Az Európai Unió területén minden országnak kötelező bevezetnie az egynapos matricát. Nincs helye mérlegelésnek. A Jobbik már 2017-ben megpróbált erről javaslatot benyújtani a parlamentben, de nem meglepő módon a kormány azt is lesöpörte. Most viszont ez egy EU-döntés, kötelező érvényű. Az Európai Parlament jóváhagyta az egynapos sztrádamatrica bevezetését az egész Európai Unióban – írja a Parameter.sk. A módosítást javasló képviselők a lap szerint ezt azzal indokolták, hogy értelmetlen dolog egyhetes vagy havi matricát vásároltatni az autósokkal akkor is, ha csak átutazóban vannak, és például csak fél órát használják az autópályát valamelyek…
Tovább olvasomCímke: kötelező
Bizonyságot nyert, hogy teljes bukás lett a Fidesz által bevezetett kötelező beiskolázás
Kötelezővé tették a hatéves gyermekek beiskolázását, ennek eredménye lett egy látványosan megugró, a szülők által kért évismétlési adat. Orbánék megint jobban tudták, mint a szakemberek és megint látványosan igazolta az élet, hogy nem a Fidesznek volt igaza az iskolaéretlenek feljebb léptetésével. A kötelező 6 éves beiskolázás hatására 11 ezerrel több elsős iratkozott be a 2020/2021-es tanévre, és az év végén arányosan több mint másfélszer több szülő kért évismétlést – derül ki a Szél Bernadett Facebook-oldalán a független országgyűlési képviselő által megjelentetett dokumentumból. A Kozma Ákos ombudsmannak írt levélben Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ezt…
Tovább olvasomMüller Cecília után Kásler Miklós is újabb kötelező feladatot rendelt el a háziorvosoknak
Jó másfél éve már, hogy megszokhattuk, a háziorvosunk telefonon gyakorlatilag elérhetetlen rendelési időben. Kásler új rendelkezése elsőre jól hangzik, hogy ezen változtatni kell és kötelező például visszahívni a beteget és felvenni vele a kapcsolatot, ha annak hívását nem sikerült fogadnunk. Sőt, kötelező lesz minden egyes Covid-gyanús betegnél gyorstesztet végezni, akár a rendelőben, akár máshol. Visszahívási kötelezettséget rendelt el Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője a háziorvosok számára – írja a Népszava. A miniszter utasítása szerint arra kötelezik őket, hogy biztosítsák online vagy telefonos elérhetőségüket a pácienseik számára, a nem fogadott hívásokra…
Tovább olvasomMégsem kaptak a tanárok semmilyen haladékot az oltásra
A határidő maradt december 15-e, a türelmi idő pedig 31-e. Ha ezen időn belül sem veszi fel az oltást, a következő héten már ne is menjen dolgozni, aki érintett. Természetesen a fizetés sem jár. Ugyan december 15-én lejárt a tanárok kötelező oltásának határideje, aki még nem oltatta be magát, az hétfőn levelet kap arról, hogy ezt december 31-ig meg kell tennie – erről számolt be szombaton az RTL. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV kérdésére pontosított: nincs szó újabb haladékról, a kötelező oltásról szóló szabály szerint jár két hét a pótlásra. Vagyis…
Tovább olvasomVan, ahol újra kötelezővé teszik az utcai maszkviselést, mi is erre számítsunk?
Szinte egyben lejátszódik a tavalyi év őszi-téli időszaka, csak némi késéssel. Hazánkban semmivel nem jobb a helyzet, sőt, a halálozások száma rosszabb, mint tavaly ilyenkor. Jobb, ha készülünk ismét az utcai maszkviselésre? Roberto Gualtieri római főpolgármester csütörtökön egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az olasz fővárosban ismét kötelező az orrot és szájat elfedő maszk használata szombattól egészen újévig. A döntés a polgármester szerint elsősorban a belvárosra vonatkozik, ahol a vásárlóutcák és a turisztikai látványosságok zöme található, de a városközpont mellett több peremkerületre is érvényes. Mivel azonban a rómaiak nehezen tudják követni,…
Tovább olvasomEurópai Bizottság: Itt az ideje elgondolkodni a kötelező védőoltáson
Annyiból furcsa a megfogalmazás, hogy Európa még csak most gondolkodna el rajta, mivel Magyarországon a kormány kvázi már kötelezővé tette azzal, hogy a munkáltatók kezébe adta ezt a döntési jogkört és számos munkahelyen már nem is dolgozhat oltatlan. Ez nem is egyedi eset Európában, de Orbánék már hetekkel megelőzték a kötelezővé tételt. A koronavírus újabb, a korábbinál fertőzőbbnek tartott variánsának megjelenésével eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről – jelentette be Ursula von der Leyen Brüsszelben. Az Európai Bizottság elnöke a koronavírus-járvány újabb hullámának összehangolt…
Tovább olvasomÚjabb gyors lépés, 14 nap karantén a dél-afrikai területről hazaérkezőknek hazánkban is
Ha semmilyen fertőzést nem állapítanak meg, akkor is kötelezően 14 napra karanténba kell vonulniuk az omikron-variáns origójának számító térségből érkezőknek. Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet, ami szerint hétfőtől azok a magyarok is 14 napos karanténba kerülnek, akik a térségből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak. A hétfőtől hatályba lépő szabályozás hét országra terjed ki: a Botswanai Köztársaságra, a Dél-afrikai Köztársaságra, a Szváziföldi Királyságra, a Lesothói Királyságra, a Mozambiki Köztársaságra, a Namíbiai Köztársaságra, valamint a Zimbabwei Köztársaságra. Innen kezdett…
Tovább olvasomSzlávik: Hamarosan szóba kerülhet a negyedik oltás
Ne legyenek illúzióink, nem véletlenül épül vakcinagyár Magyarországon is. Csak ilyen információval jóval nehezebb lesz rábírni az embereket a harmadik dózis felvételére, hogy az megvéd, miközben már a negyedik oltás szükségessége is szóba kerül. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában mondta el, hogy náluk az intenzív osztály tele van, az ott kezelt koronavírusos betegek 80-90 százaléka oltatlan. Még nem mondaná telítettnek, az intenzív osztályon azonban folyamatosan 100 százalékon pörög a munka. A főorvos szerint az oltatlanok vannak nagy veszélyben, ők kerülnek nagy eséllyel az…
Tovább olvasomMárki-Zay Péter sem érzi indokoltnak a kötelező oltás bevezetését
A szomszédunkban már bevezetik és hatalmas felháborodás kíséri a döntést. Magyarországon elméletileg még nem kötelező a Covid-védőoltás, a gyakorlatban azonban Orbán Viktor a munkáltatók kezébe adta a döntést, így valójában több munkakörben már kötelező. „A kötelező oltással én is óvatos vagyok” – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és ellenzéki miniszterelnök-jelölt az RTL Híradónak. A politikus az oltás viszonylag széleskörű elutasítottsága miatt nem követné Ausztriát, ahol a napokban bejelentették, Európában elsőként kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltás felvételét. „Magyarországon széles körben, általánosan kötelezővé tenni a védőoltást azért nem látom indokoltnak, mert egyelőre…
Tovább olvasomA kormány kötelezővé tenné a harmadik oltást is az egészségügyi dolgozóknak
Már napirenden van a dolog, fontolgatják, hogy hamarosan a harmadik dózist is kötelezően fel kelljen venni. Vajon mennyi lesz a végállomás? Lesz végállomás? „A járvány negyedik hulláma hazánkban is felszálló ágban van, a kormány és az Operatív törzs is figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és amennyiben szükséges további intézkedéseket hoz” – reagált a Koronavírus Sajtóközpont az atv.hu megkeresésére, hogy tervez-e a kormány szigorítást. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a harmadik oltás kötelezővé tételét, úgy válaszoltak, hogy „napirenden van az egészségügyi dolgozók kötelező harmadik oltása.” A Kormányzati Tájékoztatási Központ az atv.hu érdeklődésére elárulta: az…
Tovább olvasom