyakran láthatjuk a közmédiában (már aki még nézi), ahogy tűpontos elemzéseivel, rendkívül „alaposan és tényekkel alátámasztva” bizonygatja nekünk hétről hétre, hogy Orbán Viktor és kormánya maga a tökéletesség, a hibátlanság. A Fidesz-KDNP minden egyes intézkedése kiválóan időzített és tökéletes, az ellenzék azonban szánalmas, magát lejárató, értéktelen és nevetséges. A Telex.hu újságírója szúrta ki, hogy a hirdetési pénzek már átlépték a 100…
Tovább olvasomTiltott pártfinanszírozás Orbánék részéről? 4,4 milliárd forintot tolhattak a szlovén kormánypártnak
Mármint a magyar adófizetők pénzéből kaphatott ennyit a miniszterelnök ottani jó szövetségese. Szlovéniában komoly vizsgálódásba kezdtek ez ügyben. Két év kellett ahhoz, hogy megalakulása után elkezdje az érdemi munkát az a szlovén parlamenti vizsgálóbizottság, amely azt hivatott kideríteni: vajon törvénytelen támogatást kapott-e a Janez Janša kormányfő vezette SDS. A tényleges kérdés, hogy a Szlovén Demokrata Párt miből finanszírozza saját tevékenységét és választási kampányát. A politikai pártokról szóló szlovén törvény értelmében ugyanis a politikai tömörülések – a magyarországi pártokhoz hasonlóan – nem részesülhetnek külföldi támogatásban. Ezzel szemben a jól értesült ljubljanai…
Tovább olvasomAz Állami Számvevőszék szerint jelentősen javult a közpénz helyzete, alacsony a korrupciós kockázat
Mulatságos kijelentést tett az Állami Számvevőszék: közleményükben azt írják, hogy „A közvagyonnal való felelős gazdálkodás magában foglalja, hogy védeni kell a vagyon állapotát és el kell számolni azzal az állam és a társadalom felé is. Az állami vállalatok tekintetében a közpénzügyi helyzet jelentősen javult.” Ezen a fajta kommunikáción egy kicsit sem kell csodálkozni – azt sok korrupciókutató mellett az Európai Bizottság tavaly kiadott jelentése is részletesen leírta, hogy a magyar állami korrupcióellenes stratégia fő iránya az: papíron legyen minden törvényes, főleg a közigazgatásban csökkentsék a korrupciós kockázatokat – ennek egy…
Tovább olvasomHadházy: Négyszer drágább az állam informatika tanfolyama, ha EU-s pénzből van finanszírozva
„A magyar állam ezer informatikusnak finanszírozott gyorstalpaló tanfolyamot EU-s pénzből. Azonban csodás módon az EU-s pénzből finanszírozott tanfolyamok ára négyszer annyi lett, mint ugyanaz állami finanszírozás nélkül” – írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos független parlamenti képviselő. Hadházy posztjában dokumentumokra hivatkozva úgy fogalmaz, hogy „az óraszám, a tematika ugyanaz, de 1000 Ft/óra az ár, ha a tanuló fizeti és 4000 Ft/óra, ha az állam! A költségvetést így 2,25 milliárd!” A politikus szerint a különbséget nem indokolja, hogy a tananyagokat el kell készíteni, mivel „arra külön négymilliárd EU-s támogatást adott a kormány”. Hadházy…
Tovább olvasomTiborcz István cége újabb szállodát vett át Mészárosétól, 819 millió közpénz is járt hozzá
Tiborcz István cége újabb szállodát szerzett meg Mészáros Lőrinc cégétől. A BDPST Zrt. most egy mátrai luxushotelhez jutott hozzá, írja az Mfor.hu. „Új szállodatípussal, hegyvidéki wellness hotellel egészül ki a BDPST Group hotelportfóliója, miután a cégcsoport szállodafejlesztési és -üzemeltetési tanácsadó cége a BDPST Hotel Management veszi át november 1-től a Mátraházán található 4 csillagos Lifestyle Hotel Mátra működtetését. Az üzemeltetési feladatok ellátása mellett a szállodát tulajdonló társaság megvásárlásáról szóló szerződés is aláírásra került 2021 októberében” – áll Tiborcz cégének közleményében. A Magyar Turisztikai Ügynökség által bonyolított Kisfaludy-pályázatok keretében a Hunguest Hotels…
Tovább olvasomTöbb mint 67 milliót szórtak el csak a vadászati kiállítás óriásplakátjaira
De a „kommunikációs költségek” teljes összege a hárommilliárd forintot is eléri. Nincs jobb helye annak a közpénznek kis hazánkban. Nettó 67, 1 millió forintot (azaz, bruttó mintegy 85 milliót) fordítottak a kiállítás 750 óriásplakátjának legyártására és kihelyezésére, tudta meg közérdekű adatigénylésnek köszönhetően Dorosz Dávid párbeszédes főpolgármester-helyettes. „Ez csak töredéke annak a legalább hárommilliárdnak, amit „kommunikációs feladatokra” költöttek (amit „természetesen” Balásy Gyula két cége nyert). A reklám ellenére is csak ingyen utaztatott, ingyenjegyes iskoláscsoportokkal tudták feljebb tornázni a látogatószámot” –írta Facebook-bejegyzésében Dorosz. A plakátok egyik szereplőjét, Fátyolt, a vizslát például 150 ezer forintért…
Tovább olvasom